Kényszerházasság

Kényszerházasság
Az ún. Jamaica-egyeztetések kudarca után Berlinben felgyorsultak az események. Mivel a szocialisták a nagykoalíciót – rögtön a kudarc után – ismét elutasították, Angela Merkel számára látszólag nem maradt más választás, mint a kisebbségi kormányzás, illetve az előrehozott választások. A kancellárasszony szempontjából azonban az egyik rosszabb, mint a másik.

Már a kudarcot követő tévéinterjúban kifejtette, hogy a kormányzás nem valamiféle bazár. Azaz nem folytonos alkudozás. Az országnak stabil és következetes kormányra van szüksége. Csakhogy ezt a stabil kormányt az előrehozott választások sem garantálhatják. A közvéleménykutatások tanúsága szerint a választók 8 százaléka egy új választáson másként döntene, mint az előzőn, és a szavazástól korábban távolmaradt választók 7 százaléka is az urnák elé járulna. Ami már önmagában is felfordulást idézhetne elő. A megkérdezettek 35 százaléka szerint ugyanis az új választásokból az Alternatíva profitálna, 12 százalékuk szerint az SPD, 8 százalékuk szerint CDU, 7 százalékuk szerint a szabaddemokraták, 5 százalékuk szerint a zöldek. Egy újabb választás a megkérdezettek 26 százaléka szerint legtöbbet a szabaddemokratáknak, 23 százalékuk szerint pedig a CDU-nak ártana. Érthető tehát, hogy Angela Merkelnek borsódzik a háta az előrehozott választások gondolatától is.

Így aztán mégsem marad más választás, mint a nagykoalíció (a Groko, ahogyan a német sajtó rövidíteni szokta). 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!