Kelemen: minél többet vallják magukat magyarnak

Kelemen: minél többet vallják  magukat magyarnak
Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson, és vallják magukat magyarnak – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A politikus közölte: mindenkit arra biztatnak, hogy éljen a népszámlálási kérdőív online kitöltésének lehetőségével, erre május 16-áig van lehetőség. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt 1 millió 260 ezren vallották magukat magyarnak, ez „irányadó szám”, most ki fog derülni, hányan vannak, ami meghatározza a következő tíz év etnikumhoz köthető közpolitikai kérdéseit, a nyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást vagy az állami támogatás mértékét. A legfontosabb szempont, hogy „erős közösségként lásson bennünket a román állam, és erős közösségként lássuk mi magunkat” – jegyezte meg.Vannak az önkormányzatok mellett szakemberek, akik segítenek a hozzájuk fordulóknak kitölteni a kérdőívet, de az egyházak és az RMDSZ is segít – mondta a politikus. Felhívta a figyelmet, fontos, hogy minden kérdésre válaszoljanak, mert a kérdőív utolsó részében vannak az etnikai, vallási identitásra vonatkozó kérdések.Az RMDSZ elnöke azt kérte, mindenki vallja magát magyarnak, és jelezte, a kérdőíven „alkategóriaként” lehetőség van annak a megvallására is, hogy valaki székely, partiumi, kalotaszegi vagy például széki. Amikor a román államhoz való viszonyukat határozzák meg, magyar közösségként kell megmutatni magukat – tette hozzá.Kelemen Hunor szerint ugyan minden településre figyelnek, hogy minél többen töltsék ki a kérdőívet, de most a városban élőkre kell koncentrálniuk. A kisebb településeken várhatóan elérik, hogy az ott élő magyarok 45-50 százalék online töltse ki a kérdőívet, és ezeken a kisebb településeken a kérdezőbiztosok majd a személyes megkeresés időszakában könnyebben elérik az embereket. De – jegyezte meg – a nagyvárosokban előfordulhat, hogy a kérdezőbiztos nem jut el mindenkihez, aki nem töltötte ki online a kérdőívet.A politikus vendége volt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is, ahol szintén arról beszélt, nagyon fontos, hogy mindenki kitöltse a népszámlálási kérdőívet. Indoklásként azt is megemlítette, hogy annak az adatait, aki nem tölti ki az ívet online, és nem érik el a kérdezőbiztosok sem, majd „beemelik” más adatbázisokból, de azok nem tartalmazzák az etnikumra vonatkozó adatot.Elmondta: tíz éve, az utolsó népszámláláskor a romániai lakosság 91-92 százalékát számolták meg, a többi lakos adatait „beemelték” etnikai identitás nélkül, és akkor így jött ki az 1 millió 260 ezer magyar. Jelezte: jelenleg 30-35 százalékos a részvétel, ezt az online kitöltés végére szeretnék 45 százalékra emelni.