Kelemen Hunor és a másnaposság
Vissza

Kelemen Hunor és a másnaposság

Kelemen Hunor a román nyilvánosság szemében lassan egyes számú közellenséggé stilizálódik. Pedig nem tett egyebet, mint kimondott néhány nyilvánvaló igazságot.

Például azt, hogy Románia a Monarchiából örökölt infrastruktúrát az elmúlt száz esztendő alatt nemhogy tovább fejleszteni nem volt képes, de még eredeti állapotában megőrizni sem. S tette ezt annak ellenére, hogy Trianon után Európa egyik – természeti adottságaiban és (román, magyar szász, zsidó, örmény) történelmi örökségében leggazdagabb – államának számíthatott. Rendelkezésére állt minden, ami egy országot egyetlen évszázad alatt is a kontinens egyik jelentős államává tehet.

Kelemen Hunor egyik „legfelháborítóbb” állítását szeretném tényekkel alátámasztani. A szüleim a két világháború közt – kommunisták gyanánt (akkor az még rettenetesen mást jelentett, mint '45 után, amikoris úgy rúgták ki őket a nagybetűs pártból, hogy a lábuk sem érte földet) – előfizetői voltak a (nagyon) baloldali Brassói Lapoknak. A Székelyföld egyik eldugott zugában, Köpecen még ugyanabban az órában vehették kézhez a Brassói Lapokat, mint Brassó polgárai. Sőt, a lap még ugyanaznap a budapesti, sőt a pozsonyi és újvidéki kaszinók látogatóinak asztalára is odakerült. A román államvasutak, implicite a román posta jóvoltából, mellesleg. (Szüleim a lap összes évfolyamát meg is őrizték, egészen addig, amíg – letartóztatásukat követően – nagyanyám félelmében befűtötte velük a kemencét.)

Az elmúlt száz esztendőben a román posta és közlekedésügy oda züllött, hogy én ma a Kolozsvártól 15 kilométernyire fekvő Magyarvistán a Kolozsváron megjelenő Szabadságot (írva és mondva) két-három nap után kapom meg.  (De én is gyűjtöm az évfolyamokat…)

No comment.

Ennek az igazságnak a kimondása az ellen, aki merészeli kimondani, a „román nemzeti érzékenység” gyalázkodásokkal tele áradatát indíthatja el. Ez a tény mindent elmondhat annak a diadalmas száz esztendőnek a természetéről, melyet a többségi nyilvánosság éppen megünnepelni készül.

De hogy ez a száz esztendő mit eredményezett számunkra – egyre inkább maradék – románok és magyarok számára, azt leginkább egy kevésbé ismert analógiával szemléltethetném.

Finnország Romániával csaknem egy időben vált független nemzetállammá. 1917-ben. Hosszú időn át idegen birodalmak, a svéd és az orosz tartományaként létezett. Akárcsak az Oszmán-, majd Osztrák-Magyar birodalmak részét képező Erdély. De a függetlenség kivívása a finneknél nem azzal kezdődött, hogy a finn kulturális életet korábban domináló svéd polgári és értelmiségi elitet, a finn kultúra és gazdaság úgymond „felvirágoztatása” érdekében gyakorlatilag felszámolták volna. No nem! A feltörekvő finn elit (a finn nyelvet mellesleg nem a svédek, hanem az országot a XIX. század elején meghódító orosz cárok tették hivatalos nyelvvé, s az országot a szovjet állam tette – ajaj! – függetlenné is) svéd polgártársait arra használta fel, hogy a finn kultúrát és gazdaságot a svéd kultúra és gazdaság színvonalára emeljék. A finn alkotmány a svéd nyelvet és kultúrát a svéd nyelvi-kulturális közösség szinte már „jelentéktelen” számaránya ellenére is (nota bene: a svédek finnországbéli aránya ma is éppen 6 százalék!) a finn állam a finnel egyenrangú nyelve és kultúrája gyanánt szentesítette. Sőt, ismétlem, annak ellenére is, hogy a finn nyelv hivatalos státusát a svéd állam, akárcsak a magyar a románt, még a XIX. század elején sem volt hajlandó hivatalos nyelv gyanánt elismerni.

Az eredmény közismert. A finnek nem inszceníroznak világra szóló diadalünnepet. Nem szorulnak rá. Finnország (Európa kezdetben még egyik legjelentéktelenebb államocskája) ma Európa – kulturálisan és gazdaságilag is – elismert mintaállama. A finn vállalatok világszerte hódítanak, a finn oktatási rendszer a modern világ mindenki által irigyelt példaképe.

A kisebbségi közösség egyenjogúságának elismerése a finn társadalmat felfele nivellálta.

Minálunk ennek az ellenkezője történt. Románia a nemzeti homogenizáció jegyében „megszabadult” német és zsidó kisebbségétől, s a szintén megtizedelt magyarokkal szemben vívott „szabadságharcának” eredményeként „egységes nemzetállamát” a Monarchiabéli multikulturális Erdélyhez viszonyítva mélyen lefele nivellálta. Mára Európa egyik (legalábbis Finnországhoz viszonyítva) „dinamikusan fejlődő” államocskájává tornászta fel magát.

Persze, mint minden analógia, ez is sántít. A finneket a finnugor származás nem szédítette mitologikus magasságokba. Beérték a maguk „halszagú” származásával. S a Kalevalával. A mi román honfitársaink esetében „nu a fost cazul”.  Nekik – Traianus büszke utódaiként – nem kellett Európába igyekezniük, hiszen, úgymond, ők voltak (a sokszor még le is sajnált) Európa ősei. Igaz, egykor, ha nem is Európa őseiként, de vitéz védelmezőiként mi is hajlottunk arra, hogy szégyelljük azt a bizonyos halszagú rokonságot. Ma már büszkélkednénk vele, de a finneknek mintha már nem igazán akaródzna büszkélkedni velünk.

Kelemen Hunortól vissza lehet vonni kitüntetéseit, állampolgárságától megfosztani a mai – olyan, amilyen, egyebek közt Romániát is gyöngéden pátyolgató – Európában sem lehet. (Ámbár maga az ötlet is az elmúlt száz esztendő jogállami-demokratikus diadalmenetének eklatáns bizonyítéka).

A tényeket azonban aligha lehet szőnyeg alá söpörni.

Ezt ma már a román társadalom jelentős része is érzékeli. Ha majd a Nagy Egyesülés századik évfordulójának diadalmámorából kijózanodik, a tényekkel, melyek valóban kegyetlen dolgok, előbb-utóbb maga is kénytelen lesz szembenézni. (Ha nem, az végképp katasztrófa leend.)

A mámor ugyanis csodálatos dolog, de minél fékeveszettebb, annál kínosabb másnaposságok szokták követni.

S ezen a másnaposságon Kelemen Hunor mai és holnapi megkövezése mit sem változtathat.

Sőt!


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Európa Liga: Kleinheislerék követhetik ...
Tizenegy fiatal kutató a tudomány ...
Legfelsőbb bíróság: nem diszkrimináció ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Poraikból támasztották fel a ...
  • Hagyjatok kiszakadni!
  • Volt egyszer egy Szentháromság vagy ...
  • Gebe-Fügi Renáta a Mozart Fesztivál ...
  • Miért nem másképp?