Kelemen Hunor: egy vagy két héten belül érvényteleníthetik a románnyelv-oktatást módosító rendelkezést
Vissza

Kelemen Hunor: egy vagy két héten belül érvényteleníthetik a románnyelv-oktatást módosító rendelkezést

Kelemen Hunor szerint már a jövő vagy az azt követő héten a kormány asztalára kerülhet az a sürgősségi kormányrendelet, amely érvényteleníti a román nyelv kisebbségi elemi iskolákban történő oktatását alapjaiban megváltoztató rendelkezést.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt követően nyilatkozott erről, hogy szerdán Liviu Dragneával, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével tárgyalt. "A PSD elnöke érveinket elfogadta, és megértette, hogy ez a cikkely méltánytalan, a tanügyminiszter lépése pedig meggondolatlan, és butaság volt" - idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort. 

Az RMDSZ elnöke közölte: átadta a különböző oktatási szervezetek és testületek által az elmúlt hetekben megfogalmazott szakmai anyagokat a Szociáldemokrata Párt elnökének, akitől gyors és hatékony megoldást kért a probléma rendezésére. 

A politikus az oktatásügyi miniszter "ámokfutásának" nevezte a tíz nappal a tanévkezdés előtt hozott törvénymódosítást. Kijelentette: ezt nem politikai megrendelésre kezdeményezte a miniszter és fogadta el a kormány. Hozzátette: a román nyelv iskolai oktatásáról a politikai egyezség már sok évvel ezelőtt megszületett, amikor törvénybe iktatták, hogy a kisebbségi iskolákban nem a román anyanyelvűeknek készített tanterv és tankönyvek alapján tanítják ezt a tantárgyat. Ezzel magyarázta, hogy a jelenlegi helyzetben már csak szakmai érveket kellett felsorakoztatni a törvénymódosítás elhibázott voltának a bizonyítására. 

Kelemen Hunor azt is megjegyezte: a román nyelv-oktatás volt a Liviu Dragneával folytatott megbeszélés egyetlen témája, a PSD elnöke nem kérte az RMDSZ támogatását a kormány bizonyos céljaihoz annak fejében, hogy elhárítsa a bajt, amit az oktatásügyi miniszter idézett elő. Hozzátette: azért választották, hogy sürgősségi kormányrendelettel érvénytelenítsék a törvénymódosítást, mert az érvénytelenítés parlamenti útja 2-3 hónapig is eltartana.

Kelemen Hunor elmondta: a román nyelv oktatási rendjének a felborítása a többi romániai kisebbséget is felháborította. Szerdán a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója és az RMDSZ közös levelet küldött a miniszterelnöknek, amelyben kérték a törvénymódosítás sürgős visszavonását.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elindul Barcelona polgármesteri ...
Tokióban mutatják be először Pálfi ...
Mobilalkalmazással segítik a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ