Kelemen Hunor: ebben a politikai kontextusban helyes döntést hoztunk

Kelemen Hunor: ebben a politikai kontextusban helyes döntést hoztunk
A napi politika legvitatottabb kérdéseiről, a jelenlegi romániai belpolitika jellemzőiről, az RMDSZ legutóbbi politikai döntéseinek, konkrétan, a legutóbbi bizalmatlansági indítvány kapcsán felvállalt álláspontjának hátteréről beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton a Zeteváralján zajló RMDSZ&MIÉRT edzőtáborban.

A Szövetség elnöke elmondta: május 20-a körül keresték meg a liberálisok (PNL), hogy beszélgessenek az indítványról, amelyet – a kormány leváltása céljából – be szándékoznak nyújtani. Ludovic Orban PNL-elnökkel és pártjának egyik alelnökével volt egy informális találkozója. – Azt kérdezte tőlem egy tizenvalahány perces kávézás alkalmával Orban, milyen elvárásaink vannak; elmondtam, kormányrakerülési szándékunk most nincs, de tudni akarjuk, kik lennének az adott esetben az ellenzékből megalakuló új kormány tagjai, és milyen többség fogja azt a parlamentben támogatni – idézte fel Kelemen Hunor.

Hozzátette: tájékoztatta a PNL vezetőjét arról is, hogy ha kielégítő választ kapnak az előbbi kérdésekre, azokon túlmenően még a liberálisok és az RMDSZ viszonyát is meg kell beszélniük, tekintve, hogy a PNL az elmúlt másfél évben az alkotmánybíróságtól kezdve mindenféle formában támadta az RMDSZ-t és tervezeteit.

A PNL elnökével való találkozót követő hónapban olyan jelzések érkeztek pártjától, hogy „ha az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt, a PSD köreiből is átszavaznak majd politikusok.” „Ez az állítás olyan meredek, hogy neki lehet támaszkodni” – vélte Kelemen Hunor. Mint mondta, akár tetszhetne is az embernek, ha túlbecsülik, de ez már olyan mérvű buta kijelentés, amely azt mutatja, hogy nincs esély tárgyilagosságra. Egyértelmű volt a számítások alapján, hogy az ellenzék az RMDSZ harminc és a Victor Ponta pártjának tíz törvényhozói szavazatával sem tudja átvinni a bizalmatlansági indítványt, választ pedig a jövőre vonatkozó kérdéseket illetően pedig továbbra sem kapott az RMDSZ – tájékoztatott a Szövetség elnöke. Emlékeztetett, az Ungureanu-kormányt megbuktató bizalmatlansági indítvány elfogadása előtt a kabinet leváltását célzó – akkor még a szociáldemokratákat (PSD) és a liberálisokat (PNL) is tömörítő pártszövetség – USL tudomására hozta mindenkinek, hogy mi következne, milyen új kormány alakulna.

– Mivel úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi kormánynál jobbat ugyan lehet találni, másrészt, nélkülünk is megvan a koalíció többsége, és az ellenzékből senki semmilyen felelős politikai javaslattal nem állt elő, az indítványt nem szavazhattuk meg – emelte ki Kelemen Hunor. A bizalmatlansági indítvány benyújtása egy hatalmi harc része, nem a társadalom lényeges kérdéseiről, nem a jövőre nézve fontos közpolitikákról szól, ezért úgy döntött az RMDSZ, hogy kimarad ebből a „háborúból”, és kivonul a teremből, hagyva, hogy hiányzónak írják be – hangsúlyozta a politikus.

Elmondta, még ugyanazon a napon volt egy újabb szavazás, a szállításügyi miniszter menesztését kérő egyszerű indítványról. A PSD-ALDE kormánykoalíciót leszámítva a többi pártok megszavazták az indítványt, de úgy sem ment át.

– A mostani román politikusok, ha valamilyen tervük nem sikerül, azt mondják, az RMDSZ a hibás, ha valami általában az országban nem megy, a magyarok a hibásak” – szögezte le Kelemen Hunor. Hangsúlyozta: a román politikum szintjén senkinek sincs határozott elképzelése arról, hogy mi legyen az országgal tíz-húsz év múlva, a korrupcióellenes harcot leszámítva senki semmilyen lényeges témáról, kérdésről nem tárgyal. Senki nem beszél gazdaságról, adópolitikáról, infrastruktúráról, mindent szlogenekben fogalmaznak meg, ennek folytán nem lehet árnyaltan vitatkozni, érvelni. Az ellenzék és a kormányoldal még abban sem tudnak megegyezni, hol menjen egy autópálya, és eközben az elégedetlenség fokozódik a társadalomban – mondta az RMDSZ elnöke. „A mai aktuálpolitikában nincsenek árnyalatok; ugyanakkor, vannak helyzetek, hogy nekünk nem kell kivenni a kardot, hagynunk kell, hogy vágják egymást” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Úgy vélte, a Szövetség helyesen döntött a bizalmatlansági indítvány kapcsán, kitart álláspontja mellett, és ennek megfontolását el kell mondani, tudatni kell az emberekkel.

Kelemen Hunor szerint, a jelenlegi társadalmi, politikai kontextusban megjelenhet Romániában is egy olyan, a tömegek számára karizmatikus vezér, aki a rendszerellenességre épít, és az ilyen jellegű retorikával nyer. Ez lehet olyan vezér is, mint Codreanu volt a két világháború között, és lehet még sorolni, hogy az elmúlt száz évben kik nyerték el a tömegek tetszését. – Mivel Európában is teret kapott ez a folyamat, felelőtlennek tartom, hogy a politikusok csak egymás megbélyegzésére törekszenek, nem arra, hogy a jelenlegi kínálatnál többet, jobbat nyújtsanak az országnak – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

 Emlékeztetett: az RMDSZ csak azokkal a pártokkal tárgyalhat a parlamentben, akik bent vannak – az pedig tőlük független, hogy milyen politikai alakulatok kerülnek be oda. Konyhai hasonlattal élve, „csak abből főzhetünk, ami  a kamrában van” – tette hozzá Kelemen Hunor. Elmondta azt is, a tavaszi parlamenti ülésszakban az RMDSZ a kormánypártok által előterjesztett törvénytervezetek egy részét megszavazta, másokat nem, az RMDSZ-nek az oktatásra, szubszidiaritásra vonatkozó elképzeléseit a kormányoldal több esetben támogatta. Az ellenzéki pártokkal ugyanakkor az RMDSZ-nek beszélőviszonyban kell maradnia, törekednie arra, hogy értelmes vitát generáljon a felvetett témákban – mondta.

A hallgatóságból érkezett kérdésekre válaszolva, Kelemen Hunor elmondta azt is, tudatában van annak, hogy vannak nehéz helyzetek, az RMDSZ-nek a politikai állóképességét folyamatosan növelnie kell, és az álláspontja mellett ki kell állnia. Arra buzdított, próbálja meg mindenki végiggondolni egy-egy belpolitikai helyzet összes változatát, azoknak a lehetséges kimenetelét, és ne engedjék magukat manipulálni. Mindamellett, ha valamiben hisznek, álljanak ki az igazukért – tette hozzá.

„Kitartok amellett, hogy a mai politikai kontextusban, ezekkel a politikai vezetőkkel való viszonylatban helyes döntést hoztunk. Băsescu, Tomac, Orban mellé álljunk? Most tették le a parlamentben a törvénytervezetet, amelyben a románellenes megnyilvánulásokért és szervezkedésért tíz évig terjedő börtönt javasolnak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szeretné azt hinni, hogy az erdélyi magyar közösség többsége megérti az RMDSZ álláspontját.