Kelemen Hunor: csak zavart okozna a választások összevonása

Kelemen Hunor: csak zavart okozna a választások összevonása
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes szerint alkotmányos akadálya van a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választások összevonásának – idézte az RMDSZ elnökét az Agerpres hírügynökség.

Az Europa FM rádiónak nyilatkozva Kelemen Hunor rámutatott, az alkotmány előírja, hogy milyen esetekben lehet meghosszabbítani a helyi hatóságok mandátumát, de egyik feltétel sem teljesül jelenleg ezek közül. Hasonlóképpen a parlament mandátumát sem lehet tetszés szerint lerövidíteni.

„Lehet tehát álmodozni a választások összevonásáról, de meg kell találni erre az alkotmány előírásainak megfelelő technikai megoldást” – fogalmazott.

Kelemen emlékeztetett a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásaira és a választások összevonásával kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekre is. Hozzátette, a két választás összevonásával csak összezavarnák a választókat.

Az RMDSZ elnöke beszélt arról is, hogy jómaga nem jelölteti magát a 2024-es államfőválasztáson, de lesz jelöltje a szövetségnek.

„Én indultam már három alkalommal a választáson, megtettem, amit meg kellett tennem. Minden bizonnyal lesz majd egy jelöltünk, de én nem jelöltetem magam” – fogalmazott.