Kelemen: büszke vagyok az eredményre, amely nem az enyém, hanem a közösségünké

Kelemen: büszke vagyok az eredményre, amely nem az enyém, hanem a közösségünké
Kelemen Hunor az RMDSZ elnökjelöltje Kolozsváron adott nyilatkozatában elégedettnek mutatkozott a felmérések által 3,9 és 4,6 százalék között jelzett választási eredményével. Kijelentette: folytatják a harcot a bizalmatlanság falának lebontásáért.

Kelemen Hunor szavai szerint több szavazatot sikerült szereznie, mint 2009-ben vagy 2014-ben. "Amióta külön tartják a parlamenti választást az elnökválasztástól ez jó eredmény. Számításaink szerint 390-400 ezer szavazat között lesz az abszolút szám" - jelentette ki.

Köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik rá szavaztak az első fordulóban, és azoknak a román embereknek is, "akik meghallották a tisztelet, a bizalom üzenetét".

"Büszke vagyok az eredményre: ez nem az én eredményem, hanem közösségünké. Egy erős közösségnek a hangja, és ezt szeretném megköszönni" - fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke megemlítette, a kampány során a bizalom, a tisztelet, az emberi méltóság üzenetét emelték ki, és azokat a fontos célokat hangoztatták, amelyek a jövőről: az oktatásról, gazdaságról, környezetvédelemről szólnak.

"Ezeket az üzeneteket tovább akarjuk vinni, és azt is, hogy a többség és a kisebbség között tiszteletre van szükség. Le kell bontani a bizalmatlanság falát. Tegnap ünnepeltük a berlini fal lebontását. Nem lesz könnyű lebontani (a bizalmatlanság falát), nem lesz egyszerű, de meg kell tennünk mindannyiunknak. A kampány lejárt, a munka folytatódik. A következő esztendőben két választás előtt állunk, amelyeken ezeket a témákat fogjuk továbbvinni. Az a jövőkép, amelyet mi javasolunk a társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból egy jobb országot építene néhány éven belül" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Újságírói kérdésre korainak tartotta arról beszélni, hogy mit javasol az RMDSZ a szavazóinak a második fordulóra. Úgy vélte, a választási forduló végeredményeinek ismeretében az RMDSZ vezető testületei alakítják majd ki a szövetség álláspontját.

Iohannis és Dăncilă is elégedett

Iohannis szerint az elmúlt 30 évben a román választók még sosem utasították el ennyire egyértelműen a PSD-t, amely szerinte a múlt fogságában tartja Romániát és fejlődésének legfőbb akadálya.

"Ha nem álltunk volna ellen a demokratikus intezémények és jogállam elleni támadásaiknak, a PSD mindent tönkretett volna, ami Romániában az utóbbi évtizedekben épült, visszavetette volna az országot a 90-es évekbe. A románok azonban világossá tették, hogy elegük van a PSD-ből és az európai utat választják. A harc azonban nem ért véget" - figyelmeztette híveit Iohannis. A jobboldali elnök saját táborába hívta a versenyből kiesett többi jobboldali elnökjelöltet.

Viorica Dăncilă a PSD-kormányok által hozott jóléti intézkedéseknek tulajdonította és a "példátlan támadásoknak kitett" pártja sikeréként értékelte választási eredményét. Kifejtette: a PSD nem valami ellen, hanem a románokért harcol, hogy méltó életet élhessenek és nemzetközi szinten is megkapják az őket megillető megbecsülést.

Az első részeredmények szerint Iohannis a voksok 37 százalékát kapta, Dăncilă 26 százalékon, Barna pedig 11 százalékon áll. A 835 külföldi választókör közül az első 51 eredményét összesítették bukaresti idő szerint 23 óráig, ezekben Iohannisnak és Barnának is 38-38, Dăncilának pedig 5 százaléka van.