Kelemen: az erdélyi románok már nyitottabbak a kisebbségek irányába

Kelemen: az erdélyi románok már nyitottabbak  a kisebbségek irányába
Huszonnyolc évvel a rendszerváltozás után az erdélyi románok már nyitottabbak a magyarok és a kisebbségek irányába, mint korábban - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A helyi Bernády György Közművelődési Alapítvány évente megtartott kisebbségi szemináriumán, amelynek idei központi témája a Nagy-Románia megalakulásának centenáriumi éve volt, az RMDSZ elnöke elmondta: nem hiszi, hogy megoldódnak Románia problémái pusztán gazdasági növekedéssel vagy modernizálással, jövőkép és őszinte beszéd hiányában nem lehet fejlődni - idézte a politikust az RMDSZ tájékoztató hírlevele. Rámutatott: Romániában nem létezik hosszú távú tervezés és a román-magyar kapcsolatok rendezésére sincs terve Bukarestnek. Kifejtette: nem igaz a bukaresti diplomácia azon állítása, hogy modellértékű a kisebbségvédelem Romániában. Ez csakis akkor válik igazsággá, ha maguk a kisebbségi közösségek állítják.

A 2018-as esztendőhöz fűzött elvárásokról elmondta: a romániai magyarság Romániához való csatolása után száz évvel is meg akarja őrizni közösségi identitását, versenyképes, erős közösségként akar élni szülőföldjén. Ehhez hosszú távú intézményesített megoldásokra van szükség, amelyeket parlamenti eszközökkel akar megszerezni az RMDSZ - tette hozzá. Kitért egy átfogó közvélemény-kutatás eredményeire is, amely az RMDSZ megrendelésére készült. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy az Erdély területén élő románok ma már nyitottabbak a magyarok és a kisebbségi közösségek irányába, az erdélyi politikusok esetében azonban a helyzet változatlan, ők továbbra sem mernek előrelépni, változtatni, ha a magyar közösség jogbővítéséről van szó. Rámutatott: a különböző autonómiaformákat a románok egyhangúan elutasítják függetlenül attól, hogy Románia melyik régiójában élnek.

Kelemen Hunor szerint a törvényeket sok esetben nem tartják be Romániában, a megszerzett kisebbségi jogokat visszavonják, érvényesítésüket akadályozzák, ebből a szempontból visszalépést tapasztal az ország 2007-es európai uniós csatlakozását megelőző időszakhoz képest – mondta az RMDSZ elnöke.