Kedvezőtlenebb a nők munkaerőpiaci helyzete
Vissza

Kedvezőtlenebb a nők munkaerőpiaci helyzete

Gondolatébresztő a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének egyik legfrissebb tanulmánya, amely 21 Kolozs megyei falu 31 tanintézményének 1280 nyolcadik osztályos tanulóját faggatta továbbtanulási szándékairól. A felmérés egyik következtetése: a Kolozs megyei vidéki lányok java egyetemi tanulmányokat is folytatna, a fiúk azonban határozatlanabbak. Arra voltunk kíváncsiak, vajon ez a megállapítás (is) visszaigazolja azt a szakirodalomban egyre inkább bizonyítást nyerő állítást, miszerint az utóbbi évtizedekben megfordulni látszik a trend, több nő szerez diplomát, mint férfi, és hogy ennek máris mérhető hatása van a társadalomra. Minderről Geambaşu Rékát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Intézet adjunktusát kérdeztük.

A szociológus szerint ez a következtetés kissé sarkított, a tanulmány különben is a gyerekek aspirációira kérdezett rá, a tervek és a tények pedig nem minden esetben esnek egybe.

– Romániában például 2006-ban a teljes életkori spektrumot tekintve egyetemi képzésre 65 ezer nő és 58 ezer férfi jelentkezett. Tehát nem olyan nagy az eltérés. Különbség inkább középiskolai szinten érhető tetten: amennyivel több férfi megy szakoktatásba, annyival több nő iratkozik elméleti líceumba. Össztársadalmi szinten szoktuk azt mondani, hogy nagyobb arányban rendelkeznek a nők diplomával, de ezek nem olyan nagy különbségek – magyarázta a szakember.

– Ami tény: az a munkaerőpiac nemi szegregációja. A nők továbbra is elsősorban a lányos, a fiúk pedig a fiús pályákat választják, és ezek között hierarchia van – ez utóbbiak magasabb presztízzsel rendelkező, jobban fizetett pályáknak számítanak. Az egyetemválasztáskor a férfiak a tipikusan műszaki, a nők pedig humán és pedagógiai pályára mennek, ami ugye eleve más esélyeket jelent, más bérezést – vélekedett.

– A gyermekvállalás miatt a nőknek lényegesen több nehézséggel kell a munkaerőpiacon megküzdeniük, mint férfitársaiknak. A nők beleragadnak az alacsony presztízsű, rosszabbul fizetett szakmákba, amelyek azonban adott esetben jobban összeegyeztethetők a magánélettel. Közismert tény, milyen komoly bérrés tátong a férfiak és nők javadalmazása között: ugyanazon a képzettségi szinten ugyanabban a munkakörben a férfiak nagyobb havi jövedelemben részesülnek. Össztársadalmi szinten 15-30 százalékosra szokták becsülni a bérszakadékot a két nem között – a férfiak javára – mondta.

Mint kiderült, az éremnek van egy másik oldala. Amikor például megtörtént a rendszerváltás, a férfiakat a munkanélküliség sokkal nagyobb mértékben érintette, mint a nőket. Pontosan azért, mert a hölgyek olyan humántudományokban rendelkeztek képesítéssel, amelynek köszönhetően könnyebben át tudtak állni más munkára, könnyebben el tudtak helyezkedni például a szolgáltató szektorban. Nagyobb fajta rugalmasságot biztosít tehát az a fajta képzettség, ami a nőkre jellemző – vélekedett Geambaşu Réka.

– A nők igazi hátránya a munkaerőpiacon az anyasággal kapcsolatosak, mind a prekoncepciók, mind pedig a valóság szintjén. Egyrészt azért, mert szülőképes korú nőket kevésbé alkalmaznak felelősségteljes állásokba. Vagy azért, mert van gyerekük, vagy azért, mert jó eséllyel szülni fognak, és akkor néhány évig kimaradnak a munkaerőpiacról. A kutatók közt konszenzus van abban, hogy a nagyon hosszú gyermeknevelési szabadság a munkaerőpiaci integrációra nézve hátrányos – vélekedett.

– Egy másik hátrány, ami az alacsonyabban képzett vidéki nőket érinti hatványozottan, az a kényszerű háztartásbeliség. Az a fajta inaktivitás, ami már nem is munkanélküliség, hiszen már nem is keresnek munkát, annyira nincs lehetőségük erre. Ez a tartós, szinte végleges kirekesztődés a munkaerőpiacon szintén női jelenség – fogalmazott a szociológus.

– Hogyan lehet korrigálni ezt az egyenlőtlenséget? – kérdeztük.

– Az unalomig emlegetjük a skandináv modellt, én is csak ezt tudom felhozni példának. Minden jel arra vall, hogy ha az a célja egy családpolitikai intézkedéscsomagnak, hogy benntartsa a nőket a munkaerőpiacon, hogy csökkentse a nők és a férfiak közti különbséget bérben, presztízsben, előremeneteli lehetőségben, beosztásban – eleve a foglalkoztatottság szintjén –, akkor szociális és családpolitikai eszközökkel kell ösztönözni, hogy a nem fizetett, láthatatlan munkának az elosztása egyenlő legyen. Egyre többet írnak a kutatók arról, amit úgy hívunk, hogy a gondoskodás válsága. Ezekben az évtizedekben azt látjuk, hogy a skandináv modellt leszámítva a legtöbb országban az állam, a közösség gyakorlatilag kivonul a gondoskodási feladatokból, nem segít, nem áll a családok mellé, amikor a gyerekgondozásról, fogyatékkal élők neveléséről, vagy idősgondozásról van szó. Az adatok azt mutatják, hogy a háztartási munka szinte kizárólag női felségterület, és mindeközben a hölgyektől elvárják, hogy állják meg a helyüket a munkaerőpiacon. Ez ellen csak egy megoldás van: egyenlően megosztani ezeket a háztartási és nevelési, gondoskodó munkákat – vélekedett.

Kérdésünkre: azzal, hogy a nők körében egyre több a diplomás, még akkor is, ha ez a különbség nem annyira szignifikáns, szolgáltat-e magyarázatot arra, hogy egyre több hölgy választja/kényszerül szingliként élni, ennek minden negatív következményével együtt? Tömörebben fogalmazva: hogy egyre nehezebb képzettségben egyenrangú „szalonképes” párra találni a férfiak körében? 

– A 60-as, 70-es évektől datálja a családszociológia azoknak az újabb folyamatoknak a beindulását, amelyet úgy nevezünk, hogy a magánéleti formák pluralizálódása. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg korábban általános érvényű volt az, hogy az ember iskolái elvégzését követően külön lakásba költözik, munkába áll – nem feltétlenül ebben a sorrendben –, addig ma már ezerféle más forgatókönyvet látunk. Az egyik a szingli életmód. Ez nem újkeletű dolog, csak eddig nem volt rá nevünk, és nem így gondolkodtunk róluk. Tény, hogy egyre inkább nő a számuk. A szakirodalom azt mondja, ebben a nők iskolázottságának és növekvő foglakoztatásának kétségkívül van szerepe, de nem az inkompatibilitásban találja meg a magyarázatot, vagyis abban, hogy a nők nem akarnak „rangon alul házasodni”.  Hanem abban, hogy nem szorulnak már rá… A családszociológia azt mondja, hogy a nők most már el tudják tartani önmagukat, ezért nem kötnek olyan házasságot, ami kompromisszum lenne. A válási arányszámok növekedése is ugyanezzel magyarázható: nem arról van szó, hogy sokkal több házasság romlana meg, hanem hogy sokkal kevesebben hajlandók egy rossz házasságban benne maradni. Ki tudunk lépni, mert megtehetjük. Még van egy további magyarázat: a házasságnak magának megváltozott a jelentése: házasságban élni – mondja a családszociológia – teljesítmény. Személyes sikerünk része olyan jó házasságban élni, amely számunkra individuumként elégtételt jelent, amelyben ki tudunk teljesedni. Újrabeszélhetjük nemi szerepeinket, kialkudozzuk házastársunkkal, hogy ki milyen szerepet akar vállalni ebben a kapcsolatban, és ha úgy érezzük, hogy ez nem okoz személyes boldogságot, kilépünk belőle. Egyszerre történik egy értékrendbeli és egy gazdasági változás, és ez a kettő összefügg. Nem annyira stigmatizált az egyedül álló nő, ennek megnevezésére ma már szinglit használunk, a „vénlány” kifejezés kikopott. Ma már élhető az élet egyedül.  Negyven évvel ezelőtt, egy sokkal kirekesztőbb társadalomban nem szívesen lettem volna egy „vénlány” helyébe … – tette hozzá Geambaşu Réka.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Augusztus 5-ig lehet nevezni a IX. ...
Felix Bănilă a DIICOT új főügyésze
Bűnbakok és lázálmok

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ