Katalán, baszk és olaszországi képviselők biztosították támogatásukról az erdélyi autonómiatörekvéseket

Katalán, baszk és olaszországi képviselők biztosították támogatásukról az erdélyi autonómiatörekvéseket
100 éves a székely önrendelkezési törekvés címmel Kolozsváron tartottak nemzetközi sajtótájékoztatót vasárnap az Erdélyi Magyar Néppárt székházában. A résztvevők szombaton a székely szabadság napján Marosvásárhelyen szervezett tömegrendezvényen voltak, és az ünnepi megemlékezés kapcsán kialakult következtetéseiket ismertették a sajtóval. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, házigazdai minőségében köszönte meg a külföldi személyiségek részvétel, és kiemelte: az asztalnál helyet foglalókat nem csak az köti össze, hogy mindannyian részt vettek az előző napi marosvásárhelyi tömegrendezvényen, hanem az is, hogy békés módon, demokratikus keretek között harcolnak saját nemzetük szabadságáért és önrendelkezéséért.

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az autonómia nagyköveteinek nevezte a katalán, baszk és olasz vendégeket, akik szombaton ott voltak a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának századik évi megünneplésén. Szerinte többszintű autonómiára van szükségünk, és az idén előrelépés történt, mivel a három romániai magyar párt, valamint a történelmi egyházak mind felsorakoztak a közös cél érdekében.

Sürgető igény a magyar-román párbeszéd

Tőkés László kiemelte egy regionális román párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) üzenetét, amely kiállt a mi ügyünkért. „Életbevágó szót érteni a románsággal, de Bukarest eddig mindig éket vágott ebbe. A transzilvanizmus az önazonosság megőrzése, és ideje elkezdeni a párbeszédet” – mondta az elnök.

Jordi Xuclà i Costa, a Katalán Európai Demokrata Párt tagja, spanyol alsóházi képviselő kifejtette: az Európai Unió nem huszonnyolc ország, hanem a tagállamokban élő nemzeti különféleségek szövetsége. Ezért ők támogatják harcunkat és a közösségépítést a kölcsönös tisztelet jegyében, tanácsa pedig az, hogy a követendő út az autonómia. Szerinte Dabin Attila SZNT-alelnök kitiltása Romániából hihetetlen tett egy szabad Európában, és ezt az ügyet ő az Európai Parlament elé fogja vinni. Jokin Bildarratz Sorron, a Baszk Nemzeti Párt szóvivője és a spanyol szenátus tagja emlékeztetett arra, hogy autonómiatörekvésük során az ETA terrorista cselekedeteket hajtott végre, de ez 2011-ben lezárult, és most gazdaságilag pozitív, stabil időszakot élnek meg, amikor Baszkföldön saját adóikból igazgatják magukat. Az ő tanácsa is egyértelmű: harcoljunk az autonómiáért!

Gio Paolo Baglioni, az Európai Szabad Szövetség jogi tanácsadója a spanyolországi és skóciai autonómiák kivívása során a történelemből ismert erőszakos tettekre emlékeztetett, valamint arra, hogy a magyarokat is sokszor próbálták eltüntetni a föld színéről. Olaszországban az öt autonóm tartomány a leggazdagabb vidék, ahol természetes a soknyelvűség. Ezen már sok ország túllépett. A Dabis Attila elleni intézkedés illegális, és a jogok tiszteletben tartása nélkül nincs jövő.

Izsák Balázs: megnyertük a felvonulásért vívott csatát

Izsák Balázs SZNT-elnök két üzenetet tolmácsolt. Egyet a székelyeknek: az elmúlt öt évben autonómia-pereket nyertek meg, a Dabis-üggyel pedig a román hatóságok csak ellenkező hatást váltanak ki, ha megfélemlíteni akarnak bennünket. Úgy értékelte, az SZNT megnyerte a csatát a román hatóságokkal, és vonatkoztatási ponttá tette a március 10-i marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást. Hiszen az elmúlt öt évben perek egész során át kellett harcolni a román hatóságokkal a március 10-i tiltakozás jogáért, ezt a csatát azonban megnyerték.A másik üzenet az EU-hoz szól, amely a népek szövetsége, mert valamennyien, így a székelyek is, saját kultúrájukkal hozzájárultak az európaiság megteremtéséhez. Olyan tagállamai, mint Spanyolország és Olaszország, egységesek és oszthatatlanok, mégis vannak autonóm területeik. Ő hiszi, hogy felül fog kerekedni a népek közti szolidaritás, mert csak így lehet stabil, békés Európát építeni. A párbeszédhez két fél kell, és ha azt az egyik megtagadja, akkor a másik az erősebb. Mi a jog és a demokrácia fegyverével harcolunk, lojalitásunkat bizonyítja, hogy törvénytervezetbe foglaltuk, amit akarunk, és várjuk a román politikum megértését – jelentette ki Izsák Balázs.

Tőkés László újságírói kérdésre elmondta: száz évvel ezelőtt az erdélyi magyarokat nem kérdezték meg, hogy miként képzelik el saját sorsukat, most végre itt az ideje ennek. A párbeszéd előkészítése érdekében találkozót kezdeményez az államfővel és a képviselőház, valamint a szenátus vezetőivel.

Borítókép és fotók: ROHONYI D. IVÁN

A székely szabadság napján Marosvásárhelyen tartott rendezvény összefoglalója ide kattintva olvasható.