Kárpátalján is volt ’56 és szovjet megtorlás
Vissza

Kárpátalján is volt ’56 és szovjet megtorlás

A koronavírus-járvány miatt idén vagy teljesen elmaradnak, vagy csak szűkebb körben tartják meg Magyarországon az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmával szervezett rendezvényeket. Hasonlóképpen szűk körben és online közvetítés útján emlékeznek meg Kolozsváron az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. A hagyományos, sétatéri ’56-os emlékműnél zajló rendezvényt az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán követhetik 19:56 perctől. Akárcsak Erdélyben, Kárpátalján is az itt élő magyarok nagy többsége örömmel fogadta a forradalom hírét. A forradalommal azonosulók közt magyar, ukrán, ruszin és más nemzetiségű fiatalokat találunk, akik a magyarországi eseményekkel szolidaritást vállalva csoportos és egyéni akciókat hajtottak végre, amelyért kemény megtorlásban volt részük a szovjet hatalom részéről.

DUPKA GYÖRGY

1956 őszén a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja, a Szabad Kossuth Rádió által sugárzott rádióadásokon keresztül a Magyarországon kitört forradalomról a kárpátaljai magyar lakosság gyakorlatilag az eseményekkel egy időben értesült. Bár a korabeli kárpátaljai média mélyen hallgatott a forradalmi eseményekről, a „suttogó propaganda” révén széles körben terjedtek az információk, s az emberek nagy többsége örömmel fogadta a forradalom hírét. Eddig mintegy 50 kárpátaljai elítéltről tudunk, akik az 1956-os forradalom hatására szovjetellenes tevékenységet folytattak. A magyar forradalommal azonosulók közt magyar, ukrán, ruszin és más nemzetiségű fiatalokat találunk, akik csoportos és egyéni akciókat hajtottak végre.

A rendszerellenes szervezkedést többen az ’56-os forradalmat megelőzően kezdték el. Az első csoportos fellépés az ungvári fiatalok Csurgovics Sándor, Kijovics Elek és társai nevéhez fűződik. A 15–17 éves fiúkat röplapszórásért ítélték el, s csak több éves börtön után térhettek haza. Tőlük a stafétát az Ungvár-Radváncon alakult ellenálló diákok vették át. Tagjai Benyák Nándor, Orlovszky Vince és Kulcsár János Tibor. Ők is röplapokat terjesztettek, szembe mertek fordulni a proletárdiktatúrával, a kommunisták egyeduralmát megtestesítő szovjet hatalommal. A letartóztatást követően 1956-ban ítélték el őket. E csoport elszánt vezetője Benyák Nándor, akit a Kárpátaljai Területi Bíróság hat év munkatáborban (GULÁG) letöltendő szabadságvesztésre ítélt. A mordvinföldi GULÁG-táborban összezárták bűnözőkkel, gyilkosokkal, tolvajokkal, ahol kemény fakitermelő munkát végeztettek vele. Benyák Nándor 1958 decemberében amnesztiával szabadult.

„A 7. számú lágerben voltam (…) Hogy hogyan kerültem oda? Ez olyan kérdés, mintha megkérdezném egy viselt katonától, hogyan került a frontra a háborúban. Mert vittek. A nép ellensége lettem, mert ki mertem mondani azt, amit éreztem, amit gondoltam. Lehet, hogy abban az időben Ti is hasonlóképpen cselekedtetek volna.”

Másodrendű vádlottként Orlovszky Vincét hat, Kulcsár János Tibor harmadrendű vádlottat pedig négy évre ítélték. 1992-ben rehabilitálták őket.

Hatvanöt évvel ezelőtt jött létre Ugocsa-vidéken a Nagyszőlősi szovjetellenes ifjúsági szervezet a 18 éves Buzási László (álneve Fica) vezetésével. 1955 nyarán özvegy édesanyjával átköltözött Magyarországra. Ekkor a csoport vezetője Illés József, helyettese pedig Varga János lett. Ők vonták be a szovjetellenes szórólapok terjesztésébe Milován Sándort, Dudás Istvánt és Kovács Zoltánt. Közel 30 hónapig tartó illegális tevékenységük alatt a város különböző pontjain kitűzött röplapokon átgondolt üzenetekkel következetesen polgári engedetlenségre szólították fel a magyar lakosságot a diktatórikus rezsim ellen. Kérelmezték a második bécsi döntés háború utáni nemzetközi felülbírálását. Követelték továbbá Kárpátalja visszacsatolását Magyarországhoz, támogatták a budapesti népfelkelést, sürgették a megszálló orosz csapatok kivonását stb.

A nagyszőlősi 3. sz. középiskola 10. osztályos tanulói 1957. március 14-én buktak le. A tizedikeseket az érettségi vizsga után, 1957. június 25-én tartóztatták le. Csoportosan elkövetett szovjetellenes bűntettében Zsukov százados, a KGB járási főnöke, Bilocerkovec KGB főhadnagy közreműködésével Uvin százados, a KGB megyei felderítési osztálya rangidős nyomozója 1957. augusztus 14-én készítette el a vádiratot. 1957. augusztus 26-27-én Ungváron, zárt tárgyalás keretében Illés Józsefet hat, Varga Jánost öt, Kovács Zoltánt négy, Milován Sándort négy, Dudás Istvánt pedig három évre ítélték. 1959-ben a GULÁG-rendszerhez tartozó Mordvinföld 7. számú lágeréből Illés, Kovács és Dudás, a 11. munkatáborból Varga, valamint a rovnói fiatal köztörvényesek nevelő-javító intézetéből Milován amnesztiával szabadult. A későbbiekben mindenütt éreztették velük, hogy börtöntöltelékek voltak. 1991. november 6-án rehabilitálták őket.

Az 1956. október 23-án Budapesten kitört forradalom hatására alakult meg Bereg-vidéken a mezőkaszonyi szovjetellenes ifjúsági csoport: vezetője Szécsi Sándor, a Csonkapapi Általános Iskola tanítója, Ormos István József, a helyi klub mozigépésze és húga, Ormos Mária, a Tiszacsomai Általános Iskola tanítója. Az Ormos-testvérek kuláknak minősített édesapjukat, Ormos József (Beregszász, 1912) asztalost még 1948-ban 25 évi szabadságvesztésre ítélték. Mária még a rendszerváltás után mesélte el nekem, hogy felkeltette figyelmüket a faluhoz közel eső magyarországi Barabás község lakóinak átkiabálása, többek között a kaszonyiaktól segítséget kértek. Fegyveres felkelésre biztatták a környékbelieket. A csoport tagjai úgy döntöttek, hogy plakátokat, röplapokat bocsátanak ki, s a magyarországiak megsegítésére buzdítják a helyi magyarságot. Az első, kézírással kibocsátott plakátjukon Petőfi Sándor Nemzeti dalának közismert sorát idézték: „Talpra magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha! / Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!”; „Segítsünk magyar testvéreinknek”. Más tartalmú szórólapokon is a magyar testvérek megsegítésére szólítottak fel. A röplapokat egy állítólag létező Magyar Forradalmi Szövetség írta alá. A sorokat mindenki meghatottan olvasta, ám a helyhatóság képviselői hamar eltávolították a plakátokat, és jelentést írtak a KGB beregszászi járási hivatalának. Ormos István közlése szerint csakhamar akadt besúgó is N. J. mezőkaszonyi lakos személyében. A csoport tagjait 1957. október 30-án tartóztatták le. 1957.december 28-án Jakimov ezredes, az USZSZK Minisztertanácsa mellett működő UKGB beregszászi járási meghatalmazottja közreműködésével Uvin százados, a KGB megyei felderítési osztály vezető nyomozója állította össze a vádiratot. Ebből egy részletet idézek: „1956. november 2-án megfogalmazták a szovjetellenes, magyar nacionalista röplap szövegét, és felszólították a kárpátaljai magyarokat, hogy harcoljanak a szovjet hatalom ellen azzal a céllal, hogy Kárpátalját Magyarországhoz csatolják és támogassák a magyar ellenforradalmárokat.” A Kárpátaljai Megyei Bíróság 1958. január 21-én Szécsi Sándort öt, az Ormos testvéreket 4-4 év szabadságvesztésre ítélte el. Szécsi Sándor tanító az öt évből másfél évet raboskodott a Mordvin ASZSZK 7. sz. politikai lágerében. A rendszerváltozás után Nyíregyházán telepedett le, fiától tudom, hogy 81 éves édesapja jó egészségnek örvend, s éli a nyugdíjasok életét.

Ormos Mária tanítót a szibériai kemerovói női politikai lágerbe hurcolták, ahol egy évet és 11 hónapot töltött. 1959. szeptember 29-én szabadult, majd a Beregdédai Általános Iskolában tanított, s egy Hornyák nevű férfihoz ment férjhez. A 90-es években áttelepült Magyarországra, Budapesten halt meg. Ormos István másodrendű vádlott volt, ő a Mordvin ASZSZK 11. sz. politikai lágerében töltötte büntetését, a négy évből leült hármat, 1960. július 6-án amnesztiával szabadult. Mezőkaszony területéről kitiltották őt és a húgát is. Egy ideig mellőzték őket, nehezen tudtak munkához jutni, Beregszászban asztalosként dolgozott. A lágerben szerzett betegségben hunyt el. A csoport tagjait 1991. november 11-én rehabilitálták.

Az 1956-os forradalommal szimpatizáló Ung-vidéken gálocsi fiatalok megalapították a Gálocsi szovjetellenes ifjúsági csoportot. Vezetője Pasztellák István, tagja Perduk Tibor 9. osztályos tanuló és Molnár László tanuló. A csoport fegyverek gyűjtésével, röplapok készítésével és terjesztésével foglalkozott egészen 1958 őszéig, amikor is az állambiztonsági szervek a nyomukra jutottak, és letartóztatták őket. A nyomozást Uvin százados, a KGB ungvári megbízottja vezette. Az általa összeállított vádirat szerint a csoport vezetője a Gálocsról Husztra áthelyezett Gecse Endre református lelkész volt, aki „magyar burzsoá nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki, és fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat”.

Pasztellák István 2003 szeptemberében kérésemre megírt visszaemlékezésében részletesen felidézi kapcsolatát Gecse Endre református tiszteletessel is: „A tiszteletes úrral sokat beszélgettünk a könyvekről, az iskolai dolgokról, de a politikáról sohasem. (…) Ha ő nem beszélhetett nyíltan, ugyanúgy voltam én is. Ugyanis tagja voltam az 1956-os forradalom hatása alatt szerveződött gálocsi szovjetellenes ifjúsági szervezetnek, amiről neki halvány fogalma se volt.” A fenti vallomásokból, adatokból is kitűnik, hogy a nyomozótiszteknek az az elképzelése, hogy központi kirakatpert konstruáljanak Gecse Endre és a gálocsi fiatalok ügyéből, ám ezt nem sikerült véghez vinni, mivel a fővádlott 1959. január 4-én belehalt a vallatások során alkalmazott kínzásokba.

A szlovákiai K. Vojkovceben élő özv. Gecse Endréné 1992. június 16-án életrajzukat is megküldte a címemre. Ebből idézek: hitvesét, Gecse Endrét (Gálocs, 1902.06.06.–Ungvár, 1959.01. 04.) „1959. jan. 7-én láttam viszont holtan. Elvittek a temetésre a hatósági emberek, de lelkészt nem engedtek hívni. Őt, aki számtalan ember felett mondott beszédet és imát, ima nélkül hantolták el. Meghalt egy igaz magyar és Isten igéjének hűséges hirdetője.”

A továbbiakban a röplapokat terjesztő fiatalok ügye már nem bírt olyan nagy politikai jelentőséggel, ezért szokványos bírósági perben csupán két személyt ültettek a vádlottak padjára. Pasztellák Istvánt 6 év szabadságvesztésre ítélték, ebből a KGB ungvári börtönében 1958. szeptember 26-tól mintegy 12 hónapot töltött le, 1959 decemberében amnesztiával szabadult. Perduk Tibor kiskorút 2 év szabadságvesztésre ítélték: 1958. november 16-tól 10 hónapot töltött le a köztörvényesek rovnói területi dubnói nevelőintézetben, 1959. szeptember 18-án amnesztiával szabadult. Az ítéletben említés történik, hogy a gálocsi ellenálló csoport fegyverraktárosa a szintén gálocsi születésű Molnár László volt, aki alig töltötte be a 13. életévét, ezért nem indult el ellene vádeljárás, viszont tanúként beidézték, majd a KGB egy éven át megfigyelés alatt tartotta. A két elítéltet 1991-ben rehabilitálták.

A szabad Európa Rádió, a Szabad Kossuth Rádió fegyverbe szólító felhívására számos kárpátaljai fiatal indult el a szovjet-magyar határ felé. A benei három fős csoportból Sulkó László, Holozsai József és Váradi Sándor Asztélyig jutott el. Akciójuk meghiúsult. Ideérkezésükről értesítették a szovjet határőrséget és lefülelték őket. Holozsai József a csoport máig élő tagjának vallomása szerint tettét nem bánta meg.

Balogh Sándor Sorsüldözöttek (1992) című memoárjában megerősíti, hogy a beregszászi középiskolások közül is „több fiatal fiú próbálkozott átszökni az anyaországba.” Egyeseknek sikerült, míg másoknak nem. Az egyik barátja, V.S. „felnőtt fejjel, a Tiszát átúszva, próbálkozott átjutni, több éves börtönbüntetéssel sújtották. (…) Ezek a fiúk bár gyerekésszel s nem kevés kalandvággyal próbálták kijátszani a vasfüggöny szigorú őrizetét mind-mind a magyarországi forradalom igéző hatása alatt vállalkoztak a lehetetlenre…”

Az eddig feltárt dokumentumok alapján ismertté váltak az egyéni akciók hősei is, akiket röplapszóró és agitációs tevékenységért vontak felelősségre.

A magyarországi hadműveletekben résztvevő munkácsi Lukács Mátyás és a sásvári Bucsella József parancsmegtagadó sorkatonák tevékenységére is nemrég derült fény. A bűnük az volt, hogy nem voltak hajlandók magyar testvéreik ellen harcolni, s dezertáltak. A hadbíróság az előbbit 6 évre, az utóbbit halálra ítélte. Bucsella József túlélte saját kivégzését, 50 éven keresztül különböző lágerekben raboskodott, volt örökös szibériai, kazahföldi száműzetésben, majd az ezredforduló után lánya Kárpátaljára hazahozta.

1956-1959 közt 50 személy ellen indítottak eljárást, 37 főt a Kárpátaljai Területi Bíróság 2-től 10 évi szabadságvesztésre ítélt el. További kettőnek az ügyével a hadbíróság foglalkozott, 5 személy esetében járási, körzeti bíróság ítélkezett, 6 személyt megfigyelés alá helyeztek. A politikai elítélteket szovjetellenesség, agitáció, röplapterjesztés, izgatás vádjával vonták felelőségre. Összesen 217 évre ítélték őket. 1992-ben valamennyit rehabilitálták.

Nemzetiségi megoszlás szerint 29 magyar, 17 ukrán/ruszin, két szlovák és két román ügyében folytatott a KGB nyomozást. A szovjet biztonsági szolgálat 3 ukrán/ruszin és két magyar nőt is felelősségre vont. A KGB nyomozati anyagában foglalkozás szerint 18 munkás, illetve földműves, 17 értelmiségi (köztük 6 tanuló, 3 lelkipásztor, 14 diák, 2 katona van feltűntetve). A rendszer ellen agitálók közül 14-en Ungvár és Ung-vidéki, 11-en Bereg-vidéki, 10-en Ugocsa-vidéki, 6-an munkácsi és Técsői járási lakosok, akik a szovjet ügynökök, a hatósági megtorlók karmaiba kerültek.

Ungvár, 2020. október 21.

(A szerző kárpátaljai magyar író, történész, GULÁG-GUPVI kutató)

Képünk: Illusztráció


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Négyen a nagyágyon: Amikor én vagyok a ...
A közösség szolgálatába állítják a ...
Edi Iordănescu második CFR-kalandja ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ