Szerző: TÓTHPÁL TAMÁS
A tapasztaltság fásultságának sűrű bólogatásai közepette ki is fejtettük észrevételét, mintha mondókájának főszereplője velünk együtt üldögélt volna az asztalnál. Meg is fordult akkor a fejemben, hogy talán ideje volna meglátogatni, elvégre meg is hívott. Ezért tűnt hihetetlennek néhány napra rá a szomorú hír, hogy Vekov Károly eltávozott az élők sorából. Hihetetlen, talán, mert túl közvetlenül közelinek, túlságosan köztünk levőnek tűnt, ahogyan emlegettük. Premoníció? Annak, hogy most már az elparentálására kell hogy sor kerüljön...?
Vekov Károly igazából az új évezred első évtizedének második felétől tevékenykedett aktívan az EKE-ben. Eleinte jól felszerelve a békés, Kolozsvár környéki családi túrákon feleségével, Ildikóval, néha akár fiukkal, Imrével. Belőle cserkész, idővel igazi turista lett, talán éppen az EKE-kirándulásoknak köszönhetően. Aztán egyre jobban belevágva, nagyobb lélegzetvételű kirándulások következtek. Jómagam, bár már azelőtt is baráti szálak fűztek hozzá, jobbára a 2008-as székelyói Vándortábor parancsnokaként, ennek szervezése kapcsán kerültem közelebb hozzá. Akkor pedig napról napra, néhány hónapon át egyre többet bogoztuk együtt a homályt Fürdő utcai lakásukban, gyakran akár az éjszakába is nyújtva a táborszervezés problémáit. De Ildikó számára ez nem volt új, mint megjegyezte: – Karcsi országos ügyvezető titkárként az RMDSZ gondjait is ugyanolyan lelkesen vállalta fel hasonló éjbenyúló vitákkal a rendszerváltás után.
Vekov Károlynak egyetemi docensként és volt parlamenti képviselőként, de amúgy is rengeteg kapcsolata volt, így a rendelkezésünkre álló kevés idő és az akkori országos vezetőség teljes ellenszele dacára jól haladtunk. Házigazdám még a Tăriceanu-kormány környezetvédelmi minisztere, Korodi Attila védnökségét is megszerezte a tábor részére. Summa summárum, a székelyjói EKE Vándortábor nagyszerűen sikerült, ezt követően pedig Vekov Károly lett a kolozsvári EKE-osztály elnöke. Ekkor új lehetőségek, új perspektívák nyíltak meg mindig alkotásra, tettre kész egyénisége számára, ezúttal a közösség- és intézményfejlesztés terén.
Az idők folyamán számos történelmi témájú cikke és kötete jelent meg, így ismerte egy sajtóorgánum fontosságát. El is járta a Szabadságnál, hogy létrehozhassuk mellékleteként 2008 végén saját lapunkat, az Erdélyt, amely azóta is folyamatosan megjelenik. Következett 2009-ben az EKE-osztály önállósulása és bejegyzése EKE – Kolozsvár 1891 néven. Minthogy nem sok egyesület (Kolozsváron az EME és EMKE) rendelkezik az EKE-éhez hasonló múlttal és patinával, igyekeztünk ezúttal a szükséges kompromisszumokkal együtt visszatérni az 1891-es alapszabályhoz. Vekov Károlynak köszönhetően ez működött is. Mindenki Vekov Karcsija nagyszerűen tudta leosztani és koordinálni a tennivalókat, megteremtette az együttműködés feltételeit, részvételre ösztönző módszereivel moderálta a választmányi gyűléseket, érdeklődés és lelki hasonlóság által összekovácsolódott közösségünket. Mindezt jó hangulatban, és elsősorban ezt a jó hangulatú korszakot értékelte Moreh Zoli aranykornak.
A magyar egyházak megsemmisítésére irányuló koncepciós perek tanulmányozójaként, de a főtéri Márton Áron-szobor kezdeményezőjeként is jó egyházi kapcsolatokkal is rendelkezett, minek révén két alkalommal is szerzett székházat a katolikus státusházakban. Erről jut eszembe, akár mint anekdotikus mozzanat is, hogy a Fürdő utcai szuterénben levő székházunkban egyszer a kolozsvári magyar főkonzullal jelent meg. De huszárvágásai közé tartozott az EKE elveszettnek hitt Erzsébet-zászlójának felkutatása is a történelmi múzeum raktárában. És még sorolhatnám emlékeimet, csak a közös kirándulások élményei oldalakat töltenének ki. De térjünk vissza a „közösségihez”.
Mert ezek után 2011-ben minden lehető erőforrást mozgósítva – újabb álmatlan éjszakák, kapcsolatbevetések által – megszervezte az akkor 130 éves EKE jubileumi Vándortáborát Alsójárán, amelynek bevételéből megvehettük saját ingatlanunkat Csucsán. Megint új perspektívákról beszélhettünk hát. 2012-ben aztán csak általa ismert okokból családjával áttelepedett Magyarországra. A búcsúgyűlésen meg is könnyezte az EKE-t, és továbbra is rendszeresen hazajárt Erdélybe. Utoljára 2019 őszén egy EMNT-gyűlésen találkoztunk. Jó egészségben, nem tűnt úgy, hogy valami baj volna, de a sors, a gondviselés útjai kifürkészhetetlenek…
Végül nem szeretném, hogy megemlékező írásomból úgy tűnjön, mintha lebecsülném tagtársaim jelenlegi munkáját, hogy néhai elnökünk nélkül a kolozsvári EKE nem tett volna ki becsülettel magáért. Jó úton haladunk, Vekov Károly elnöksége után már a harmadik elnöknél tartunk. Ami évekkel ezelőtt beindult, tovább fejlődik, a koronavírus okozta megkötéseket leszámítva a túrák választéka bővült, a teljesítménytúrák látványos fejlődésen mentek át, a régiek mellett új tevékenységi területek jelentek meg, de az is igaz, hogy Vekov Károly óta a kolozsvári EKE-osztályban senki sem szervezett országos Vándortábort.
Nyugodjék békében!
