KaravanAct Fesztivál – négy országból hét társulat három városban

Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár a célpont

KaravanAct Fesztivál – négy országból hét társulat három városban
Szlovéniai, olaszországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek a Shoshin Színházi Egyesület által szervezett KaravanAct fesztivál idei programjában. A rendezvény Nagyváradon kezdődik, Szatmáron folytatódik, majd a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyobb fesztivál részeként végződik.

A kolozsvári Egyesület augusztus 11-23. között szervezi meg a KaravanAct Fesztivál harmadik kiadását. Az utazó színházi fesztivál idén 13 napig tart és 3 városba visz el 7 színházi társulatot 4 országból. Összesen 9 produkciót láthat a közönség, a programot pedig a Générique (Iszlai József és Albert-Nagy Örs) koncertje fűszerezi, derül ki a szervezők közleményéből.

A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásokra is sor kerül. Az idei program az eddigi legütőképesebb: interaktív utcaszínházra, „ready-made” szabadtéri galériára, 13. századi ferencesrendi laudak színházi feldolgozására, marionett cirkuszra, és sok más érdekességre számíthathatnak az érdeklődők a pályakezdő fiatalokat és neves európai társulatokat egyaránt felvonultató eseményen. A programban szereplő  előadások a társadalom és a színház keresztmetszetére világítanak rá, új formákkal kísérleteznek, a közösségi élmény létrehozását teszik lehetővé, fellazítják a művész–néző hierarchiát, de szerepet vállalnak az aktív nevelésben is.

A fesztivál útvonala: augusztus 11-14. – Nagyvárad;  augusztus 15-18. – Szatmárnémeti; augusztus 19-23. – Kolozsvár.

A szlovéniai Kud Ljud társulat két utcaszínházi előadással érkezik, a The Invasion és a Streetwalker című produkciók már számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek. Mindkettőben a néző és performer közötti szerves párbeszéd kialakítására törekednek. Előadásaikban új szemszögből tekintenek a körülöttük lévő térre és társadalmi berögződésekre.

Az Olaszországból érkező Regula contra Regulam társulat a lengyelországi Grotowski Intézettel koprodukcióban készült Ave, Eva című előadásában az átváltozás lehetőségeit kutatja és tánccal, énekkel, színészi játékkal idéz meg nőalakokat a Bibliából Évától Máriáig.

Jelenet az Ave, Eva című előadásból 

A szintén olasz, nemzetközi hírnévnek örvendő Teatro Tascabile di Bergamo társulat Messieur, how embarrassing! címet viselő lőadásában bravúros bohócmutatványokat láthatunk, míg az Angikam egy transzkulturális utazást nyújt az ősi indiai színházi műfajok archetípusai között. Az utóbbi két előadás csak Kolozsváron látható majd, a fesztivál zárónapján.

A szervező Shoshin Színházi Egyesület egy saját produkcióval, A fekete bika és más történetek című utcaszínházi előadással lép fel, melynek főszereplője három történetmesélő bandita és kíséretük, míg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói a Kavalkád. Szabadtéri etűdök című előadással lesznek jelen, gólyalábasok, bohócok, bábok színesítik a produkciót.

Utcaszínházi előadás - A fekete bika és más történetek 

Magyarországról két társulat is érkezik: a Magamura Alkotóműhely a marionett cirkuszt idézi fel a Dobronka Cirkusz, Világszám című produkciójában, míg az Utcaszak a fizikai színház és a cirkuszi kifejezésmódok eszközein keresztül hátrányos helyzetben élő borsodi fiatalok történeteit mutatja meg az Érinthetetlenek című produkcióban.

A fesztivál ideje alatt a KaravanAct névjegyének számító utcai parádék sem maradnak el: a társulatok a helyszínekre érkezve így fognak bemutatkozni az adott városokban.

A KaravanAct utazó színházi fesztivált 2015-ben rendezte meg első alkalommal a Shoshin Színházi Egyesület azzal a céllal, hogy újragondoljon és életre keltsen egy régi tradíciót: az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. A KaravanAct élő organizmus kíván lenni, amely dialógust alakít ki a nézővel, nem várja meg, amíg megkeresik: ő maga megy a nézők elébe. Ugyanakkor új kihívásokat állít a színház, és a róla alkotott koncepcióink elé, az előadások tereinek változatossága, újszerűsége, a műfaji változatosság és a tematikák sokszínűségének terén.

A fesztivál egyedisége az utazó jelleg, így gyakorlatilag nem egy, hanem három teljes fesztiválról beszélünk. Az esemény innovatívan kezeli az utazó társulatok hagyományát, az új századhoz adaptálva azt. Ez utóbbi vetület adja a KaravanAct „belső értékét” is: szemben a klasszikus fesztiválokkal, az itt résztvevő társulatok között valós kommunikáció alakul ki, hiszen 13 napig együtt élnek. Segítenek egymásnak, megismerik egymás munkáját, eszmét cserélnek. Emellett tanulnak is egymástól: a KaravanAct ideje alatt minden városban sor kerül mesterkurzusokra és workshopokra is, amelyeket a Shoshin az adott városok helyi társulatai számára is nyitottá tesz.

További részletek a www.shoshintheatre.com oldalon, illetve a KaravanAct Facebook oldalon.

(Borítókép: Színház az utcán – csak tessék, tessék!. Fotó forrása: KaravanAct)