Karácsonyváró gyermekzsivajjal a járványhangulat ellen

Látogatás a kolozsvári unitárius bölcsődében

Karácsonyváró gyermekzsivajjal a járványhangulat ellen
Azt hinné az ember, hogy a lassan egy éve tomboló világjárvány már mindenhol teljesen átvette az uralmat a hétköznapok felett. Van azonban néhány hely, ahol a szükséges óvintézkedéseken és pár mosolyt-rejtő maszkon kívül nyoma sincs annak a veszedelemnek, ami most a világban zajlik. Azon a rövid szakaszon ugyanis, ami a kolozsvári unitárius bölcsőde kapuján való belépéstől telik el az ajtóban toporzékoló kis sapkák megpillantásáig, valahogy lemaradnak az embertől a járványos dolgok. Az ott töltött idő alatt pedig úrrá lesz rajtunk valami furcsa megnyugvás, amit az önfeledt, ártatlan és tiszta lelkű gyermekek árasztanak magukból. Összeállításunk a kialakult helyzet miatti intézkedések okozta nehézségeket, a bölcsőde mindennapjait és ünnepi készülődését igyekszik bemutatni.

Március 11-én mindenkit váratlanul és felkészületlenül ért a hír, miszerint be kell zárni a bölcsődét. Először két hétig, később pedig meghatározatlan ideig tartott ez a bizonytalanság, aminek végül csak a szeptember elsejei nyitás vetett véget. Bár az előző években volt, amikor 54 bölcsist foglalkoztattak egyszerre, jelenleg összesen harminc gyermek járhat a kolozsvári unitárius bölcsődébe a szigorítások, a távolságtartás és a létszámkorlátozás miatt.

A gyermekek három vegyes csoportra vannak osztva, a Csiga-, a Katica- és a Sün-csoport tagjai pedig az előírások következtében, a korábban megszokott közös tevékenységek helyett most csak az udvaron, a szabadban tölthetnek együtt némi időt. Minden csoportnak van egy óvónője, emellett a Katica-, valamint a Csiga-csoportnak egy-egy dadusa, a Sün-csoportnak pedig kettő. A bölcsődébe íratás kritériuma az, hogy a gyermek tudjon járni, így az éppen totyogó egyévestől a folyékonyan magyarázón át az óvoda előtt állóig, vegyes életkorú gyerekek vannak a csoportokban.

Csoportkép a bölcsőde udvarán elhelyezett adventi koszorú körül. Fotók: Márkos Tamás

A gyertya elfújása  sok koncentrációt igényel

Pethő Kinga, Szabó Beáta és Moldvai Anna óvónők elmondása szerint a szeptember elsejei nyitás előtt számos változtatást és újítást kellett megtervezni és kivitelezni ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban, de közben mégis barátságos környezetben tudjanak foglalkozni a kicsikkel. A higiéniára vonatkozó előírások mellett a legszokatlanabb, és az óvónők szerint a szülők számára a legmegrázóbb szigorítás, a reggeli érkezésre vonatkozik. A járványhelyzet miatt a szülők ugyanis nem léphetnek be a bölcsőde épületébe, így az ajtóban át kell adniuk a gyermeket az óvónőnek, ez alól a szabály alól pedig a legelső szeptemberi nap sem volt kivétel, amikor gyakorlatilag még teljesen ismeretlenekre kellett rábízni a gyermekeket. Ezzel a szabállyal együtt jár a fokozatos beszoktatási idő kezdeti fázisainak eltörlése is, ami korábban nagyban segítette a kicsik beilleszkedését a bölcsis életbe, hiszen lehetőségük volt az első alkalmakkor szüleikkel játszani a bölcsőde falai között, majd erről a szintről fokozatos jutni el addig, amíg már egyedül is szívesen maradnak társaikkal és az óvónőkkel.

Voltak olyan szülők, akik aggódtak, hogy a járvány miatt az óvónők majd nem vehetik fel a gyermekeket, ha sírnak, de a távolságtartásnak ezen formája egy bölcsődében teljesen abszurd elvárás lenne a hatóságok részéről is. A szükséges és kivitelezhető intézkedések betartása mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebben a korban mekkora jelentősége van a megnyugtatásnak, a bizalom kiépítésének, így az óvónők számára első perctől természetes volt, hogy a gyermekektől nem hidegülhetnek el és ugyanolyan közelséggel, odaadással gondoskodnak róluk, mint a járványt megelőző időszakban.

Az óvónők és a dadusok a gyermekekkel töltött idő alatt végig maszkot viselnek

Volt már olyan kisgyerek, aki érkezés után arról mesélt: azért nem mehetnek mostanában a parkba, mert ott vírus van, de az óvónők az együtt töltött idő során igyekeznek nem éreztetni a gyerekekkel semmit abból, ami most a világban zajlik. „Arra törekszünk, hogy a gyermekek ne érezzék a feszültségét és a súlyát ennek az egész helyzetnek” – fogalmazott Pethő Kinga vezető óvónő.

Mivel gyakorlatilag az óvónőket már maszkban ismerték meg a kicsik, így nem szokatlan számukra a látvány, de néhány alkalommal azért előfordul, hogy szeretnék levenni az óvónéni arcáról a maszkot, például, amikor megkínálják őket kis, műanyag csészényi teával. A reggeli kötelező torokvizsgálatot, lázmérést, kézmosást, és a szokatlannak tűnő előírások betartását a gyermekek maguktól nem azonosítják semmiféle veszéllyel, az óvónők szerint pedig ilyen kicsi korban még nem is szabad magyarázatokkal félelmet kelteni bennük. Valószínűleg az elővigyázatosságnak köszönhető, hogy idén szinte alig voltak influenzás megbetegedések a bölcsődében, hiszen, akit korábban enyhe tünetekkel is bevittek a szülei, és így könnyedén megfertőzte a többieket, az most már az első, náthára utaló jeleknél otthon maradt.  

A szigorítások következtében a termekből el kellett távolítani a napi szinten nem fertőtleníthető játékokat, mint például a plüssmackókat és rongybabákat, valamint a gyakran használt textilfelületeket is könnyen letörölhető anyagokkal kellett bevonni. A korlátozások következtében az óvónőknek a szokásosnál is több kreativitásra van szükségük ahhoz, hogy le tudják kötni a kicsik figyelmét és oktató, fejlesztő tevékenységekkel tudják őket foglalkoztatni nap, mint nap.

A Sün-csoport gyermekei, dadusaik és óvónőjük

Idén több, az adventi készülődéshez köthető megszokott tevékenység megszervezéséről kellett lemondania az óvónőknek, így elmaradt a szülőkkel közös koszorú-készítés, a nagy bölcsis mézeskalács-sütés sem valósulhatott meg, és idén a Mikulást is csak az udvaron fogadhatták a gyerekek. Az óvónők elmondása szerint a járványhelyzet a szülőkkel való kapcsolattartást is megnehezíti, hiszen a korábbi években megszokott közvetlen kapcsolatnak most egyszerűen nincs lehetősége kialakulni.

Korábban a három csoport nagyon sok időt töltött együtt, ez pedig fokozottan igaz volt az adventi várakozásra, idén viszont külön-külön tanulnak karácsonyi énekeket, festenek, rajzolnak és ragasztanak az ünnep tematikájában. Ottlétünkkor a három csoport először közösen meggyújtotta az udvar közepén elhelyezett nagy adventi koszorú negyedik gyertyáját, majd egy kis szabadtéri játék és éneklés után saját termeikbe visszavonulva folytatták a napot. Az egyik csoport tagjai karácsonyi zenére táncoltak, a másikban a kicsik papírból kivágott karácsonyfát díszítettek, a harmadikban pedig épp egy kislány születésnapját ünnepelték meg.

A gyerekek néhány félénk szóban elmesélték nekünk, hogy az angyalkától karácsonyfát kértek, alá pedig természetesen ajándékokat, babát, kocsit. Megtudtuk azt is, hogy a karácsonyfára szép csillag, gömbök, fények és szaloncukik kerülnek és ottlétünk alatt azt is elárulta egy kisfiú, hogy aggodalomra semmi ok, mert nem bánt a porszívó.

Ilyen tekintetek között az ember kis időre elfelejti, mi is zajlik a világban

A földre térdelve, egy magasságban a gyerekekkel, egy kislány által halkan előadott karácsonyi éneket és a háttérben játszó gyermekeket hallgatva valahogy elfelejtődött, miért vagyunk maszkban, miért kell majd hazafelé a buszról leszállva azonnal kezet fertőtleníteni, és miért lesz ez az ünnep más, mint a többi. Abban a pillanatban mindez nem számított, szétvált egymástól az odakint és az idebent, az emberen pedig egy jóleső, reményteli érzés lett úrrá, látva, hogy a járványnak nem sikerült még ellopnia az önfeledt, gyermeki boldogságot és az izgatott ünnepvárás örömét.

Bölcsődei látogatásunk napjának délutánján kedvetlenül és kissé elbambulva buszoztam egy sürgős elintéznivaló ügyében. Az utca és az utasok zajában szinte alig észrevehetően csendült fel egy vékony kislány-hang: Anya, ő kicsoda? Ahogy hirtelen odapillantottam, ismerős kis arc nézett rám kíváncsian, édesanyjához bújva, aki akkor még nem tudta, de mi ketten – kislánya és én – aznap már találkoztunk egyszer a bölcsiben, onnan voltam számára ismerős. Pár szót váltottunk, majd elváltak útjaink, így én sietve leszálltam, de azért még visszaintegettem a busz ablakából mosolygó kis arcnak.

Márkos Tamás fotóriportját bölcsődei látogatásunkról ide kattintva tekinthetik meg.