Káosz a Fellegváron: botrányos CFR-búcsú a labdarúgó EL-től
Verekedés, edzőmenesztés (?), sorsolás – zajlik az élet a vasutasoknál
Verekedés, edzőmenesztés (?), sorsolás – zajlik az élet a vasutasoknál
Vissza

Káosz a Fellegváron: botrányos CFR-búcsú a labdarúgó EL-től

Csütörtökön este a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapatára az Európa Liga visszavágója várt a szerb Crna Zvezda ellen – kevés reménnyel az első mérkőzésen idegenben elszenvedett 4–0 után. Még a tisztes helytállás sem sikerült a találkozón, amelyet a szerbek ezúttal 2–1-re nyertek, és amelyet büntető, kapusbaki, elhibázott 11-es és kiállítás is tarkított. Mindezek után az újonnan beindított Európai Konferencia Liga vár a vasutascsapatra, amely csoportjainak sorsolását pénteken megejtették Isztambulban. Viszont a vizek nem nyugodtak le a CFR körül: a mérkőzés után vezetőségi tagok verekedtek össze, éjfélkor a tulajdonos menesztette a klub elnökét és Marius Şumudicăt, a vezetőedző viszont erről csak másnap értesült, amikor a stadion portása nem engedte be a létesítménybe edzést tartani. Várható a sikerkovács Dan Petrescu visszatérése a CFR-hez, lapzártakor azonban még nem lehetett tudni, ki is edzi a csapatot.

A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája után az Európa Ligától is elbúcsúzott, miután a play-off visszavágóján is kikapott a Dejan Sztankovics edzette Crna Zvezda Belgrád együttesétől. A szerb fővárosban elszenvedett 4–0 után ezúttal 2–1 (1–1) arányban kaptak ki a vasutasok a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban.
A mérkőzés eleje már rosszul indult: a negyedik percben az angol Michael Oliver elég könnyen 11-est ítélt a vendégek javára (egy szöglet nyomán a bosnyák Danijel Graovac az osztrák–horvát Milos Degenek elleni megmozdulását ítélte szabálytalannak), s a büntetőt Aleksandar Katai értékesítette (0–1).A vendégtalálat után Ciprian Deac (23. perc) és az izlandi Rúnar Már Sigurjónsson (34. perc) hagyott ki egyenlítési lehetőséget, de ez végül a horvát Gabriel Debeljuhnak sikerült, aki a 34. percben Valentin Costache beadásából fejelt gólt (1–1).

Gabriel Debeljuh (elöl, labdával) találata még a döntetlenhez sem volt elég – FOTÓ: RITI JÓZSEF ATTILA

A szünetben Marius Şumudică lecserélte a megsérült litván Giedrius Arlauskis kapust, viszont a helyébe érkezett Cristian Bălgrădean óriási hibája az 53. percben eldöntötte a találkozót: a hálóőr kirohant a labdára, a felszabadító lövésnél megcsúszott, gyakorlatilag Milan Pavkovhoz passzolt, aki az üres kapuba gurított. A 63. percben kimaradt az egyenlítési lehetőség, amikor a Debeljuh elakasztásáért megítélt 11-est Ciprian Deac gyatrán végezte el, s a kanadai Milan Borjan csapatkapitány hárított. Sőt, a hajrában a vasutasok emberhátrányba kerültek, amikor az argentin Jonathan Rodríguez középpályás megkapta második jogos sárga lapját. A hajrában Bălgrădean a francia Lois Diony helyzeteinél mentett a 80. és a 88. percben.A kolozsvári csapat összeállítása: Giedrius Arlauskis (46. perc Cristian Bălgrădean) – Cristian Manea, Danijel Graovac, Denis Ciobotariu, Mário Camora – Jonathan Rodríguez, Rúnar Már Sigurjónsson – Valentin Costache (73. perc Billel-Abdel Omrani), Ciprian Deac (66. perc Alexandru Chipciu), Adrian Păun (46. perc Claudiu Petrila) – Gabriel Debeljuh (73. perc Denis Alibec); fel nem használt cserék: Hindrich Ottó – Iasmin Latovlevici, Anas Tahiri, Guessouma Fofana, Mike Cestor és Cătălin Itu.Ez volt a CFR 1907 15. hivatalos meccse 45 nap alatt, a vereség után a kolozsvári együttes az újonnan alapított Konferencia Liga csoportkörében folytathatja.A mérkőzés után verekedés tört ki a vezetőségi tagok között, amelyben Ioan Ivaşcu jogász, továbbá Viorel Boncoi és Radu Pralea kinetoterapeuta, illetve – egyes források szerint – Marian Copilu elnök, egy egykori masszőr és a testőrök vettek részt.Éjfélkor Neluţ Varga menesztette Şumudicăt és Copilut (egyes értesülések szerint a tulajdonos néhány aktakiegészítést és a vezetőedző felmondási feltételeit is tisztázatlannak találta). A mester viszont másnap 11 órakor edzést akart tartani, s akkor szembesült a hírrel, amikor a stadion portása nem engedte be az arénába.Sajtóhírek szerint a CFR 1907-hez visszatér Dan Petrescu, aki háromszor is bajnoki győzelemre vezette a vasutasokat, elnöknek Dani Comant várják, és a híresztelések szerint az egykori CFR-játékos az argentin Juan Emmanuel Cúlio lesz a másodedző, de lapzártáig nem érkezett hivatalos bejelentés.A CFR 1907-re vasárnap 21 órai kezdettel az FCSB elleni rangadó vár a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban.Eredmény, Európa Liga, play-off, visszavágó: • Kolozsvári CFR 1907–Crna Zvezda Belgrád (szerb) 1–2 (gól: Gabriel Debeljuh – 34. perc, illetve Aleksandar Katai – 4., 11 m és Milan Pavkov – 53. perc; kiállítva: Jonathan Rodríguez – 78. perc, CFR 1907; Ciprian Deac, a CFR 1907 játékosa a 63. percben 11-est hibázott) – továbbjutott a Crna Zvezda kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel.

További EL-eredmények

A magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce Isztambul bejutott a labdarúgó Európa Liga csoportkörébe. A Fener a selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján 5–2-re verte a házigazda finn Helsinki JK együttesét. Szalai a védelem bal oldalán kapott helyet a törökök kezdőcsapatában, és végigjátszotta a találkozót, amelyen az ecuadori Enner Valencia mesterhármasának is köszönhetően fölényes sikert aratott a Fenerbahce, amely így kettős győzelemmel jutott a második számú európai kupasorozat 32 csapatos főtáblájára.A Holman Dávidot súlyos térdsérülés miatt nélkülöző Slovan a pireuszi háromgólos vereség után Pozsonyban 2–2-es döntetlent játszott az Olimpiakosszal, így a Konferencia Liga csoportkörében folytatja ez európai kupaszezont.A Lang Ádámot végig a soraiban tudó ciprusi Omonia Nicosia a 4–2-es hazai győzelem után a belgiumi visszavágó rendes játékidejében 2–0-ra kikapott a Royal Antwerpentől, a hosszabbításban nem született gól, a tizenegyespárbajt pedig a belga csapat nyerte, így Langék is a KL csoportkörébe kerültek át. A magyar válogatott védő nem rúgott tizenegyest a ciprusi csapatban.A skót Glasgow Rangers – soraiban Ianis Hagival, a román játékost a 64. percben lecserélték – gól nélküli döntetlennel végzett az örmény Alaskert otthonában, de az első találkozón jegyzett 1–0-s sikerének köszönhetően továbbjutott.Az Alexandru Cicâldăut és a most leszerződtetett Olimpiu Moruţant foglalkoztató török Galatasaray Isztambul az idegenbeli 1–1 után 2–1 arányban legyűrte a dán FK Randerst, s az EL-ben folytatja. Az FTC korábbi ellenfelének, a cseh Slavia Prágának viszont ez nem sikerült, miután – szinte végig emberhátrányban játszva, s ennek ellenére vezetést szerezve – a 2–2-es első meccs után Varsóban 2–1-re kikapott a Legiától. A prágaiaknál a román válogatott Nicolae Stanciu 81 percnyi játéklehetőséget kapott.Eredmények, Európa Liga, selejtező, 2. (utolsó) forduló, visszavágók: • Alaskert (örmény)–Glasgow Rangers (skót) 0–0 – továbbjutott a Rangers 1–0-s összesítéssel • Helsinki JK (finn)–Fenerbahce Isztambul (török) 2–5 • tj. a Fenerbahce kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel • Zorja Luhanszk (ukrán)–Bécsi Rapid (osztrák) 2–3 – tj. a Rapid kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel • Galatasaray Isztambul (török)–Randers FC (dán) 2–1 – tj. a Galatasaray 3–2-es összesítéssel • AZ 37 Alkmaar (holland)–Celtic Glasgow (skót) 2–1 (2–1) – tj. a Celtic 3–2-es összesítéssel • Slovan Pozsony/Bratislava (szlovák)–Olimpiakosz Pireusz (görög) 2–2 – tj. az Olimpiakosz 5–2-es összesítéssel • Sturm Graz (osztrák)–NK Muraszombati/Murska Sobota-i Mura (szlovéniai) 2–0 – tj. a Sturm Graz 5–1-es összesítéssel • Legia Varsó (lengyel)–Slavia Prága (cseh) 2–1 – tj. a Legia 4–3-as összesítéssel • Royal Antwerpen (belga)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–0 , tizenegyesekkel 3–2 – tj. az Antwerpen 4–4-es összesítés után tizenegyesekkel.

EL-sorsolás

A pénteki nyoni sorsoláson a Ferencvárosi Torna Club a G-csoportba került, a négyes többi tagja a német Bayer Leverkusen, a skót Celtic Glasgow és a spanyol Real Betis Sevilla.A beosztás:
A-csoport:
Olympique Lyon (francia), Glasgow Rangers (skót), Sparta Prága (cseh), Bröndby IF (dán).
B-csoport: AS Monaco (francia), PSV Eindhoven (holland), Real Sociedad (spanyol), Sturm Graz (osztrák).
C-csoport: SSC Nápoly (olasz), Leicester City (angol), Szpartak Moszkva (orosz), Legia Varsó (lengyel).
D-csoport: Olympiakosz Pireusz (görög), Eintracht Frankfurt (német), Fenerbahce Isztambul (török), Royal Antwerpen (belga).
E-csoport: SS Lazio (olasz), Lokomotív Moszkva (orosz), Olympique Marseille (francia), Galatasaray Isztambul (török).
F-csoport: Sporting Braga (portugál), Crvena Zvezda Belgrád (szerb), Razgrad Ludogorec (bolgár), FC Midtjylland (dán).
G-csoport: Bayer Leverkusen (német), Celtic Glasgow (skót), Real Betis Sevilla (spanyol), FERENCVÁROSI TORNA CLUB.
H-csoport: Dinamó Zágráb (horvát), KRC Genk (belga), West Ham United (angol), Bécsi Rapid (osztrák).

Konferencia Liga-eredmények

Holender Filip csapata, a szerb Partizán Belgrád főtáblára jutott az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia Ligában, amelynek utolsó, negyedik selejtezőkörének csütörtöki visszavágóján 2–0-ra legyőzte a portugál Santa Clarát. A magyar válogatott játékos a 75. percben csereként lépett pályára az összesítésben 3–2-re diadalmaskodó belgrádi együttesben.Az európai klubfutball történetében először jutott főtáblára egy gibraltári csapat, ugyanis a CFR 1907 korábbi ellenfele, a Lincoln Red Imps hosszabbítás után 3–1-re felülmúlta a lett Riga FC-t.Eredmények, Konferencia Liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágók: • KAA Gent (belga)–Raków Czestochowa (lengyel) 3–0 – továbbjutott a Gent 3–1-es összesítéssel • NK Fiume/Rijeka (horvát)–PAOK Szaloniki (görög) 0–2 – tj. a PAOK 3–1-es összesítéssel • St. Johnstone (skót)–Linzer ASK (osztrák) 0–2 – tj. a LASK 3–1-es összesítéssel • Union Berlin (német)–Kuopio PS (finn) 0–0 – tj. az Union Berlin 4–0-s összesítéssel • Aberdeen (skót)–Karabah/Qarabag (azeri) 1–3 – tj. a Qarabag kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel • Shamrock Rovers (ír)–Flora Tallinn (észt) 0–1 – tj. a Flora kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel • Tottenham Hotspur (angol)–Pacos Ferreira (portugál) 3–0 – tj. a Tottenham 3–1-es összesítéssel • Partizán Belgrád (szerb)–Santa Clara (portugál) 2–0 – tj. a Partizán 3–2-es összesítéssel • Bodö/Glimt (norvég)–Zalgiris Vilnius (litván) 1–0 – tj. a Bodö/Glimt 3–2-es összesítéssel • Lincoln Red Imps (gibraltári)–Riga FC (lett) 3–1, hosszabbítás után – tj. a Lincoln 4–2-es összesítéssel • MSK Zsolna/Zilina (szlovákiai)–Jablonec (cseh) 0–3 – tj. a Jablonec kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel • Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–1 – tj. az Anorthoszisz 3–1-es összesítéssel • AS Róma (olasz)–Trabzonspor (török) 3–0 – tj. az AS Róma kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel • CSZKA Szófia (bolgár)–Viktoria Plzen (cseh) 3–0, hosszabbítás után – tj. a CSZKA Szófia 3–2-es összesítéssel • IF Elfsborg (svéd)–Feyenoord Rotterdam (holland) 3–1 – tj. a Feyenoord 6–3-as összesítéssel • FC Koppenhága (dán)–Sivasspor (török) 5–0 – tj. a Koppenhága kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel • Hammarby IF (svéd)–FC Bázel (svájci) 3–1, 11-esekkel: 3–4 – tj. az FC Basel 4–4-es összesítéssel, 11-esekkel • Makkabi Haifa (izraeli)–Neftcsi PFK (azeri) 4–0 – tj. a Makkabi Haifa 7–3-as összesítéssel • Rosenborg Trondheim (norvég)–Stade Rennes (francia) 1–3 – tj. a Rennes kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel • Vitesse Arnhem (holland)–RSC Anderlecht Brüsszel (belga) 2–1 – tj. a Vitesse 5–4-es összesítéssel • Makkabi Tel-Aviv (izraeli)–Sahter Karagandi FK (kazah) 2–0 – tj. a Makkabi Tel-Aviv kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel • Kairat Almati (kazah)–CS Fola Esch (luxemburgi) 3–1 – tj. a Kairat Almati kettős győzelemmel, 7–2-es összesítéssel.

KL-sorsolás

A svájci kisorsolták az újonnan alapított labdarúgó Konferencia Liga csoportbeosztását. Az ebben a sorozatban érdekelt Kolozsvári CFR 1907 a D-jelű négyesbe került, ahol holland, cseh és dán ellenfél vár rá.A sorsolás értelmében a vasutasok ellenfele az első kalapból a holland AZ 67 Alkmaar, a 3-asból a cseh FK Jablonec, a négyesből pedig a dán Randers FC lett.A nyolc négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek az Európa-ligából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak majd a 16 közé jutásért, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat.A Konferencia Liga főtáblájának 32 csapatos mezőnye:
A-csoport:
LASK (osztrák), Makkabi Tel-Aviv (izraeli), Alaskert (örmény), HJK Helsinki (finn).
B-csoport: KAA Gent (belga), Partizan Belgrad (szerb), Flora Tallinn (észt), Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi).
C-csoport: AS Róma (olasz), Zorja Luhanszk (ukrán), CSZKA Szófia (bolgár), Bodö/Glimt (norvég).
D-csoport: AZ 67 Alkmaar (holland), KOLOZSVÁRI CFR 1907, FK Jablonec (cseh), Randers FC (dán)
E-csoport: Slavia Prága (cseh), Feyenoord Rotterdam (holland), Union Berlin (német), Makkabi Haifa (izraeli).
F-csoport: FC Koppenhága (dán), PAOK Szaloniki (görög), Slovan Pozsony/Bratislava (szlovák), Lincoln Red Imps (gibraltári).
G-csoport: Tottenham Hotspur (angol), Stade Rennes (francia), Vitesse Arnhem (holland), NK Muraszombati/Murska Sobota-i Mura (szlovéniai).
H-csoport: FC Bázel (svájci), Karabah/Qarabag (azeri), Kairat Almati (kazah), Omonia Nicosia (ciprusi).

Borítókép: CFR 1907: Marius Şumudică jelenlegi (?) és Dan Petrescu egykori (?) vezetőedző


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emil Boc: Kolozsváron 56 százalékos az ...
Árkossy István kapta a Magyar ...
Elhunyt Venczel Vera színművész

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Io rëggëlt, Iohannis!
  • A bili esete a Hóstáttal
  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd ...
  • Arábia Európában: egy hét a napsütötte ...
  • Tíz év tükre