Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapja alkalmából Budapesten

Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapja alkalmából Budapesten
Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán este Budapesten.

Isten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét – mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki szerint Kányádi Sándor minden versében ott van „a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban”. Áldott az az ember, aki be tudja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet – fűzte hozzá.

Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor születésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi születésű költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének, a Mesemúzeumnak.

Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Könyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező partiumi varsolci iskola igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből.

Kányádi Sándor úgy fogalmazott: a varsolci verseny minden évben bizonyítja, hogy „nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers”.

                                                                                              ***

Kányádi Sándort 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, 2010-ben Bethlen Gábor-díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapestért díjat kapott, ugyanebben az évben Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.

(Fotó forrása: pim.hu)