Kalotaszentkirályt népszerűsítő tippek az Örökségünk őrei táborban

Kalotaszentkirályt népszerűsítő tippek az Örökségünk őrei táborban
Harmadik alkalommal szervezett Örökségünk őrei tábort az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya Kalotaszentkirályon. Amint arról beszámoltunk, a június 24-27-e között lezajlott rendezvényre közel 80 diák és tanár érkezett Kolozsvárról, Szamosújvárról, Nagyenyedről, Déváról és Szászrégenből. Az örökségvédelemmel, településük helytörténetével már komolyan foglalkozó középiskolás diákok a táborban tovább mélyíthették tudásukat kommunikációból, rendezvényszervezésből, fotó- és videózásból, de jutott idő ismerkedésre, szórakozásra is. Kedden délután a települést népszerűsítő elképzeléseiket mutatták be a csapatok, majd este tábortűzzel zárult a program.

 

Ismerkedés a településsel

Kolozs megye egyik kivételesen szép és rendezett településén, a Kalotaszentkirályon megszervezett tábor egyrészt jó alkalom arra, hogy a szervező kulturális főosztály megköszönje az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomban egy éven át résztvevő diákok munkáját és kitartását, a pedagógusok segítségét, de másrészt a tábor olyan hely is, ahol a diákok megismerkedhetnek egymással, tovább tervezhetnek, gondolkozhatnak – erről nyilatkozott Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke még hétfőn, a tábor megnyitóján. Úgyszintén akkor beszélt a diákoknak az Európai Unió működéséről, felépítéséről, fiatalokat érintő programokról Winkler Gyula EP-képviselő, az örökségvédelmi mozgalom támogatója is, hangsúlyozva, hogy mennyire fontos ez az örökségvédelmi munka, amit már hét éve végeznek.

A képző-csapat

A tábori program részét képezte továbbá több előadás valamint műhelymunkák: Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a kampányokról mesélt a fiataloknak, Bagaméri Noémi, Burján Kinga, Ferencz Blanka, Kiss Gábor, Lepedüs-Siskó Péter és Tamás Ágnes képzők bemutatták, hogyan lehet a különböző multimédiás és rendezvényszervezői eszközökkel egy várost, falut vagy egy épületet népszerűsíteni, megtölteni élettel. Mindezt azzal a céllal, hogy a fiatalok felismerjék: az örökségvédelem nem öncélú, hanem mindig annak a közösségnek kell hasznot hoznia, amelyik azt megteremtette. Ehhez az elképzeléshez kapcsolódott az is, hogy a diákoknak kampánytervet kellett bemutatniuk a település, Kalotaszentkirály népszerűsítéséről. Ennek kidolgozása is komolyan, szakszerűen történt, hiszen előbb bejárták a települést, elbeszélgettek a helybéliekkel. Az úgynevezett swot-elemzés alapján dolgoztak a csapatok, tehát feltérképezték a helyet, a tervüket pedig annak erőssége, gyengesége, lehetősége valamint veszélye ismertetésével építették fel.   

Póka András György polgármester jegyzetelt is a bemutatón

A jó hangulatú kampányterv-bemutatóra, amelyet Póka András György, Kalotaszentkirály polgármester is érdeklődéssel hallgatott, kedden délután került sor, a helyi kultúrotthonban. A változatos ötletek között volt népmesei kalandpark, töltöttkáposzta fesztivál, motoros találkozó népviseletben, extrémsport-fesztivál fáramászással népviseletben, jövendőmondó maraton. A tábor este zárult, tábortűzzel.

(Borítókép: Kampányterv-bemutató a kultúrotthonban. Fotók: ÚJVÁRI DOROTTYA)