Kaláka edzőtábor, immár negyed évszázada

Kaláka edzőtábor, immár negyed évszázada
A néptánc volt az a “varázseszköz”, ami jó bulinak indult, majd komoly munkává alakult át. Balázs-Bécsi Attila táncházat szervezett, majd tánccsoportot, majd alapítványt. A régi táncosokkal és a hozzájuk csatlakozókkal szórványkollégiumot és iskolát épített és működtet. A Kaláka néptáncegyüttes minden évben átalakul, kiegészül új tagokkal, és minden évben edzőtábort is szervez: idén 25. alkalommal, Feketelakon 23. alkalommal.

Idén 78 résztvevővel zajlott a tábor, amelyet a Tóvidék Közösségi Egyesület támogatásával szerveztek a Téka Alapítvány Kaláka és Kiskaláka néptánccsoportjainak. A július 14-21 közt zajló tábor támogatója a Kolozs Megyei Tanács volt.

            Elsődleges cél a néptánc és népdaltanulás volt, de a fiatalokat bevonták a táborszervezésbe is. Kisfilmeken az eredeti gyűjtések anyagát is megnézhették, illetve multikulturális értékeket is megismerhettek a Mezőség néprajzáról szóló tájékoztatás során. Román, magyar, cigány énekek, csujogatások, tánclépések – mind az együtt és egymás mellett élés bizonyítékai.

Természetesen minden tábori esemény hozzájárult a csapat összekovácsolásához. Idén tizenöt fiatal lett Kiskalákásból Kalákás, és többen léptek be a Kiskalákába, ami a szabályok megerősítését, új hierarchiák kialakulását is maga után vonja.

            Délelőtt és délután táncpróbák zajlottak: a Kiskaláka a feketelaki művelődési házban Both Zsuzsa és Tamás Szilárd irányításával szilágysági táncokat táncolt. A Kaláka a táborközpont csűrjében, Kiss Zsolt és Tálas Ági vezetésével szucsági, majd a hét végén Feketelaki Tibor és Székely Melinda vezetésével feketelaki táncokat tanult. Esténként népdaloktatás és táncház volt, ahol ki lehetett próbálni az újonnan tanult lépéseket. A talpalávalót az Ördöngös zenekar húzta, kiegészülve Bács László bőgőssel.

            A hét gyorsan elrepült, új tánclépések rögzültek, új barátságok szövődtek, új dallamokat dúdolnak a táncosok. Egy kis pihenő után újabb fellépések, új táncház évad kezdődik. Természetesen ősztől is csatlakozhatnak újabb tagok. Október első hetében, az évadnyitó után nemcsak néptáncot, népdalt tanulhatnak a szamosújvári Téka Alapítványnál, hanem népi hangszeroktatásban, kézműves foglalkozásokban is részesülhetnek kicsik és nagyok egyaránt.

Borítókép és fotók: Téka Alapítvány, Facebook