JZSUK:„A tudás segítségével sok mindent vihettek véghez”

JZSUK:„A tudás segítségével sok mindent vihettek véghez”
Solymosi Zsolt lelkész, vallástanár áhítatával kezdődött ma reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Márk evangéliumának szavaival idézte fel a kisgyermek példáját, rávilágítva arra, hogy nem az elsőbbségre kell törekedni, hanem alázatot tanúsítva a kisgyermekek befogadására, kézen fogására.

– A lassú, bátortalan léptűek is megtalálták az iskolát, a sietők is kibeszélték már magukból nyári élményeiket, úgyhogy kezdődhet a tanév – fogalmazott Popa Márta iskolaigazgató, aki egy mesével köszöntötte a legkisebbeket. A mese egy királyról szólt, aki elhatározta, hogy várost épít. Kiválasztotta a helyet és a mesterembereket is a munkához és a várost egy év alatt felépítették, mert mindenki tudta a dolgát, értett a szakmájához. – Itt elkezditek megtanulni a magatok tudományát, kiderül, mihez van tehetségetek. A tudás segítségével sok mindent vihettek végre – mondta Popa Márta hangsúlyozva, hogy nagy hagyományokkal rendelkező iskola közösségének tagjaivá válnak az új diákok. A kisebbségi román nyelvoktatásra vonatkozó rendelet kapcsán az igazgató elmondta: még nem tudják, ki fogja a román nyelvet és irodalmat tanítani az elemistáknak, de igyekeznek a lehető legjobb megoldást megtalálni.

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök szerint a tanévnyitó diákjainak „csicsergése” valaminek a kezdetéről, a találkozásról, az újrakezdésről szól. – Az ember alkotó, teremtő lény, szemlél, nézetei lesznek és megpróbálja formálni az őt körülvevő világot. Nemcsak teremtmény, hanem teremtő is, Isten munkatársa. Ezért is fontos nevelni, segíteni, hogy megtalálja helyét a nagyvilágban – mondta beszédében az unitárius püspök.

Furu Árpád építészeti tanácsadó, a szülőbizottság elnöke szerint a tanévnyitót beárnyékolja az oktatási tárca román nyelv oktatására vonatkozó rendelete, amelytől teljesen elhatárolódik. – Bizonyára akadnak olyanok, akik úgy gondolják, a gyerek úgy tanul meg úszni, ha mélyvízbe dobják. Én inkább az úszótanfolyamra szavazok – jegyezte meg az előzetes felmérés és konzultáció nélkül hozott intézkedés kapcsán. Hozzátette: az új helyzet egyben kihívás is, és bízik abban, hogy az iskola vezetősége, tanári kara megtalálja a legjobb megoldást.

A beszédek sorát Gyerő Dávid Barnabás és Bartha Kincső előkészítő osztályos diák szavalata „szakította meg”. Az ünnepség a virágkoszorúk, majd iskolai rendszabályzatot tartalmazó mappák átadásával zárult.  

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)