Juharfák végnapjai Kolozsváron

Juharfák végnapjai Kolozsváron
Néhány éve a közterület¬fenntartó vállalat a belváros utcáin juharfákat telepített a kiszáradt hársak helyébe. A megtermett új „lakókat” daruval tudták csak helyeikre mozgatni, egy ideje azonban rájuk jár a rúd.

Például a Fürdő/Card. I. Hossu utcában felsorakoztatott tucatnyi juharfa kérge elkezdett magától lehámlani, a tizenharmadik pedig már teljesen ki is száradt. Mintha barbár kezek tépték volna le módszeresen el nem érhető magasságig a kérget, menthetetlenségbe sodorva a növényeket. A Sétatéren a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, valamint egy kanadai küldöttség közösen ültetett, jelképnek szánt juharfája is ebbe az irányba kezdett el fejlődni.

A negatív jelenségről lapunk Orbán Sándor növényvédő agrármérnököt kérdezte, aki csak feltételezésekkel tudott szolgálni. Elmondta, hogy a juharfa kimondottan érzékeny a szárazságra, és a tavalyi nagy vízhiány általában egy év múlva mutatkozik meg. Előfordulhatott az is, hogy télen az erős napfény hatására a fák kérge felmelegedett (a jelenlegi pusztulás kivétel nélkül a déli oldalakon jelentkezett), éjszakákon pedig nagyon lehűlt, és ez a nagy hőingadozás eredményezi most a kéreglehullást. Általában a nem őshonos növények érzékenyek a számukra idegen környezeti hatásokra, az élettani betegségekre vagy járványokra. Meglehet, hogy gombafertőzés tizedeli Kolozsvár utcáinak juharfaállományát. Biztosabb diagnózist csak a Mező­gazdaság­tudományi és Állatorvosi Egyetem vagy az erdészeti hivatal illetékeseinek szakvizsgálata eredményezhet.

(Borítókép: a szerző felvételei.)