Jubileumi könyvünnep Marosvásárhelyen

Elérhető a könyvvásár teljes programja

Jubileumi könyvünnep Marosvásárhelyen
A negyedszázados Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői idén is irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, és természetesen a legújabb kötetekkel, ismert szerzőkkel, kiváló beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületében, november 13–17. között zajló könyvvásáron 41 kiadó 15-20 ezer könyvcíméből lehet válogatni, rendezvényt idén Határtalanul mottóval hirdették. A könyvvásár több mint 100 programpontból álló kínálata már elérhető az esemény weboldalán, cikkünkben az irodalmi kávéház, a gyermek- és kísérőprogramokat ismertetjük.

Az irodalmi kávéház programjai

Csütörtökön a Kalligram Kiadó két új kötetét ismerheti meg a közönség, 15 órától Tamás Dénes Az élő ház című regényét, 18 órától Németh Gábor Ez nem munka című novelláskötet. A szerzőket Mészáros Sándor, a kiadó vezetője kérdezi.

November 15-én, pénteken délben kezdődnek a programok, 12 órától a műfordítás rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket Rét Viktória, a Pozsonyi Pagony Kiadó műfordító-szerkesztője, vele Makkai Kinga beszélget. Ezt követően, 14 órától a főszerkesztők kerekasztala kezdődik, a Mit visz át a jövőbe a jelen irodalma? címmel meghirdetett beszélgetésen Borsodi L. László (Székelyföld), Karácsonyi Zsolt (Helikon), Szűcs László (Várad) és Vida Gábor (Látó) vesz részt.

Pénteken 15 órától Darvasi László Magyar sellő című könyvét mutatják be, a szerzővel Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője beszélget. 16 órától az idén 70 éves, Babérkoszorú-díjas szerző, Balla Zsófia új, Az élet két fele című verseskötetét ismerheti meg a közönség. A szerzőt műhelytitkokról, alkotói tervekről Mészáros Sándor és Markó Béla kérdezi.

November 16-án, szombaton 12.30-tól Márványi Péter–Bánhidi Emese Párhuzamos évszázad című interjúkötetét mutatják be, a szerzőkkel Markó Béla beszélget, majd 13.15-től a Holokauszt és az irodalom címmel hirdetnek beszélgetést, Kornis Ottó Füst című (a Mentor Könyvek Kiadó és a Minerva Egyesület) emlékirata kapcsán Tibori Szabó Zoltánnal Király Kinga Júlia beszélget.

Az események 14 órától Győrfi Kata Te alszol mélyebben című verseskötetének bemutatójával folytatódnak, a szerzőt Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója faggatja, míg 15 órától Elek Tibor Párbeszédben a kortárs erdélyi irodalommal című interjúkötetét ismertetik, a szerzőt Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője kérdezi, résztvevők: Fekete Vince és Markó Béla. Fekete Vincével a következő eseményen is találkozhatnak a könyvkedvelők, hiszen 16 órától a szerző Vargaváros című új kötet mutatják be, vele Szegő János, a könyvet gondozó Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

Délután 5 órától Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője Markó Bélát A költészet rendeltetésszerű használatáról című esszékötetéről kérdezi, míg 18 órától Szegő János Grecsó Krisztiánnal beszélget, Vera című legújabb regényéről.

Gyermekprogramok

A gyermekprogramokat november 14-én, csütörtökön 10.15-től Balázs Imre József Kirándulás felhőben verses gyermekkoncertje indítja, ezt Gál Andrea Tengertánc című meseregényének bemutatója követi. Csütörtökön több interaktív foglalkozásra várják a kicsiket, lesz nyereményjátékos könyvbemutató, Lackfi János Mi leszek, ha nagy leszek? című verses ábécéje nyomán foglalkozás, de illusztrátor és storytelling műhelymunka is.

Pénteken több kötetet mutatnak be a kicsiknek: Apa, menjünk gombászni! című finn könyv fordítását, Szőcs Margit Boldizsár a repülő meseszőnyegen és Gergely Edó Szájjalmesék című köteteket ismerhetik meg. A fiatalabbak felfedezhetik Zágoni Balázs Fekete Fény című sorozatának második kötetét, az Odaát című ifjúsági regényt 14 órakor mutatják be. A szerzővel és Pacskovszky Zsolt szerkesztővel Makkai Kinga beszélget. Szintén pénteken, 15 órakor a Napsugár gyermeklap szerzőinek és olvasóinak részvételével zajlik beszélgetés.

Szombaton lesz mesefoglalkozás, író-olvasótalálkozó Keresztesi Józseffel, de a breton nép meséit és kultúráját is megismerheti a közönség. Vasárnap pedig Bota Melinda Pirinyó könyvek 4. és 5. kötetét ismertetik, a könyvbemutatón részt vesz Kádár Annamária pszichológus és Márton Andrea waldorf ihletésű hivatásos fajátéktervező.

Jegyköteles előadások

A jegyköteles előadások sorát Darvasi László: Karády zárkája monodrámájával nyitják a könyves szemle nulladik napján, november 13-án, szerdán. A Gyulai Várszínház produkciójának rendezője Béres László, előadja: Bartha Boróka.

A könyvvásár hivatalos megnyitójára, egyben a Navarra Dance tánccsoport előadására csütörtökön (november 14.) 10 órakor kerül sor. A vásár első napját koncert zárja, az idén 60 éves Kovács András Ferenc költészete előtt tisztelegnek: a Kossuth-díjas költő Árdéli szép tánc című kötetének versei elevenednek meg a Sebő Együttes és magának a szerzőnek az előadásában.

A Sebő Együttes pénteken (november 15.) sem pihen, ugyanis 11 órától a gyerekeket várják a Nyárádszeredai Művelődési Ház Nagytermében a „Maros hídja leszakad” címmel meghirdetett koncertjükre. Ugyancsak pénteken kerül sor a Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor Prózaajándék Vásárhelynek című irodalmi estjére, moderál: Gáspárik Attila és Szegő János. Az irodalmi est ingyenes, de helyjegyet kell foglalni a színház jegypénztárában, vagy a biletmaster.ro honlapon. A könyves szemle második napját Bogdán Zsolt Ady-estje zárja a Kisteremben, 20 órától.

Szombaton 11 órától Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János várja egy kis irodalmi matinéra az érdeklődőket, A mai magyar próza tere, avagy szükség van-e mostanság a Bajza–Toldi–Vörösmarty-támaszra a Petőfi-gyártáshoz? témában. Este 7 órától Marie Jones Kövek a zsebben című darabja látható Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter szereplésével.

A jubileumi szemle zárásaként vasárnap délelőtt 11 órától Kovács András Ferenc Jack Cole dalai című megzenésített poémáját adja elő Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor.

A produkciókra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában és a biletmaster.ro honlapon válthatnak jegyet.

A részletes programról a www.vasarhely.ro/konyvvasar honlapon, illetve a rendezvény facebook-oldalán lehet tájékozódni.