Jóváhagyta a kormány a kolozsvári körgyűrű megépítését

Jóváhagyta a kormány a kolozsvári körgyűrű megépítését
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Kolozsvárt délről elkerülő úgynevezett metropolisz-körgyűrű műszaki-gazdasági mutatóit, így ki lehet írni a versenytárgyalást a város forgalmát tehermentesítő, évek óta tervezett, egymilliárd eurós nagyságrendű beruházás megvalósítására.

A pénteken elfogadott kormányhatározat szerint a TR35-ös jelzésű metropolisz-körgyűrű a Nagyvárad felé vezető DN 1-es országútról ágazik le Magyarkapus és Gyalu között, majd Szászfenes területén a Bükkön keresztül délről kerüli el Kolozsvárt, és Erdőfelek község területén keresztezi ismét a (Torda felé vezető) DN 1-es országutat. Innen a települési közigazgatási határ mentén halad Apahida felé, kapcsolatot teremt a DN 1N jelzésű, Kolozsvárt keletről elkerülő terelőúttal, majd Apahida és Telekfarka között éri el a Dés felé vezető, DN 1C jelzésű országutat.

A gyorsforgalmi autóutak előírásainak megfelelően irányonként két 3,5 méter széles közlekedési sávval, 2,5 méter széles leálló (gyorsító) sávval megépítendő metropolisz-körgyűrűn a tervek szerint óránként 80-100 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni. A körgyűrűn három, a bekötőutakon pedig további két alagutat fognak fúrni, ezek hossza 310-től 490 méterig terjed.

A terv részeként 35 kilométernyi kerékpárút is épül, amely 23 kilométeren a gyorsforgalmi út nyomvonalát követi. Az útkereszteződések kivilágításához szükséges villamos energiát teljes mértékben egy automatizált, Gyalu térségében megépítendő napelempark biztosítja majd.

Az első ütemben a körgyűrű 23,7 kilométeres (Erdőfelek és Apahida közötti) keleti része és a hozzá tartozó 19 kilométernyi bekötőút épülne meg, gyors elérhetőséget biztosítva a tervezett regionális sürgősségi kórház és a repülőtér felé, a Szamos-csatorna felett építendő új híd pedig lehetővé teszi majd a kolozsvári nemzetközi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítását is.

A második ütemben tervezik megépíteni a TR35-ös út 18,5 kilométeres, az észak-erdélyi A3-as autópályával is gyorsforgalmi összeköttetést teremtő nyugati részét, további 13 kilométernyi bekötőúttal.

A metropolisz-körgyűrűn 20 közlekedési csomópontot alakítanak ki, ezek közül 12 Kolozsvár közigazgatási területén található.

A kormányhatározat szerint a beruházás összértéke 6,974 milliárd lej, megvalósítása pedig 8 évbe fog telni (4-4 évet szánnak mindkét ütemre).