Johannis-látogatás - Az RMDSZ vezetőit, székelyföldi parlamenti képviselőit nem hívták meg

Johannis-látogatás - Az RMDSZ vezetőit, székelyföldi parlamenti képviselőit nem hívták meg
Kelemen Hunor szerint Klaus Johannis államfő hivatali elődje, Traian Băsescu útját járja azzal, hogy Székelyföldre látogat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen fejtette ki a véleményét.

Megjegyezte: Traian Băsescu vezette be azt a szemléletet, hogy nem az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetével, hanem közvetlenül az erdélyi magyar emberekkel próbál tárgyalni, és - a jelek szerint - Johannis is "ugyanazt a tanácsot kapja". Hozzátette: az RMDSZ vezetőit, székelyföldi parlamenti képviselőit nem hívták meg, ezért nem is lesznek ott Klaus Johannis jövő keddi székelyföldi látogatásának a helyszínein. Azt is megjegyezte azonban, hogy a szövetség vezetőinek máskor is van alkalmuk arra, hogy az államfővel találkozzanak, a mostani látogatás a székelyföldi önkormányzati vezetőknek teremti meg az alkalmat, hogy elmondják véleményüket Johannisnak. 

Johannis az RMDSZ-t okolja a magyarellenes hangulatért 

Az RMDSZ elnöke felidézte: a jelenlegi, Tudose-kormány megalakulását megelőzően Klaus Johannisszal folytatott tárgyalásokon az államfő az RMDSZ-t okolta azért a magyarellenes kampányért, amely a június végi kormányválság idején alakult ki, és az államfő úgy vélte, hogy az RMDSZ fölöslegesen tette ki magát a támadásoknak. Kelemen Hunor szerint az államfő akkor azt is elmondta, hogy az RMDSZ által szorgalmazott jogszabályok (a kulturális autonómia alapjait is tartalmazó kisebbségi törvény, a március 15-i hivatalos ünnepnap és az anyanyelvhasználati jogok bővítése a helyi közigazgatásban) bármelyike etnikai konfliktust szít Erdélyben. 

Kelemen Hunor felidézte: ekkor is elismételte azt a 2015-ben megfogalmazott javaslatát, hogy egy olyan többség-kisebbség paktumot kellene az államfőnek kezdeményeznie, amely kivonja a kisebbségi kérdést a pártpolitikai csatározások köréből, és biztosítja, hogy nem nyirbálják meg a szerzett kisebbségi jogokat.

Az RMDSZ elnöke úgy vélte, nem került rosszabb helyzetbe az erdélyi magyar érdekképviselet a június végi magyarellenes kampány után, mint amilyenben addig volt. Valószínűsítette, hogy folytatódik a baloldali kormánykoalíció parlamenti támogatása. Az első félév tapasztalatait ugyan csak augusztus végén értékelik ki a szövetség, de úgy vélte: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) koalíciója nem szolgált rá arra, hogy felbontsák a velük kötött parlamenti együttműködést, az ellenzék pedig jelenleg alkalmatlan az együttműködésre.