Johannis Dragneáról: elítélt vagy eljárás alatt álló személyek nem vezethetik az országot

Johannis Dragneáról: elítélt vagy eljárás alatt álló személyek nem vezethetik az országot
Elítélt vagy eljárás alatt álló személyeknek nem szabad benne lenniük az ország vezetésében – mondta Klaus Johannis ma Svédországban, amikor arról kérdezték, mit gondol az újabb ügyről, amelyben Liviu Dragnea érintett.

„Én ebben a kérdésben már nagyon régen nyilatkoztam. Eleve olyan embereknek, akiket már elítélt a bíróság, vagy bűnvádi eljárás folyik ellenük, nem szabad benne ott lenniük az ország vezetésében” – mondta Klaus Johannis Svédországban. Az államfőt arra kérték, kommentálja azt a tényt, hogy a képviselőház elnöke ellen újabb ügyben indult vizsgálat.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hétfőn jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indított Liviu Dragnea ellen, hivatali visszaélés gyanújával, illetve azért, mert a gyanú szerint uniós támogatásokat sikkasztott el, és jogtalanul ítélt oda szerződéseket a Tel Drum cégnek.

Az eljárás az európai csalásellenes iroda, az OLAF bejelentése nyomán indult, amelyet még 2016. szeptember 30-án továbbítottak a hazai ügyészeknek. A bejelentés szerint a cég illegálisan kapott megbízást uniós támogatásból finanszírozott útjavítások elvégzésére.

Klaus Johannis pénteken egy, a méltányos munkahelyekről és az Európai Unió gazdasági növekedéséről szóló konferencián vesz részt a svédországi Göteborgban. A konferencia egyik vitapontja az oktatás fontossága a munkaerő-piaci elvárások teljesítésében.