Johannis: Dragneának le kell mondania

Johannis: Dragneának le kell mondania
Klaus Johannis államfő úgy nyilatkozott, hogy Liviu Dragneának le kellett volna mondania. Azt mondja, más államfők kérdezik őt arról a helyzetről, amelyben az ország második és harmadik embere van.

„Úgy gondolom, hogy le kell mondania. Nem is szabadott volna odáig jutni. Ez a fajta cirkusz, az áldozati szerepben való tetszelgéssel nem tesz jót. Elgondolkozol, hogy mi zajlik ott. Képzelhetik, milyen érdekes kérdéseket kapok más államfőktől. Az emberek nem értik, hogy lehetett idáig eljutni, és a románok hogyan tolerálnak egy ilyen helyzetet az ország élén. Nem hoz zavarba, de nem kerülhetem el ezeket a kérdéseket, és még ha találok is magyarázatokat a jogállamisággal kapcsolatban, mégiscsak kellemetlen, hogyan fordulhat elő, hogy az állam második és harmadik embere bűnvádi eljárás alatt áll” – fogalmazott Johannis.

A DNA kedd este tájékoztatta Dragneát, hogy a Tel Drum-ügyben vagyonzárat rendeltek el, ami az ő esetében meghaladja a 127 millió lejt (több mint 27 millió euró). Bemenet és kijövet is csendőrök segítették a képviselőház elnökét, mivel támogatói és bírálói is ott tolongtak a korrupcióellenes ügyosztály székhelyének ajtajában.

A Tel Drum-ügyben az ügyészek november 13-án gyanúsították meg hivatalosan Liviu Dragneát bűnszervezet létrehozása, hivatali visszaélés, valamint európai uniós alapokkal való visszaélés miatt.

A tetteket a Teleroman megyei közgyűlés elnökeként követhette el.