Johannis Berlinben: Románia stabil ország

Johannis Berlinben: Románia stabil ország
Románia stabil ország, és belpolitikai válságának nincs hatása a kül-, és Európa-politikájára - jelentette ki ma Klaus Johannis hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélése után.

Az államfő a vendéglátójával közösen tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a "kormánykoalíció belső válsága"  nem érinti Románia stabilitását és gazdaságának működőképességét.

A válság a külpolitikát és az Európa-politikát sem érinti, mert valamennyi számottevő politikai erő egyetért abban, hogy az eddigi irányvonalat követve "megbízható és megfontolt" politikát kell folytatni.

Angela Merkel azt mondta, hogy nem kommentálja a fejleményeket, mert Románia belső ügyeiről van szó.

A válságtól függetlenül kiemelte, hogy tovább kell erősíteni a jogállamiságot, a demokráciát és a korrupció elleni küzdelmet. Románia az európai uniós csatlakozás óta jelentős reformokat hajtott végre, a jogállamiság erősítésében és a korrupció visszaszorításában is sokat lépett előre, de az eddigi vívmányok "esetleges fellazítása azzal a következménnyel járna, hogy meg kellene kérdőjeleznünk más területeken elért eredményeket, ezért nagyon fontos a reformok folytatása" - mondta Angela Merkel.

Hozzátette, hogy köszönet jár Klaus Iohannisnak a jogállamiságért és a demokráciáért folytatott erőfeszítéseiért.

Klaus Johannis közelgő washingtoni látogatásával kapcsolatban kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az EU-hoz és a NATO-hoz, illetve az Egyesült Államokhoz  fűződő viszony Románia számára nem egymást kizáró szövetség, "nem vagy-vagy kérdés", de az is igaz, hogy vannak "bizonyos akadályok", amelyeket meg kell szüntetni és helyre kell állítani a jó viszonyt.

"A transzatlanti kapcsolat nem választható politikai vagy diplomáciai lehetőség, hanem demokratikus civilizációnk alapja" - jelentette ki a román államfő.

A brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) hétfőn kezdett tárgyalásokról szólva Angela Merkel aláhúzta, hogy mindkét félnek, az EU-nak és Nagy-Britanniának is megfelelő megállapodásra kell törekedni. Hozzátette: számára az a legfontosabb, hogy az Európai Unióban maradó 27 tagállam egységesen vegyen részt a folyamatban.

A Brexit-tárgyalások kimeneteléről nem érdemes az első nap találgatni. Az biztos, hogy a huszonhetek "figyelmesen meghallgatják Nagy-Britannia kívánságait és elvárásait", és a saját érdekeiket is képviselik majd, "egyértelműen, és remélhetőleg közösen" - mondta Angela Merkel.

Klaus Johannis azt mondta, hogy "tájékozott derűlátással" viszonyul a tárgyalásokhoz. Elsőként Nagy-Britannia "rendezett visszavonulásáról" kell megállapodni, és utána ki kell alakítani az EU és a közösségből távozó ország új viszonyrendszerének alapjait - tette hozzá a román államfő.

Angela Merkel kiemelte, hogy a román elnök a német-román diplomáciai kapcsolatok felvételének 50., a német-román barátségi szerződés megkötésének 25., és a román uniós tagság elnyerésének 10. évfordulóján látogatott el Berlinbe. A kétoldalú kapcsolatokat a romániai német kisebbség is erősíti, a közösség a híd szerepét tölti be, és erre éppen Klaus Iohannis a legjobb példa - mondta a német kancellár, utalva az államfő erdélyi szász származására.

Klaus Johannis hangsúlyozta, hogy a Németországhoz fűződő viszony az egyik legjobb Románia kétoldalú kapcsolatrendszerében, és a kiemelt, "privilegizált" stratégiai partneri kapcsolat mellett a gazdasági együttműködés is igen eredményes. Németország a román gazdaság első számú partnere, a kétoldalú kereskedelmi forgalom az utóbbi években rendre 10 százalékot meghaladó ütemben növekedett.