Johannis az izraeli román nagykövetség áthelyezéséről: nem tájékoztattak és nem kérdeztek meg

Johannis az izraeli román nagykövetség áthelyezéséről: nem tájékoztattak és nem kérdeztek meg
Klaus Johannis azt mondja, nem tájékoztatták és nem is konzultáltak vele a kormány azon szándékáról, hogy Románia izraeli nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe helyezze át. A bejelentést Liviu Dragnea tette meg.

Az államelnöki hivatal közleményében az áll, hogy az elnök szerint a döntést nem támasztja alá átfogó és szilárd elemzés, amely egy ilyen horderejű döntés minden külpolitikai következményét figyelembe venné. Johannis szerint a kormány kezdeményezése legfeljebb „a tényállás felmérésére irányuló vizsgálat kezdete lehet, amelyet majd csak a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos tárgyalások lezárultával lehet véglegesíteni, ennek ugyanis egyik központi témája Izrael jogállása”.

A békefolyamattal kapcsolatos tárgyalások terén Románia álláspontja változatlan – szögezi le az elnöki hivatal, amely hangsúlyozza, hogy az ország külpolitikai döntéseinek végleges meghozója és Románia külpolitikai képviselője nem más, mint az államfő.

„Klaus Johannis ismételten hangsúlyozza az izraeli–palesztin konfliktus igazságos és hosszú távú megoldásának fontosságát, a »két állam megoldása« révén” – ez azt jelenti, hogy Izraelnek és Palesztinának békében és biztonságban kell együtt élnie, mert ez az egyetlen olyan változat, amely képes garantálni mindkét fél elképzeléseinek beteljesülését.

A közlemény leszögezi: a Jeruzsálemmel kapcsolatos álláspont az ENSZ vonatkozó határozataival egyezik meg. A határozatokban egyebek közt az áll, hogy a tagállamoknak nem javasolt diplomáciai küldöttséget felállítani Jeruzsálemben, hanem a Közel-Kelet fenntartható, átfogó és igazságos békéjéért kell fáradozniuk. Következésképpen a román nagykövetség áthelyezése a vonatkozó nemzetközi jog megsértését jelentené.

„Mindezen aspektusokat figyelembe véve Klaus Johannis elnök felelősségre és józan gondolkodásra biztatja a kormányzati és politikai döntéshozókat a nagy horderejű külpolitikai döntések meghozatalában, amelyeknek akár a nemzetbiztonságra és a román állampolgárok biztonságára is stratégiai hatásuk lehet” – áll a közleményben, amely végül leszögezi: ilyen döntést csak a nemzetbiztonság terén tevékenykedő összes intézménnyel való egyeztetést követően lehet meghozni, a végső döntés pedig az alkotmány szerint Románia elnökéé.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke csütörtök este jelentette be: a kormány állásfoglalást fogadott el azzal a céllal, hogy megkezdődhessen a román nagykövetség átköltöztetése Tel Avivból Jeruzsálembe.

„Talán nem tűnik olyan fontos dolognak. Viszont ennek a gesztusnak óriási szimbolikus értéke van, elsősorban egy olyan állam, Izrael számára, amelynek óriási befolyása van a világra. Izraellel nekünk nagyon sok éve vannak különleges kapcsolataink, ebben az államban több mint 500 ezer román él. Ugyanakkor hatalmas értéke van az amerikai kormány számára. Gyakorlatilag mi vagyunk a második ország, amely ezt megteszi. A nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése szerintem rövid, közép- és hosszú távon is jó hatással lehet Romániára. Ki kell használnunk ezt az óriási lehetőséget” – nyilatkozta az Antena 3 adásában Liviu Dragnea.