Johannis: a szász közösség együtt ünnepel a románokkal a centenáriumon

Johannis: a szász közösség együtt ünnepel a románokkal a centenáriumon
Az erdélyi szász közösség a románokkal együtt fog ünnepelni a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő vasárnap a Brassó megyei Szászkeresztúron. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az elnök az erdélyi szász településeket népszerűsítő kulturális fesztiválon mondott beszédében rámutatott: meglátása szerint a pozitív üzenetekre kellene fókuszálni.

„A szász közösség együtt ünnepel majd a románokkal a centenáriumon, és úgy gondolom, végül a többiek is meggyőződnek arról, hogy ez a megfelelő üzenet. A centenárium rendkívül jelentős esemény, és bár egyeseknek mindössze annyit jelent, hogy eltelt száz év, nagyon fontos, mert ez idő alatt Románia bebizonyította: egy, a birodalmak peremén álló kis országból a régió erős és stabil országává lehet fejlődni (...). Elmondhatjuk, hogy az elmúlt száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk együtt a jó irányba” - fogalmazott beszédében Johannis.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök lapunknak adott interjújában úgy vélekedett, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt száz évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd.

Az RMDSZ elnökének nyilatkozata miatt durva, sovén és nacionalista reakciók sorozata hangzott el a médiában. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) kilátásba helyezte Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását is, illetve javasolta, hogy a szövetségi elnököt fosszák meg román állami kitüntetésétől, amit Emil Constantinescu volt államfő adományozott neki.