Johannis: a NATO-tagországok közös biztonsága közös tehervállalással jár együtt

Johannis: a NATO-tagországok közös biztonsága közös tehervállalással jár együtt
A biztonság előnyein való osztozás együtt jár a terhek megosztásával is és ezt az egész társadalomnak meg kell értenie - hangoztatta ma Klaus Johannis a NATO keleti szárnyának államait tömörítő úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) első parlamenti értekezletének megnyitóján.

Az elnök rámutatott: a nemzeti parlamenteknek döntő szerepük van abban, hogy a B9-ek méltányosan osszák el a NATO-n belüli feladatokat, hiszen a törvényhozók fogadják el a közös védelem és biztonság költségvetési feltételeit.Johannis követendő példaként állította a B9-ek elé azt a Romániában megvalósult politikai konszenzust, amely lehetővé tette, hogy az ország teljesítse NATO-tagállami kötelezettségét: az államfő kezdeményezésére a parlamenti pártok egyhangúlag kötelezettséget vállaltak arra, hogy bárki is alakítana kormány a következő évtizedben Bukarestben, a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.

Románia határozottan támogatja a NATO és az Európai Unió közti partnerséget, és ennek további erősödésére számít a NATO júliusi, brüsszeli csúcstalálkozóján - mondta Johannis. Felidézte: a balti államokat, a visegrádi országokat, valamint Bulgáriát és Romániát tömörítő B9-es formátumot Andrzej Duda lengyel államfővel közösen kezdeményezték 2015-ben, az összefogás szerepét pedig abban látja, hogy a keleti szárny országai egységesen, összehangoltan és hatékonyan lépjenek fel a térségben a NATO védelmi és elrettentő szerepének megerősítéséért.Márciusban szintén Bukarestben rendezték meg a B9-ek első védelmi miniszteri értekezletét. A mostani találkozón a tagországok parlamenti küldöttségei mellett részt vesz Curtis Scaparrotti, a NATO európai erőinek főparancsnoka is. A kezdeményezők még idén újabb államfői szintű egyeztetésének megszervezését tervezik.