Jó hír: megvan a minimális gyermeklétszám a szászfenesi magyar osztály beindításához

Jó hír: megvan a minimális gyermeklétszám a szászfenesi magyar osztály beindításához
Találkozóra hívta tegnap délután azokat a szülőket a helyi polgármesteri hivatalba Albert Zoltán, Szászfenes RMDSZ-es alpolgármestere, akik érdekeltek a magyar osztály beindításában. Már a helyszínen sikerült a szükséges gyermeklétszámot elérni ahhoz, hogy ősszel elindulhasson a magyar előkészítő osztály.

„A sokéves próbálkozásnak és kemény munkának végre van eredménye, és bár az osztály beindítása hosszú folyamat eredményeként valósulhat meg, bízunk benne, hogy további akadályok nélkül sikerül véghezvinni a projektet. A kérelmet már továbbítottam az iskola vezetősége felé. Ugyanakkor ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és biztosan beindulhasson a magyar osztály, továbbra is várjuk a beiratkozási kérelmeket. Minden szászfenesi szülőt arra biztatok, hogy írassa a település iskolájába gyermekét” – nyilatkozta Albert Zoltán.

A találkozón részt vett Rés Éva, az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosa is, aki szintén Szászfenesen lakik. „Itt élek a községben, nyilván nagyobb figyelemmel követem az itteni magyar közösség mindennapjait. A kampányban is több alkalommal beszéltünk arról, hogy az óvodai csoportok mellett szükség lenne magyar bölcsődére és iskolára is. Most egy lépéssel közelebb kerültünk ezeknek a létrehozásához” – mondta el Rés Éva. A megyei tanácsos ugyanakkor megköszönte, Albert Zoltán alpolgármesternek az indítványozást, a református és katolikus egyházak vezetőinek, a közreműködést és arra biztatta a jelenlévő szülőket, hogy bízzanak abban, hogy szeptemberben beindulhat a magyar osztály.

Az első feltétel a magyar előkészítő beindításához, az hogy legkevesebb 10 gyerek legyen, aki beiratkozik a majdani osztályba. A legjobb az lenne, hogy ha a mostani minimális létszámot sikerülne növelni, hogy 15-20 gyerekkel kezdődhessen a tanév, mert akkor a következő években is egyszerűbben indulhat majd előkészítő osztály.