Jelesre vizsgáztak jótékonyságból a szamosújváriak

A mezőségi szórványkollégium fenntartására gyűjtöttek

Jelesre vizsgáztak jótékonyságból a szamosújváriak
Kilencedik Jótékonysági Farsangi Bálját szervezte a hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány a Conte étteremben, amely idén létszámrekordot döntött, hiszen 360 résztvevő szórakozott hajnalig. A bálozókat a házigazdák nevében Rotar Izabella, frissen megválasztott RMDSZ-elnök illetve Szamosújvár polgármestere, Neselean Ioan köszöntötte. Majd Csige Sándor konzul Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében szólt az egybegyűltekhez, illetve Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kívánt jó szórakozást és gratulált a Téka Alapítványnak nemcsak a Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum befejezéséhez, hanem az elmúlt húsz év közösségépítő tevékenységéhez is.

A zenét és jó hangulatot a kezdettől fogva, immár 9. éve a Csigás Banda biztosította, a népzenét pedig ezúttal az Ördöngös zenekar szolgáltatta.

A hagyományokhoz híven, a bálon adták át a Téka díjat és oklevelet, amelyet az intézmény támogatóinak ítéli oda az intézmény vezetősége. Idén a mezőségi szórványoktatási központ megvalósításában nyújtott
segítőket díjazták, így a Téka díjat a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának ítélte oda a kuratórium. A magyarországi intézményt Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság
főosztályvezető helyettese képviselte. Ő vette át a bronzplakettet és emléklapot tartalmazó díjat Balázs-Bécsi Attilától, a Téka Alapítvány elnökétől, aki a szamosújvári magyar közösség nevében megköszönte az iskolaépítésre, illetve a szórványkollégium működtetésére szánt összegek kiutalását. Timsa Ildikó, a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum igazgatója is köszönő szavakat intézett a főosztályvezető-helyetteshez, és átnyújtotta a tanintézmény jelképes ajándékát.

Az elismerő oklevelek egyikét Sipos László, kolozsvári mérnök, az iskolaépítés építészeti felügyelője és szaktanácsadója kapta, akinek nemcsak a szaktudását, hanem segítőkészségét is elismerték ezzel. A másik oklevelet a szamosújvári Kötő testvérek kapták, akiknek az iskola falát díszítő kétnyelvű márványtáblát köszönték meg ily módon.

A jótékonysági farsangi bál célja, hogy adományokat gyűjtsenek az alapítvány keretében működő mezőségi szórványkollégium működtetésére. A tanintézményben mezőségi szórványközösségekből származó, szociálisan hátrányos helyzetben élő tanulók számára biztosítanak szállást, ellátást, pedagógiai felkészítő programokat és az anyanyelvi oktatásra való lehetőséget. A 2016–2017-es tanévben már 132 diákról gondoskodnak. A résztvevők tombolavásárlással járulhattak hozzá anyagilag az intézmény fenntartási költségeihez. A kerámiaműhely, a bentlakó diákok és a helyi kézművesek által felajánlott termékeit sorsolták ki. Közel ötezer lej gyűlt össze, és 90 kézműves termék lelt gazdára a bálon.

Székely Melinda hagyományos ruhabemutatója, illetve a helyi Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum diáklányainak vidám farsangi táncos összeállítása is színesítette a műsort. 

Fodor Emőke