Jelentkezz a Gyurgyóka természetismereti vetélkedőre!

Jelentkezz a Gyurgyóka természetismereti vetélkedőre!

A Györgyfalvi Általános Iskola és a Györgyfalvi Szülők Egyesülete természetismereti vetélkedőt szervez IV.-V. osztályos diákok számára. A versenyzők csapatban jelentkezhetnek, egy csapat két negyedikes vagy két ötödikes diákból állhat. A párok két – elemisek (IV. osztályosok),

gimnazisták (V. osztályosok ) kategóriában nevezhetnek. Egy iskolából maximum 2 csapat jelentkezhet kategóriánként (összesen négy csapat).

A vetélkedő interaktív lesz, nem hiányzik majd a kirakósjáték, a célbadobás, a zene, a mozgás, a kreativitás kiaknázása és természetesen a jó hangulat sem. A verseny nem igényel előzetes felkészülést.

Minden csapatnak hoznia kell magával három általuk szedett gyógynövényt (préselve vagy frissen). A gyógynövényeket be kell mutatni a verseny során (melyik részét kell leszedni, hogyan kell elkészíteni és mire használják). Pontozzák az eredetiséget és természetesen a bemutató kreativitását (max. 100 pont) is, amely része lesz az összpontszámnak.

A vetélkedőt 2017. szeptember 30-án 10 órakor szervezik a Györgyfalvi Általános Iskola udvarán és osztálytermeiben. Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 23. Jelentkezni és bővebb tájékoztatást kérni Fejér Ákosnál lehet a borealisz@yahoo.com e-mailcímen vagy 0721-293451-es telefonszámon.