Jelenléti oktatással indul a tanév

Az iskolák nyitva maradhatnak a 6 ezrelékes küszöbig

Jelenléti oktatással indul a tanév
A miniszterelnök által összehívott, a tanévkezdésre vonatkozó intézkedésekről szóló munkamegbeszélés valamennyi résztvevője egyetértett abban, hogy az iskolák nyitva maradnak mindaddig, amíg a fertőzöttségi szint 6 ezrelék alatt marad – jelentette ki pénteken Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a megbeszélés minden résztvevője egyetértett azzal, hogy járványhelyzetben az iskoláknak kell elsőkként megnyitniuk, és utolsókként bezárniuk. Következésképpen megegyeztek abban, hogy az iskolák nyitva maradhatnak a 6 ezrelékes küszöb eléréséig, de ezt még az országos vészhelyzeti bizottságnak (CNSU) is jóvá kell hagynia.

A tanügyminiszter elmondta: 6 ezrelék fölött már különböző forgatókönyvekre lesz szükség, a település karanténba kerülése esetében pedig magától értetődően bezárnak a tanintézmények is.

„Remélem, nem fogjuk meghaladni a 6 ezrelékes küszöböt, tehát minden iskolát nyitva tarthatunk majd” – hangsúlyozta Cîmpeanu.Kérdésre válaszolva a miniszter azt is elmondta, hogy 6 ezrelékes fertőzöttségi arány esetén a tervek szerint a bölcsődék és az óvodák nyitva tarthatnak, az elemi osztályokba járók online oktatásra térnek át, mert az elemisták 12 év alattiak, így ők nem kaphatták meg a koronavírus elleni vakcinát. A felsőbb osztályba járók esetében pedig még mérlegelik azt a lehetőséget, hogy a beoltott diákok 6 ezrelékes fertőzöttség fölött is tanulhassanak fizikai jelenléttel.

A testnevelésórákat két ezrelék alatt zárt térben is meg lehet tartani, és a diákoknak nem kell maszkot viselniük. Ha viszont a fertőzöttségi ráta meghaladja a két ezreléket, szabadtéren kell megtartani az órát, és ha az időjárási viszonyok ezt nem teszik lehetővé, más tevékenységet kell választani a sport helyett – magyarázta a miniszter, nyomatékosítva, hogy ezeket az intézkedéseket még az országos vészhelyzeti bizottságnak is jóvá kell hagynia.Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter közölte: a 6 évnél nagyobb gyermekek esetében az új tanévben is kötelező lesz a védőmaszk viselése az oktatási intézmény zárt tereiben. Leszögezte: a szabadban, vagyis az iskolaudvaron nem lesz kötelező az arcvédő viselése.Az egészségügyi tárcavezető is hangsúlyozta, a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy minél hosszabb ideg nyitva kell tartani az iskolákat, hogy a diákok jelenléti oktatásban részesülhessenek. Hozzátette azonban, hogy biztonságos körülményeket kell teremteni az oktatási intézményekben, és szükség van az óvintézkedések betartására, hogy a megfertőződés kockázatát minél jobban csökkentsék.

Az iskolákban zajló immunizálásról még folynak az egyeztetések az országos oltáskampányt koordináló bizottsággal, tette hozzá az egészségügyi miniszter.Florin Cîţu kormányfő úgyszintén amellett kardoskodott, hogy a tanév jelenléti oktatással kezdődjék, és úgy is folytatódjék.„Minden adott ahhoz, hogy az iskolai évet fizikai jelenléttel történő oktatással kezdjük el, és így is folytassuk” – jelentette ki a miniszterelnök.

A miniszterelnök kiemelte: fontosnak tartja, hogy a tanügyben dolgozók is be legyenek oltva, vagy állandó tesztelésnek vessék alá magukat.A tanévnyitó ünnepségekre vonatkozóan a kormányfő azt kérte, hogy azokat a hagyományoshoz minél közelebb álló módon szervezzék meg. A megbeszélésén elhangzottak szerint ezeket szabadtéren kell megtartani, kötelező lesz a maszkviselés és egy-másfél óráig húzódhatnak el.