Jelenléti oktatással folytatódik a tanév, ha a tanszemélyzet körében az átoltottság 60% feletti (FRISSÍTVE)
Vissza

Jelenléti oktatással folytatódik a tanév, ha a tanszemélyzet körében az átoltottság 60% feletti (FRISSÍTVE)

Abban az esetben folytatódhat a tanintézményekben a jelenléti oktatás, ha a személyzet több mint hatvan százaléka be van oltva koronavírus ellen – jelentette be pénteken Sorin Cîmpeanu ügyvivő oktatási miniszter. A tanügyi és az egészségügyi tárca ugyanis, az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) javaslata alapján, úgy módosította pénteken a tanintézmények működtetésére vonatkozó, legutóbbi rendeletét, hogy az említett kritériummal is kiegészítette az érvényben levő rendelkezéseket.

Továbbra is hatályosak a két tárca közös rendeletének előírásai, amelyek szerint: ha egy osztályban vagy óvodai csoportban igazolt koronavírusos esetet mutatnak ki, a teljes osztály/csoport online oktatásra tér át két hétre, illetve a teljes iskolára vonatkozóan felfüggesztik a jelenléti oktatást, amennyiben az osztályok több mint felében igazoltan megjelenik a koronavírus fertőzés. A személyzeti vagy infrastrukturális gondokkal küszködő tanintézetek kérhetik, hogy az oktatás az alkalmazottak átoltottsági arányától függetlenül online formában történjen, közölte Cîmpeanu. Felhívta a tanintézetek igazgatótanácsának figyelmét arra, hogy a közös rendeletet még pénteken publikálják a Hivatalos Közlönyben, így az intézményvezetők még a pénteki nap folyamán eldönthetik, milyen formában zajlik hétfőtől a tanítás. A rendelet a magán tanintézetekre is vonatkozik.

Az ügyvivő miniszter tájékoztatása szerint, jelenleg az óvodák és iskolák 54 százalékában haladja meg a személyzet átoltottsága a 60 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a 2 930 000 romániai óvodás és iskolás közül mintegy 1 800 000 gyerek számára jelenléttel folytatódhat az oktatás. Cîmpeanu tudatta, hogy a romániai oktatási intézmények teljes személyzetének több mint 70 százaléka be van oltva koronavírus ellen. A bukaresti iskolák 69 százalékában haladja meg a személyzet átoltottsága a 60 százalékot.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség közlése szerint az óvodák, iskolák pedagógusainak 72 százaléka van beoltva, a kisegítő személyzetnek pedig 69,9 százaléka. A tanfelügyelőség 50 alkalmazottjának 92 százaléka vette fel az oltást. A kolozsvári magyar líceumok mindegyikében nagyon magas az oltottsági arány (Brassai-líceum 94 százalék, Tálentum református iskola 100 százalék, Apáczai-líceum 94 százalék, János Zsigmond Unitárius Kollégium 95 százalék, tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 93 százalék, Báthory-líceum 87 százalék, református kollégium 84 százalék, szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 80 százalék). Kolozs megye 273 tanintézetéből  50-ben alacsonyabb a beoltottak aránya 60 százaléknál.

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megdőlt a napi rekord: közel 35 ezer új ...
Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ