Jégkorong olimpiai selejtező: a házigazda britek legyőzésével továbbjutott a magyar válogatott

Jégkorong olimpiai selejtező: a házigazda britek legyőzésével továbbjutott a magyar válogatott
A magyar férfi jégkorong-válogatott továbbjutott a nottinghami olimpiai selejtezőtornáról, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 4–1-re legyőzte a házigazda brit csapatot.

A finn Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a pekingi téli ötkarikás játékok utolsó, augusztus végi kvalifikációs körébe került. Ott 12 együttes szerepel három kvartettben, a csoportgyőztesek léphetnek jégre a 2022-es téli olimpián.

Korábbi 30 egymás elleni mérkőzésen 16 győzelem, 1 döntetlen, valamint 13 vereség volt az örökmérleg magyar szempontból. Legutóbb 2018 áprilisában, a budapesti világbajnokságon találkoztak a felek, akkor emlékezetes módon harcolták ki a szigetországiak a világelitbe jutást a Papp László Budapest Sportarénában: az utolsó találkozón 15,8 másodperccel a vége előtt egyenlítettek, ezzel elütve a magyar válogatottat attól, hogy története során harmadszor a legjobbak közé kerüljön.

A magyar férfi jégkorong-válogatott háromszor szerepelt ötkarikás játékokon: 1928-ban, 1936-ban és legutóbb 1964-ben. Amint arra a Nottingham Post hétvégi kiadása emlékeztetett: a brit csapat 1948 óta vár az újabb olimpiai szereplésre.

A Motorpoint Arenában 4544 néző volt kíváncsi a torna zárómérkőzésére. A találkozónak mindkét fél azzal a tudattal vágott neki, hogy rendes játékidőben vagy ráadásban aratott sikerrel is megnyeri a tornát. A bemelegítésnél határozottság sugárzott a magyar játékosok arcáról, akik koncentráltabban kezdték az összecsapást, mint szombaton a romániai válogatott ellenit. A csapatok magas tempót diktáltak, ebből adódóan mindkét oldalon akadtak pontatlanságok. Ahogy a lelátón a magyar drukkerek tartották a lépést a többszörös túlerőben lévő hazai nézőkkel, úgy a jégen is egyenlő erők küzdelmét hozta az első húsz perc a mezőnyben és a kapuk előtt is: az A-csoportos britek nyolc, a magyarok hét alkalommal kísérleteztek.

Az első szünet a tornán már-már unalomig ismételt dallal, a Sweet Caroline-nal zárult, a második harmad pedig magyar emberelőnyös góllal kezdődött: a védő Stipsicz Bence lőtt tökéletesen. Noha a szigetországiak lényegesen többet próbálkoztak a játékrészben – 22, illetve 6 volt a lövések száma –, a veszélyesebb helyzetek a harmad első felében az ő kapujuk előtt alakultak ki, és a különbség is nőtt a találkozó derekán: a szombati hosszabbítást eldöntő Erdély Csanád villant. A szünetig hátralevő időben döntően a magyar harmadban zajlott a játék, ám a vendégek fegyelmezetten állták a brit rohamokat.

A zárófelvonás szerencsés brit találattal indult: Matthew Myers húzta a korongot az addig 31 védést bemutató Rajna kapuja felé, és a pakk a térdelő kapus mammutjáról csorgott be. Hogy hamar visszaálljon a kétgólos különbség, arról az észtek ellen triplázó Hári János gondoskodott egyéni villanással. A nézőtérről érkezett a „Harcoljatok!” buzdítás, a magyar válogatott pedig azonos létszámnál és emberhátrányban is küzdött előnye megtartásáért, megharcolt minden korongért. Sőt, Sofron István a kiállítása után a pályára lépve korcsolyázott keresztbe a kapu előtt, majd éles szögből be is vette. A rendkívül feszült hajrában is rendületlenül érkeztek a brit támadások, ám az önfeláldozó blokkok, a jó helyre tett ütők és Rajna remek védései sorra megakadályozták a brit gólszerzést.

Így az elmúlt időszak legjobb teljesítményét felmutató magyar válogatott „visszavágott” a két évvel korábbi vb-ért, és saját közönsége előtt legyőzve előzte meg a brit csapatot.

A torna harmadik helyén az észtek elleni sikerrel a 15 székely játékost a soraiban tudó romániai csapat végzett. A Csíkszeredában született Daniel Trancă mesterhármast szerzett.

Eredmények, olimpiai selejtezőtorna, 3. forduló: • Magyarország–Nagy-Britannia 4–1 (0–0, 2–0, 2–1) – gólszerzők: Stipsicz Bence (21. perc), Erdély Csanád (32. perc), Hári János (46. perc), Sofron István (52. perc), illetve Matthew Myers (41. perc) • Románia–Észtország 7–3 (2–2, 2–0, 3–1) – gól: Anton Butocsnov 2 (3. és 50. perc), Pavlo Borisenko (16. perc), Szilard Rokaly (31. perc) és Daniel Trancă 3 (35., 42. és 54. perc, illetve Eduard Slessarevski (3. perc), Denis Saskin (11. perc) és Roman Andrejev (45. perc). A csoport végeredménye: 1. (ÉS TOVÁBBJUTOTT) MAGYARORSZÁG 8 PONT, 2. Nagy-Britannia 6, 3. ROMÁNIA 4, 4. Észtország 0.

Borítókép: A magyarok (fehér felsőben) jó iramú mérkőzésen nyertek – FOTÓ: MJSZ

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
Sport
Második meccsét is megnyerte a magyar férfi jégkorong-válogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán. A finn Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese szombaton a romániai csapat felett diadalmaskodott hosszabbításban 3–2-re.
Sport
Sport