Játszóteret és edzőparkot avattak Szamosújváron

Játszóteret és edzőparkot avattak Szamosújváron
Mindannyian nagyon vártuk azt a napot, amikor a kisdiákok birtokba vehetik a közösségi összefogásból megvalósuló játszóteret, a nagyobbak pedig a térség legmodernebb kültéri edzőparkjában próbálhatják ki magukat a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumban. A drótkötélpályán való csúszkálást talán még a felnőttek is szívesen kipróbálnák, hiszen a berendezés kiválasztásakor odafigyeltek arra, hogy a hagyományos elemek mellett a modern kor kihívásainank is megfeleljen a park, hogy minél több generáció játszhasson együtt.

Az iskola 2016-os avatásán tudtuk, hogy a munka nem ért véget, a Mezőségi Szórványoktatási Program csak egy újabb mérföldkövéhez érkezett. Azóta átadtuk a tornatermet, a műfüves focipályát, tegnap pedig a játszóteret és az edzőparkot.

A Téka Alapítvány hintajegy projektje 2017 őszén indult, célja civil összefogás eredményeként játszóteret létrehozni a magyar iskola számára.  Szamosújvár másodjára bizonyította, hogy közösségi összefogása mintaértékű. Első alkalommal téglajegyek vásárlásával támogatták a magyar iskola felépülését, most pedig hintajegyeket vásárolva a közösség pályázatok nélkül felépítette gyermekeink játszóterét. 

Bronz, ezüst, arany és gyémánt hintajegyeket lehetett vásárolni, amelyek értéke 10, 50, 100 és 1000 lej volt. Iskolánk diákjai és pedagógusai mellett több mint 150 cég és magánszemély tartotta fontosnak, hogy a gyerekek az órák közötti szünetket is minőségi körülmények között töltsék. A támogtók közül többen a Téka Alapítvány partnerei, akik eddig a szórványkollégium fenntartásához járultak hozzá, idén pedig ebbe a projektbe fektettek be. Ennek eredményeként a hintajegyek árából 56780 lej gyűlt össze. A beruházás összértéke 78860 lej, a hiányzó 22080 lejt a Téka Alapítvány pótolta.

Az avatási ünnepéséget Balla Imola, a projekt koordinátora vezette le, megköszönve a Téka Alapítvány vezetőségének az anyagi támogatást, kiemelve Molnár Tibor és Paróczi Ákos munkáját a tervezésben és kivitelezésben. A szamosújvári szülők, nagyobb és bentlakó diákok két alkalommal is önkéntes munkával járultak hozzá a terület kialakításához, nekik is köszönetet mondott Balla Imola. A hintajegyet vásárlók névsora a játszótér melletti hirdetőtáblára kifüggesztve hirdeti, hogy sok kicsi sokra megy.

Az avatási ünnepségen Neselean Ioan polgármester is gratulált a megvalósításhoz, biztosítva az iskolát a további támogatásáról. Balázs-Bécsi Attila is megköszönte a terv megvalósításában résztvevők munkáját, majd Timsa Ildikó igazgató átvette és megköszönte a játszóteret.

Paróczi Ákos ismertette a játszótér elemeit, majd a bentlakó fiúk segítségével az edzőpark használatát is szemléltette. A délután Folker-táncházzal és önfeledt játékkal ért véget. 

Fotók: Riti József Attila