Izgalmas előadások és művészeti alkotások a Sapientia TDK-ján

Izgalmas előadások és művészeti alkotások a Sapientia TDK-ján
Szerdán startol a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara által szervezett VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia, amelyre idén a Sapientia hallgatói mellett további öt egyetemről érkeznek előadók, alkotók (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, GheorgheDima Zeneakadémia, Partiumi Keresztény Egyetem, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, valamint a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem).

A mindenki számára nyitott jelentkezés mellett különlegesség az is, hogy 2018-ban alkotói tagozatok is lesznek, amelyek keretében fotókiállítások, filmek és színielőadások várják az érdeklődőket április 25–26-án a kar Tordai úti épületében. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy az idén először lehet a Kari TDK-ról egyenes ágon kijutni a 2019-ben megrendezésre kerülő XXXIV. OTDK-ra.

A nyolcadik alkalommal megszervezett konferencia négy szekció hét tagozatában ígér érdekes és figyelemfelkeltő előadásokat. A művészetkedvelőket várja a Művészeti alkotások szekció Film és Színház; Zene; Fotó tagozata, az elméleti munkák iránt érdeklődőket a Művészetelmélet, Jogtudomány, Politikatudomány és Nemzetközi tanulmányok tagozatokban és témakörökben elkészített bemutatókra hívják a szervezők. Összesen 67 dolgozat és alkotás képezi a konferencia teljes programját.

A diákok bemutatói mellett neves meghívottak tartanak előadásokat, workshopokat. A konferencia nulladik napjának délutánján, április 24-én 18 órától a Hajdu Szabolcs – Török-Illyés Orsolya alkotópáros tart mesterkurzust, és egy filmrészletekkel tarkított kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt. A rendező és a színésznő-forgatókönyvíró emellett a szerdai Művészeti alkotások szekció – Film és Színház tagozat zsűrijében is részt vállaltak.

Magyar felsőoktatás-történet [Egyetemek, főiskolák, akadémiák] címmel tart plenáris előadást Mezey Barna jogtörténészaz április 25-én 14 órakor kezdődő megnyitó keretében. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke a megnyitót követő, 16 órakor kezdődő Jogtudományi szekcióban is aktívan részt vesz, elvállalva a szekció zsűrijének elnöki tisztségét.

A konferencia csütörtöki záróelőadását Sógor Csaba európai parlamenti képviselő jóvoltából az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, az Európai Néppárt alelnöke, David McAllister európai parlamenti képviselő tartja. A Brexit és lehetséges hatásai című angol nyelvű előadásra április 26-án 15 órakor kerül sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében. Azok számára, akik erre igényt tartanak, az előadás szinkrontolmács segítségével magyarul is hallgatható lesz.