Pénteken délután a Marton B. Sándorral való beszélgetésre Marti György, a magyar sakkszövetség szervezési vezetőjének társaságában némi késéssel érkezett a kétszeres olimpiai ezüstérmes Almási – mint kiderült, autójuknak defektjük volt, amit maga a nagymester javított meg, hasznosítva ezzel is hobbiját, a gépkocsi-tuningolást. Szereti a gyors, sportos kocsikat, mindenből szereti kifacsarni a maximumot.
A 40. életévét augusztus 29-én betöltő mester közvetlen hangnemben vallott pályafutásáról, élményeiről. Édesanyja irányította a sakk felé, a már felsorolt címek mellett számos honvédos csapatbajnoki címmel, tízszeres BEK-ezüstéremmel és más helyezésekkel büszkélkedhet.
Ötévesen ismerte meg a 64 négyzeten játszott észsport szabályait, nyolcesztendősen már indult az első versenyén. Az akkor menőnek számító sakkozók, mint például Sax Gyula és Portisch Lajos közé került ifjú nem gondolkozott más életcélokon, csak a sakkon – amelyben tehetséges volt, de nem igazán szeretett tanulni. „Nincs még érettségim sem” – mondotta Almási, aki viszont ifjúsági sakkvilágbajnoki címmel is rendelkezik, számos olimpián, vb-n és Eb-n segítette csapatát, és volt magyar ranglistavezető még olyan időszakban is, amikor már Lékó Péter és Polgár Judit volt a sztár. Legnagyobb csalódása, hogy főleg támogatás miatt végül nem nyílt lehetősége a világbajnok címért kihívóként küzdeni. De a becsúszó vereségeken mindig könnyen túl tudta tenni magát, nem voltak soha sakkos rémálmai – vallotta. Egykori ellenfelei közül az orosz Anatolij Karpov volt a legszimpatikusabb számára.
Ma már a sakk egyre inkább háttérbe szorul az életében, inkább a visszavonulás felé halad. Mindig arra tud koncentrálni, amit éppen csinál, s ha az lejárt, nem foglalkozik többé vele. A sakkból ez utóbbit, a koncentrálást tudta leginkább hasznosítani az életben, de a logika, a számolás, a matematika is hasznára vált.
A jelenleg 2707 Él-pontszámmal rendelkező Almási szerint a sakk is ma már üzleti alapon működik. Kína és India látványos fejlődése a szigorú előkészületi táboroknak köszönhető, öt-tíz éven belül feljövőben van ugyancsak Törökország is. A számítógép jó segédeszköz, de legyőzhetetlen ellenfél a nyolcszoros bajnok szerint.
A beszélgetést követő szimultánon 23 kihívója – közte a Szabadság két újságírója – akadt Almási Zoltánnak, akit már a tavaly meghívtak volna a III. Kolozsvári Erkel Ferenc Sakknapok szervezői, de akkor a Polgár Judit elleni „visszavágó” jött össze. A nagymester 20 győzelmet aratott, három táblán remizett (Polgár Judit ennél elsöprőbb sikert ért el, a két év alatti 50 játszmából csak egy döntetlent engedett ellenfeleinek). Napilapunk képviselői megmaradtak a becsületes helytállás terén: Kiss Olivér elsőként, Póka János András ötödikként rázhatott kezet a nagymesterrel. (A beszélgetés majd a szimultán közben párhuzamosan a Magyar Kézműves Sörök Udvarán ugyancsak érdekes eszmecsere folyt Gazdag József pozsonyi és Boros Miklós helyi újságíró között Futball kisebbségi szemmel címmel – vajon a szervezők miért nem gondoltak arra, hogy létezhet olyan sportszerető magyar napozó, aki mindkét sportrendezvényen részt venne?).
Másnap, mondhatni szokás szerint a sakknapok keretében 25 amatőr (és kevésbé amatőr) sakkozó küzdött meg svájci rendszerű hétfordulós versenyen. Alin Toma Andreica, a Kolozs megyei sakkszövetség elnöke 5,5 ponttal megvédte címét az ugyancsak 5,5 ponttal záró Dan-Călin Ambru és az 5 pontos Codruţ Florescu előtt. Itt már csak egy képviselője volt a Szabadságnak, Póka János András 2 ponttal a 20. helyen zárt.
*
Killyéni András sporttörténész és Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke faggatta mintegy félórán át Szabó Kati egykori tornászt a szombat délutáni Életút-beszélgetés alkalmából a TIFF-házban. Az 1984-ben Los Angelesben négy olimpiai arany- és egy ezüstérmet elért sportoló tavaly szeptembertől – kezdve a középiskolás olimpia fővédnökségétől az új sportcsarnokban rendezett torna Európa-bajnokságig – már több ízben megfordult Kolozsvárott, és megszerette a kincses várost. A torna gyermekkorában kezdődött „valamit tenni kell Katival” címszóval, mivel állandóan a „levegőben lógott”. Zágonból így vezetett az út előbb Kovásznára, Brassóba (ahol a sportklubban csak fiúkat edzettek), majd Ónfalvára/Oneşti-re és válogatás után Dévára. Utóbbi nem volt egyszerű dolog, hiszen akkor még egyáltalán nem értett románul.
 |
| Valamit tenni kellett Katival |
Két szövetségi kapitányára, Károlyi Bélára és Octavian Belura úgy emlékszik vissza, hogy „nagy ember volt mindkettő, magas és bajuszos, szigorú és tudta mit csinál”. A Károlyi család pedig megmutatta, mit tud, itt is, ott is – azaz az 1981-es Egyesült Államokba való disszidálásuk után az amerikai torna vezéregyéniségé is váltak.
A bentlakásos kezdeti időszakban még az iskola és az edzés egyformán lefoglalta idejüket, később Déván azonban már csak az edzés volt a fontos: állandóan napi 7–8 óra, szabad- és ünnepnapok nélkül. A szülők – jó esetben – havonta egyszer láthatták az olimpiára készülőket.
Az első siker a lyoni Eb-n elért négy aranyérem volt. A legnagyobb ellenfeleknek az oroszok és a németek számítottak. Az olimpiára is ugyanúgy készültek, mint bármilyen más versenyre, hiszen adott volt a követelmény: győzni kell. Los Angeles-i részvétele leírhatatlan élmény volt, a gerendán elért elsőség volt a legkönnyebb, az ugrás aranyérme és az egyéni összetett ezüstje pedig a legnehezebb – vallotta. A sokkal jobban mediatizált Nadia Comăneci és az 1984-s egyéni összetett bajnok Mary Lou Rettonnal sokszor találkozik, előbbivel nem beszél arról, hogy ki a jobb, utóbbival még a torna sem kerül terítékre.
Visszavonult a versenyzéstől 1987 októberében, mert már mentálisan is fáradtnak érezte magát. Egyik legnagyobb élménye 15 éves lányként a budapesti világbajnokság, a csárdásra előadott talajgyakorlat, a közönség végtelen szeretete. Versenyzőként soha nem gondolt „lelépésre”, disszidálásra. Az egyetemi tanulmányok következtek, férjhez ment, gyerekei születtek. Déván edzősködött, kezei alatt nőtt fel például az 1999-es világbajnok Maria Olaru és annak kortársai. Huszonöt esztendeje a franciaországi Chamalières-ben él, és egy helybéli csapat edzője. Hamarosan, jövő januárban megjelenik róla egy életrajzi könyv Csinta Samu és Miska Brigitta jóvoltából.
Fedőkép: Mester és ellenfelei, Kiss Olivér felvétele
