IV. liga, 9. forduló: Akadályt gördítettek a Supporter 2.0 elé a „sasok”

IV. liga, 9. forduló: Akadályt gördítettek a Supporter 2.0 elé a „sasok”
A Kolozs megyei labdarúgó IV. liga 9. fordulójában senki sem gondolta volna a Kolozsvári Supporter 2.0/Viktória–Szamosújvárnémeti Sas mérkőzés előtt, hogy a hazaiak nem szerzik meg mindhárom pontot.

ERKEDI CSABA

A bajnokságot remekül kezdő „sasok” megmutatták, bármely ellenféllel szemben tudnak pontot vagy pontokat szerezni. Ezt bebizonyították a sokkal tapasztaltabb kolozsváriak ellen is, akiktől a hétvégi körben elloptak egy pontot. George Cotuţ edző tanítványai nem álltak messze a győzelemtől sem, az utolsó percekben a vendégek legjobb játékosa, Alex Rus egyedül meglógott, de akcióját már nem tudta sikeresen befejezni – így maradt a 0–0.

Kihasználta a kolozsváriak kisiklását a Dési Szamos, amely a helyi rangadón a vásártéri pályán nagyobb megerőltetés nélkül 2–0 (1–0) arányban bizonyult jobbnak a CFR-nél. Mircea Bolba mester focistái eddig még nem vesztettek pontot.

Nem volt gondmentes a Nagyiklódi Egyesülés–Gyalui Szamos mérkőzés. A vendégek csak tíz játékossal érkeztek a Kis-Szamos-menti községbe. A hazaiak mindjárt az elején már 3–0-ra vezettek, a gyaluiaknak viszont négy embere lesérült, s ezután még kaptak két gólt. Ilyen feltételek mellett a játékvezető még szünet előtt lefújta a meccset, tehát maradt az 5–0 a nagyiklódiak javára.

A forduló egyik legérdekesebb találkozóját (szinte nevezhető rangadónak is) Szamosújvárott rendezték, ahol az utóbbi időben feljött Szászfenesi SK szerepelt a helyi Atletic Olimpia együttesével szemben. A hazaiak az idény legjobb teljesítményét nyújtották, Kilin Csaba klubelnök legényei valósággal megtáltosodtak az elmúlt évad bajnoka ellen. A nehéz talajon lebonyolított mérkőzés bővelkedett kapujelenetekben, a felek felváltva támadtak, és a végeredmény (1–2) már az első félidőben megszületett. A vendégek szerezték meg a vezetést Mihai Frătean révén, de néhány percre rá Ionuţ Bocoş egyenlített. Nem tartott sokáig a Szamos-partiak öröme, ugyanis Rareş Pintea újból vezetéshez juttatta együttesét. Elvitték mind a három pontot a szászfenesiek, de mindazok, akik a hideg ellenére helyet foglaltak a lelátókon, egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Adrian Trif szamosújvári edző tanítványai megérdemeltek volna egy pontot. Így is az Atletic Olimpia megtartotta a hetedik helyét.

A hétvégi menet előmérkőzésén a szamosfalvi pályán a pályaválasztó Apahidai Sporting 4–2 (2–0) arányban legyőzte az Aranyosgyéresi MSC alakulatát. Az összecsapás főhőse a Sporting középcsatára, Ovidiu Bondor (aki két évvel ezelőtt a Szamosvári Atletic Olimpiánál játszott, s ott is gólkirály volt) egymaga lőtte a hazaiak góljait (kettőt tizenegyesből szerzett, egy találat pedig 30 méteres bombalövésből született).

Sok gól esett Aranyosegerbegyen, ahol a helyi Viktória egyszerűen lerohanta újonctársát, a Magyargorbói Jövő gárdáját. A 14. percben már 3–0 volt a hazaiak javára, a végeredmény pedig 5–0 (3–0) lett. Ezen a meccsen Sebastian Moldovan háromszor talált be az ellenfél kapujába. A vendégek sehogy sem találják fel magukat, sorozatban ötödször vesztettek.

Továbbra is katasztrofálisan szerepel az Alsódetrehemi Egyesülés, amely újból kikapott hazai pályán. Ezúttal az idei őszön várakozáson felül bemutatkozó Tordaszentmihályi Aranyossal szemben maradt alul, Aurel Podar tordai mester labdarúgói 1–0 (1–0) arányban nyertek.

A táblázaton a Dési Szamos vezet 27 ponttal, megelőzve három ponttal a Százsfenesi SK együttesét, a harmadik helyet elfoglaló Supporter 2.0 kezd lemaradni, jelenleg 22 pontja van.