Iuliu Hossu szobra kerül a Deák Ferenc utcába
Vissza

Iuliu Hossu szobra kerül a Deák Ferenc utcába

Javában készül a talapzata a Deák Ferenc utcára tervezett újabb köztéri alkotásnak, éspedig Iuliu Hossu görögkatolikus püspök, bíboros egész alakos bronzszobrának. A városháza által elhelyeztetett köztéri alkotás építészeti tervét a Kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspökség rendelte meg, a szobrász Ilarion Voinea kolozsvári művész, akivel a helyszínen beszélgettünk. A városháza Iuliu Hossu szobrának megalkotását is a gyulafehérvári nyilatkozat centenáriumi évfordulójára javasolt tervek közé sorolta már tavaly novemberben. A görögkatolikus elöljáró szerepet vállalt az egyesülés kapcsán zajló folyamatokban, többek között 1918. december elsején ő olvasta fel az Erdély Románia általi bekebelezését kimondó nyilatkozatot. A szobrot, értesüléseink szerint, a hónap végén avatják, két ortodox egyházi méltóság szobrával együtt.

Tavaly tavasszal határozták el a köztéri szobor végleges helyszínét, elindult az engedélyeztetés folyamata, a kivitelezés pedig idén áprilisban kezdődött el – mondta el Ilarion Voinea. – A 2,6 méteresre tervezett bronzszobor Iuliu Hossu görögkatolikus püspököt, bíborost örökíti meg, akit álló testhelyzetben ábrázoltam, oszlopszerűen megjelenítve – magyarázta a szobrász. Mint mondta, az egyházi elöljárót abban a jelenetben képzelte el, amikor Ferdinánd király fogadta őt a gyulafehérvári nagygyűlés nyilatkozatát átnyújtó küldöttség tagjaként.

 – Egyszerű, de hangsúlyos jelenség, korhű öltözetet visel, egyfajta tábori lelkészi ruhát, tekintve, hogy az osztrák–magyar hadsereg papjaként tevékenykedett – mesélte a művész. A püspök szobra egy 3x3 méteres, jó minőségű mészkőtalapzaton áll majd, a kőanyag a Bulgáriai Vratsaból származik, az alap vasbeton szerkezet; az alkotás összességében körülbelül 3 méter, 15 centiméter magas. A köztéri szobor helyét és méreteit előre kijelölték, illetve megadták a szobrásznak, a megjelenítés módja teljes mértékben az ő ötlete volt. Elmondta, a görögkatolikus egyház levéltári forrásanyagot, s könyvészetet biztosított számára az elöljáró életrajzát, pályaútját illetően, ezeket használta fel a szoboralak megteremtésekor. Ilarion Voinea szerint Iuliu Hossunak egész alakos köztéri szobra még nincs, a Beszterce-Naszód megyei szülőfalujában, Nagynyulason van egy mellszobra.

Két feliratos táblája lesz, egyiken egy tőle származó idézettel, a másikon pedig a nevével. A szobrász szerint az alkotást valószínűleg november 29-én vagy november 30-án leplezik majd le, tudomása szerint, Klaus Johannis államfő jelenlé­tében, s valószínűleg a Bocskai/Avram Iancu térre tervezett két ortodox püspök – Bartolomeo Anania és Nicolae Ivan – szobrával egyetemben.

A városháza idén március 29-én szavazta meg a 27. számú határozatot, amelyben elfogadták a Iuliu Hossu szobrának elhelyezésére vonatkozó részletes városrendezési tervet (PUD). Ennek értelmében, az alkotás a Krisztus színeváltozása görög-katolikus katedrális szomszédságában, a Deák Ferenc utca gyalogos övezetében, az északi homlokzattól körülbelül hét méterre kap helyet.

A Ziua de Cluj napilap már 2017. november 30-án arról tudósított, hogy Kolozsváron egy bíboros, egy püspök és egy metropolita (Iuliu Hossu, Nicolae Ivan Bartolomeu Anania) centenáriumi szobrait avatják majd, illetve a Nagy Egyesülés Emlékművének létrehozásának gondolata is felmerült. A Kolozsvár-Szamosújvári görög-katolikus püspökség szóvivője, Daniel Avram akkor azt nyilatkozta, hogy a Hossu szobra előzetes számításaik szerint 70 ezer euróba kerül majd. 

Lapunk tegnap megkereste a polgármesteri hivatal oktatásért, kultúráért, felekezetekért, sportért és társadalomért felelős irodájának felügyelőjét, Ionuţ Ţenét, a tervezett emlékműről érdeklődve. Ő a városháza sajtóosztályához irányított; azt a választ kaptuk, hogy jelen pillanatban nincs tanácsi határozat egy ilyen emlékmű kihelyezésére vonatkozóan, az erre vonatkozó tervezet magánkezdeményezés, a Carpatica Alapítvány elképzelése.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Grendel Lajos író
"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...