Ittas gépkocsivezetők okoztak balesetet

Ittas gépkocsivezetők okoztak balesetet
Továbbra is naponta következnek be olyan balesetek, koccanások Kolozs megyében, amelyet ittas gépkocsivezetők okoznak: november 1-jén például két ilyen esethez is riasztották a rendőrséget, szinte egyidőben.

A súlyosabb baleset Kolozsváron, a Valea Chintăului utcában történt délután 6 óra 10 perckor, ennek két személy és négy autó látta kárát. A rendőrség közleménye szerint a balesetet egy 33 éves sofőr okozta, aki Kolozsvár irányába haladt túlzott sebességgel, és emiatt elvesztette uralmát az autó fölött. Ekkor a jármű az ellentétes sáv melletti útpadkán álló autónak ütközött, amelyet nekilökött további két, parkoló autónak – egyikük egy kerítésben állt meg. A rendőrök megállapították, hogy a balesetet okozó személy ittas volt, vért vettek tőle alkoholszintjének megállapítására. Két utasa, egy 31 éves nő és egy 6 éves kislány kisebb sérüléseket szenvedett, az anyagi kár mintegy 19 ezer lej.

Alig 20 perc múlva Kozárváron történt közúti baleset: egy 51 éves dési férfi tolatott autójával a Temető utcában, figyelmetlenül, emiatt nekiment egy másik autónak. A sofőr helyszíni szondáztatásakor a műszer 0,60 mg/l alkoholszintet mutatott ki.