Ismét megvédte címét a Kolozsvári CFR 1907 csapata
Idén is felhangozhat a Bajnokok Ligája-himnusz a Kőváry-telepen
Idén is felhangozhat a Bajnokok Ligája-himnusz a Kőváry-telepen
Vissza

Ismét megvédte címét a Kolozsvári CFR 1907 csapata

Minden vészkörülmény ellenére – pozitív és hamis-pozitív koronavírustesztek, elkülönítés, pokoli sorozatban egy hét alatt három bajnoki mérkőzés néhány alapjátékost és a vezetőség egy részét, közte a vezetőedző Dan Petrescut nélkülözve stb. – a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapatának sorozatban másodszor is sikerült megvédenie bajnoki címét, miután magabiztosan legyőzte az oltyán katlanban az elsőséget már szinte elkönyvelt Krajovai Universitatea FC-t. Mindez olyan körülmények között is igaz, hogy az első gólt a házigazdák szerezték, ám a kolozsváriak nem vesztették el a fejüket, s pragmatikusan kihasználták adódó lehetőségeiket: nemcsak fordítottak, hanem sikerük gyakorlatilag utána egyetlen percig sem volt kétséges. A kétgólos, 3–1 arányú idegenbeli diadallal a CFR 1907 a mérkőzés végén joggal ünnepelhetett, s várhatja a Bajnokok Ligája sorsolást augusztus 9-én, s az első BL-selejtező mérkőzést 18-án vagy 19-én.

A labdarúgó I. liga felsőházának rájátszásában döntőnek beillő utolsó mérkőzésen a Kolozsvári CFR 1907 csapata 3–1 (1–1) arányú szenzációs sikert ért el az olasz Cristiano Bergodi edzette Krajovai Universitatea FC otthonában, a Ion Oblemenco Stadionban.

A vasutasok ezen a találkozón a koronavírus-járvány miatt nem számíthattak Dan Petrescu vezetőedzőre, továbbá Cristian Manea, a horvát Damjan Djokovics, Adrian Păun és az elefántcsontparti Lacina Traoré játékosokra, valamint a lengyel Gregorz Sandomierski másodkapusra. Rögtön az elején pedig a tervezett kezdőtizenegyen is változtatni kellett: a bosnyák Mateo Susics megsérült bemelegítés közben, így Andrei Burcă lépett a helyére a hátvédsorban.

A mérkőzés az oltyánoknak indult jobban, a spanyol–bosnyák Elvir Koljic passzolt a korábban a CFR-t is megjárt Dan Nistornak, akinek távoli, mintegy 25 m-es lövése utat talált a litván Giedrius Arlauskis kapujába (1–0). Három perc múlva a krajovaiaktól Valentin Mihăilă lőtte kapu mellé a labdát.

A 18. percben a francia–algériai Billel-Abdel Omrani betört a büntetőterületre, Ştefan Vlădoiu szerelés közben felvágta, de a bíró továbbot intett.

A vasutasok összeszedték magukat, átvették az irányítást, majd egy szöglet nyomán a brazil Paulo Vinícius fejessel egyenlített a 36. percben (1–1). A szögletet Ciprian Deac végezte el. Előtte még Omrani trafált mellé a 29. percben. A házigazdák gyakorlatilag egyetlen veszélyes embere, Nistor a 38. percben leszaladt szinte az alapvonalig, perdítése túljutott Arlauskison, de a labda a bal kapufa mellett is centikkel elment. A venezuelai Mario Rondón két helyzete következett: a 40. percben Vlădoiu mentett előle, majd a hosszabbítás harmadik percében Omrani beadását lőtte közelről kapura, de az olasz Mirko Pigliacelli kapus menteni tudott. A kettő között viszont Vinícius vált a meccs hősévé, a 45. percben Cristian Bărbuţ lövésénél utolsó emberként vágta ki a labdát a gólvonalról.

A mérkőzés legjobbjának választott Vinícius (jobbról a harmadik) az egyenlítő gól után – FOTÓ: WWW.CFR1907.RO

A második félidőben Koljic lövése mellé szállt (53. perc), majd válaszként egy percre rá Alexandru Chipciu távoli próbálkozással tesztelte Pigliacellit. Az 56. percben Deac beívelésére a francia Kevin Boli érkezett, s fejesével már a CFR 1907 vezetett (1–2). A 63. percben Mihai Bordeianu távoli lövését megfogta a hálóőr.

A hajrában az aradi Ovidiu Alin Haţiegan játékvezető viszonylag könnyen büntetőt adott Vinícius akasztásánál (a brazil lesgyanús helyzetben volt), a 11-est pedig Deac higgadtan értékesítette (1–3). A szépítés lehetőségét Koljic (84. perc) és Baiaram (94. perc) szalasztotta el, mindkettő fejese fölé szállt.

Ezzel a Kolozsvári CFR 1907 sorozatban második ízben védte meg a bajnoki címét, ez volt a hatodik elsősége (2008, 2010, 2012, 2018, 2019 és 2020) és összességben a 13. trófeája.

A krajovaiak 29 év kihagyás után nyerhettek volna újra bajnokságot, de ezzel még várniuk kell. Két évvel ezelőtt ez a két csapat találkozott a Szuperkupa döntőjében, akkor a CFR 1907 1–0 arányban diadalmaskodott.

Mivel 90 perc után nem döntetlen végeredmény született, nem kellett alkalmazni a szakszövetség aznapi korábbi döntését, hogy kétszer 15 perces hosszabbítás, s ha akkor sem jutnak dűlőre, akkor 11-es rúgások következzenek.

A kispadon Valeriu Bordeanu másodedző pótolta Dan Petrescut.

A bajnoki címet kivívó csapat: Giedrius Arlauskis – Andrei Burcă, Paulo Vinícius, Kevin Boli, Mario Camora (csapatkapitány) – Cătălin Itu (65. perc Valentin Costache), Mihai Bordeianu (85. perc Luis Miguel Coimbra Aurélio), Ciprian Deac – Billel-Abdel Omrani (85. perc Michael Pereira), Mario Rondón (65. perc Ovidiu Hoban), Andrei Dodi Joca (8. perc Alexandru Chipciu); cserejátékosok: Ionuţ Rus – Denis Ciobotariu, Mike Cestor, Claudiu Petrila.

Eredmény, I. liga, felsőház, rájátszás, 10. forduló: • Krajovai Universitatea FC–Kolozsvári CFR 1907 1–3 (gól: Dan Nistor – 10. perc, illetve Paulo Vinícius – 36., Kevin Boli – 56. és Ciprian Deac – 77. perc, 11 m). Az FCSB–Gyurgyevói/Giurgiu Astra mérkőzést elhalasztották, ahogy az előző fordulóból az Astra–Krajova összecsapást is.

A Kolozsvári CFR 1907 csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjében indul, a Krajovai Universitatea FC, a Botoşani-i FC és a Román Kupa-győztes FCSB az Európa Liga selejtezőjében érdekelt. A Youth League-ben az U19-es Elit Liga győztese, a Konstancai Viitorul vehet részt.A táblázaton:

1.      Kv. CFR     10     7       2       1       17–7 49

2.      Krajova      9       7       0       2       17–14         44

3.      Astra 8       3       3       2       12–8 33

4.      Botoşani     10     2       3       5       10–12         32

5.      FCSB         9       2       3       4       13–14         31

6.      Gázmetán   10     0       3       8       5–19 25

Borítókép: Sorozatban harmadszor, összességében hatodszor bajnok a vasutasklub – FOTÓ: FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA


SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Romániában ismét meghaladta az 500-at a ...
Tetemes bírság a Mozi+-nak rossz ...
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ