Írott tojásokkal mondtak köszönetet a Tékások

Írott tojásokkal mondtak köszönetet a Tékások
Szamosújváron is terveket és álmokat hiúsított meg vagy szabott át a koronavírus miatt elrendelt sürgősségi intézkedések sorozata majd a kijárási tilalom, így a húsvét is másképp alakult. Online locsolóversek, videók, díszített asztalokról készült fotók, családi körben vett úrvacsora, online feltámadási mise jelentette ezúttal az ünnepet. S amikor a legjobban tomboltak a közösségi médiában az ortodox húsvét szervezése miatti indulatok, akkor a Téka Alapítvány egyik munkatársa felvetette, hogy írjanak tojást az orvosoknak. A felhívásra jelentkezve az alapítvány munkatársai és barátai összesen 250 hímes tojást írtak meg, amelyet ortodox húsvét nagycsütörtökén osztottak szét a helyi kórház, a gyerekkórház, a mentőállomás, a rendőrség és csendőrség munkatársai között. Elsőre meglepődtek ugyan a gesztuson, majd mosolyogva fogadták, gyönyörködtek bennük.

Sikerült örömet szerezni a legnehezebb feladatot ellátó egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak, de az otthon maradó Tékások számára is öröm volt, hogy tehettek valamit azokért, akik közösségüket óvják. Köszönet illet mindenkit, aki részese volt a kezdeményezésnek: a tojást adományozóknak, a tojást megíróknak és a szétosztóknak egyaránt.

A Téka Alapítvány március 7-re tervezett családi napja volt az első elhalasztott rendezvény, majd sorra távolodni látszottak a rendszeres és egyszeri rendezvények is. A Téka Szórványkollégium 127 diákja hazautazott a környező 32 településre, az osztályfőnökök és a kollégiumi nevelők tartják velük a kapcsolatot. A Téka-kollégium és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum épületét is, az előírásoknak megfelelően fertőtlenítették. Tartják a diákokkal a kapcsolatot, próbálják arra is bíztatni őket, hogy hasznosan töltsék idejüket. Az első napok döbbent csendje után a közösségszervezés digitális formát öltött. A harmadik héten már működött torna, viccmondó, olvasóklub csoport, és a szülők csoportjai is létrejöttek.

A Téka Alapítvány vezetősége kezdeményezte azt a beszélgetést a lelkészekkel, közösségi vezetőkkel, amelyen a meglevő erőforrásait a közösség támogatására ajánlotta fel. Mivel Szamosújváron egyelőre csak néhány idős kért segítséget, akik támogatását az RMDSZ elnöke vállalta fel, az alapítvány a helyi kórházzal vette fel a kapcsolatot. A Téka Alapítvány vezetőtanácsának határozata értelmében a szórványkollégium épületét felajánlották az egészségügyi személyzet elszállásolására, amennyiben szükség lesz erre. Jelenleg két egészségügyi asszisztens alszik a kollégiumban, illetve takarókkal és ágyneművel segítették a helyi kórházat.

A Téka Alapítványnak célja a továbbiakban is a helyi magyar közösség összetartása, a lehetőség szerinti segítségnyújtás, és a kapcsolatok ápolása. Keressük a megújult világban az új lehetőségeket és reméljük, hogy mindannyian egészségesen találkozunk.