Irodalom a vidéken – a Látó első írótábora

Irodalom a vidéken – a Látó első írótábora
Vasárnapig tart Szilágybagoson a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalom a vidéken című első írótábora beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, felolvasásokkal. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet.

A műhelymunkákon és előadásokon az írói életmodell, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek, megpróbálnak közösen irányokat felvillantani a fiatal alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni akaró írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon, a hely szelleméhez igazodva, elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szi­lágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is. Szó lesz irodalomoktatásról, olvasáskultúráról, tehetséggondozásról és az irodalom megváltozott szerepeiről, megvitatják a centrum és periféria viszonyát – olvasható a Látó közösségi oldalán.

Pénteken bemutatták Vida Gábor Egy dadogás története című önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Barlog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes.

Szombaton 10 órától a Pince-szemináriumok keretében beszélgetések zajlanak majd (előadók: Vida Gábor, Láng Zsolt, Béres Norbert, Demény Péter, Márton Evelin, Borbély András. Témák: Irodalom a vidéken – vidékiség, periféria és centrum; Szilágysághoz köthető alkotók, alkotói életpályák bemutatása). 12 órától bemutatják Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik című könyvét, fél 1-től beszélgetés Demény Péter: Vadkanragyogás című kötetéről, majd 13 órától Tamás Dénes: Minden egész kötete kerül terítékre. Ebéd után szabadprogram és pálinkakóstolás, 19 órától a szilágyborzási kultúrotthonban tartanak gálaestet, felolvas: Vida Gábor, Láng Zsolt, Demény Péter, Varga László Edgár, Márton Evelin. 22 órától a Perseidák meteorraj teleszkópos megfigyelésére kerül sor Nagy Róbert vezetésével, felolvas: Szöllősi Mátyás. A tábor vasárnap záróta­nács­kozás után zárul.

(Fotó: Facebook)