Iohannis közbelépését kérik a gazdák

Iohannis közbelépését kérik a gazdák
A mezőgazdasági termelők felhívást intéztek Klaus Iohannis államelnökhöz.
A gazdák arra kérik az államfőt, járjon közben annak a konfliktusnak a megoldása érdekében, amely köztük és a kormány között alakult ki: a tárcavezetők nem foglalták bele az aszálytámogatásokat az idei költségvetési törvénybe - tájékoztat mai sajtóközleményében a Gazdák Ereje Egyesület.

„Néhány óra van még hátra az államháztartási törvény tervezetének parlamenti zárószavazásáig, és a mezőgazdasági ágazat számos felhívásának ellenére a hatalom parlamenti képviselői megsemmisítő csapást készülnek mérni a román gazdák tízezreire, veszélyeztetve a román mezőgazdaságot és a lakosság élelmezésének biztosítását a 2021-es évben” – olvasható a dokumentumban.

Az egyesület a médián keresztül kíván nyilvános felhívást intézni Klaus Iohannis államelnökhöz, hogy járjon közben az ügyben, amelyet az idézett elő, hogy a kormány és a parlamenti többség nem volt hajlandó belefoglalni a 2021-es költségvetési törvénybe a 2020-as tavaszi vetéseket ért aszálykárokért fizetendő támogatásokat.

Kifejtik: sajnálják, hogy ehhez a kétségbeesett lépéshez kellett folyamodniuk, miután a kormány nem tartotta be ígéreteit, de úgy vélik, hogy az államelnök, akinek az alkotmány 80-as cikkelye alapján mediátori szerepe van az állam és a társadalom között, segíthet a kialakult helyzet megoldásában, abban, hogy a román gazdálkodók megmeneküljenek a biztos csődtől.

A mezőgazdasági termelők szerint az aszálykárokra fizetett kártérítések nem helyeznek nyomást a költségvetési deficitre, sőt, gazdasági fellendülést fognak eredményezni, és a pénzügyminisztérium év végéig visszakapja ezeket az összegeket adók és illetékek formájában.