Iohannis is elkísérné Kijevbe „a három testőrt”

Hivatalos romániai látogatáson a francia elnök

Iohannis is elkísérné Kijevbe  „a három testőrt”
Romániába érkezik ma este a francia államfő, innen a Moldovai Köztársaságba, majd Ukrajnába is ellátogat. Az ukrajnai háború kirobbanása óta Emmanuel Macron először látogat a térségbe. A hírek szerint a francia elnök Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt utazna Kijevbe, ahova Klaus Iohannis is elkísérné őket.

Emmanuel Macront a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszponton ma este Nicolae Ciucă kormányfő fogadja. Szerdán a francia elnök Klaus Iohannis államfővel találkozik. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két államfő hivatalos megbeszéléseket folytat, és találkozik a román, a francia, illetve más szövetséges országok Romániába telepített katonáival. Jelenleg Romániában mintegy ötszáz francia katona tartózkodik.Megvitatják továbbá a 2018-ban Párizsban megújított román-francia stratégiai partnerség tovább fejlesztési lehetőségeit, de szó lesz Románia schengeni csatlakozásáról, illetve az Európai Unió külső határainak védelméhez való hozzájárulásáról is. A közlemény értelmében külön figyelmet fordítanak a két ország álláspontjának összehangolására a hónap második felében esedékes uniós és NATO-csúcstalálkozó vonatkozásában.

Kiemelt téma lesz továbbá a térség biztonsági helyzetének alakulása és az ukrajnai háború hatásai, valamint Ukrajna és az ukrán menekültek támogatása, illetve az ország újjáépítésére vonatkozó javaslatok. Tárgyalni fognak emellett a Moldovai Köztársaság további támogatásáról, valamint Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia európai uniós integrációjáról is.
Együtt látogatnak Kijevbe?Egy vasárnapi német lapjelentés szerint Emmanuel Macron csütörtökön Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt látogathat el Kijevbe, miután szerdán a Moldovai Köztársaságban folytat tárgyalásokat.  

A Bild am Sonntag című lap értesülése szerint a három vezető a világ legfejlettebb ipari országait összefogó G7 csoport június 26-án kezdődő németországi csúcstalálkozója előtt keresné fel Kijevet, ahol egyikük sem járt az orosz támadás kezdete óta.

Oleksiy Goncharenko ukrán parlamenti képviselő Twitter-oldalán közölte: a francia, német és olasz vezetőket nagy valószínűleg Klaus Iohannis román államfő is elkíséri Ukrajnába.

„A három testőr. Macron elnök, Scholz kancellár és Draghi kormányfő csütörtökön Kijevbe látogatnak. D'Artagnanként Románia elnöke, Klaus Iohannis is csatlakozik hozzájuk“ – írta közösségi oldalán Goncharenko.

Mire várt Macron?Párizs és Berlin jó ideje egyeztet a közös kijevi látogatásról, amelyre azért nem kerítettek sort eddig, mert Emmanuel Macron meg akarta várni a vasárnapi franciaországi parlamenti választást – írta a német lap, hozzátéve: Párizs javasolta, hogy ne ketten, hanem az olasz kormányfővel együtt utazzanak az ukrán fővárosba.

Az EU három legerősebb országának vezetői a közös látogatással a közösség egységét akarják kifejezni – emelte ki a Bild am Sonntag. Az egyelőre nem ismert, hogy bejelenthetnek-e újabb fegyverszállításokat – írták.Felidézték, hogy Olaf Scholzot széles körben bírálják, amiért nem tett még szolidaritási látogatást Kijevben. A kancellár ezt a kritikát azzal hárítja el, hogy nem kíván csatlakozni azokhoz, akik „néhány fotó erejéig járkálnak” Ukrajnába, és csak akkor utazik, ha „nagyon konkrét” ügyekről lehet tárgyalni.Mivel támogatják a németek az ukrán hadsereget?Az biztos, hogy Németország nemrég újabb nagyszabású fegyverszállításokat helyezett kilátásba. Olaf Scholz június elején jelentette be, hogy a hazájának rendelkezésére álló legmodernebb légvédelmi rendszerrel, az IRIS-T-vel és tűzérségi állások felderítésére szolgáló radarrendszerekkel is támogatják az orosz támadás ellen védekező ukrán hadsereget.

A kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag) arról is szólt, hogy hamarosan befejeződik az ukrán katonák németországi kiképzése a Panzerhaubitze 2000 (PzH 2000) önjáró löveg használatára, és elkezdődik egy újabb kiképzési program, amelyben a Gepard önjáró légvédelmi gépágyú használatát tanulják meg ukrán katonák.A G7 csoporthoz Németország, Franciaország és Olaszország mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, valamint az EU mint nemzetek feletti intézmény tartozik. A soros elnöki tisztséget betöltő Németország egy bajorországi alpesi kastélyszállóban, a Schloss Elmauban rendezi meg a csoport vezetőinek háromnapos találkozóját.
A legfejlettebb iparú országok informális egyeztető fóruma 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.

(Fotó: Emmanuel Macron/Facebook)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol