Iohannis: a programozókat most adózzuk meg vagy progresszíven

Iohannis: a programozókat most adózzuk meg vagy progresszíven
Az egyenlő adózás elve „alapjában véve helyes”, azonban figyelembe kell venni azt is, hogy az IT-ágazat, amelyben a fizetések után nem kell jövedelemadót fizetni, tíz év alatt „egy jelentéktelen szintről” úgy felfejlődött, hogy „jelenleg a GDP 6%-át teszi ki”, jelentette ki Klaus Iohannis államelnök.
Az államelnököt arról kérdezték, hogy szerinte fel kellene-e számolni az IT-ágazatban dolgozók jövedelmének adómentességét, tekintve, hogy Ludovic Orban kormányfő azt nyilatkozta: minden állampolgárt egyenlő adózásnak kell alávetni.

„Ez alapjában véve igaz, Romániában minden jövedelmet megadóznak. Azonban meg kell néznünk az érem másik oldalát is. Az IT-ágazatban bevezetett adómentességnek köszönhetően az ágazat csupán tíz év alatt egy jelentéktelen hozzájárulási szintről annyira felfejlődött, hogy jelenleg a GDP 6%-át teszi ki, és akkor el kell gondolkodni azon, hogy most vezessük be az adózást, vagy progresszíven. Ezt még meg kell vitatni” - fejtette ki Iohannis a Cotroceni-palotában.

Az államfőtől azt is megkérdezték, hogy véleménye szerint szakaszonként kellene-e növelni a nyugdíjakat.

„Nem hiszem, hogy ezen az estén tisztázni tudnánk a nyugdíjak kérdését. Ez hosszabb vitát követel, és én azt szeretném, hogy a mindenféle elemzések és felmérések nélkül kormányzó kabinettel ellentétben, a jelenlegi kormány alaposan, nagy felelősséggel elemezze a kérdést. A nyugdíjpénztárral, a nyugdíjasok képviselőivel, a szakszervezetekkel együtt, mivel mindannyiunk érdeke, hogy a legjobb megoldásokat találjuk meg mind az autópályák, mind a nyugdíjasok esetében” - szögezte le Iohannis.