Interneten ingyen látható a Kojot

Interneten ingyen látható a Kojot
A film gyártójának honlapján (később pedig a YouTube-on) ingyenesen elérhetővé tették a Kojot című magyar filmet, amely egyelőre nem teljesen világos okok miatt kimaradt a Budapesten éppen zajló 5. Magyar Filmhét műsorából.

A közösségi oldalon a Megafilm azt írja ugyan, hogy „a nagy érdeklődésre való tekintettel” tették közzé a filmet, de a magyarországi sajtó ma tálalta a történetet, miszerint az egyébként egészen jó recenziókat kapott, szerény költségvetésű Kojot, részben a filmhét nem egészen egyértelmű benevezési feltételrendszerének útvesztőjében a gyártó (Megafilm) és Kostyál Márk rendező benevezései között végül lemaradt a fesztiválvetítésről. Az még az Index cikkében megszólaltatott érdekeltek nyilatkozataiból sem derül ki, hogy végül pontosan ki nevezte be, ki nem nevezte be a filmet, és ki vonta vissza a Kojot benevezését; a kavarodás okairól tudni vélik: azonos lehet azokkal, amelyek a film szegényes marketingjének hátterében is állnak, vagyis azzal, hogy a Kojot túlságosan áthallásos, erősen vonatkoztatható bizonyos aktuális magyarországi történésekre. Akárhogyan is, most a néző – és a vélhetően a gyenge reklámkampány miatt a mozikban nem túl népes közönséggel vetített film is – nyert: a Kojot éppen ingyen megnézhető ide kattintva.

A Kojot 2016-os készítésű akciódráma, amely a vidéki Magyarország kiskirályairól és az ellenük fellépő kisemberekről szól. Rendezője Kostyál Márk, aki február elején megkapta a legjobb elsőfilmesnek járó díjat a Magyar Filmkritikusoktól, Kispali szerepéért Mátray László pedig a legjobb epizódszereplő díját. A film különlegessége, hogy túlnyomórészt határon túli színészeket (Bocsárszky Attila, Kovács Frigyes, Orbán Levente, Mátray László, Salat Lehel) foglalkoztat.