Inszuficsiént

Inszuficsiént
Ezt a minősítést tudom legnagyobb jóindulattal Ecaterina Andronescu ellenőrzéjébe biggyeszteni, így a tanév vége felé, mikor idénye van az értékelésnek, a mérlegkészítésnek, naplók lezárásának és oklevelek kitöltésének. Teszem ezt szomorú dühvel, már-már beletörődve, hogy a hazai tanügy középtávon az ország egyik garantáltan csődös ágazatává nemesedett.

Az alighogy elégséges tankönyv-állapotok, az oktatási infrastruktúra (főképp vidéki) elhanyagoltsága, az állások betöltésének kétes, folyton változó módszertana után újabb fegyvertényre szánta el magát a Nuferilor utcában működő tárca. Bár az, hogy működik alapjáraton egészen más szemantikával bír, mint amit a tanügyminisztérium művel. Most éppen a kilencedikbe vizsgázókkal, szüleikkel, a középiskolai tanerőkkel és az iskolaigazgatókkal, no meg kicsit a tanfelügyelőkkel is. A beiskolázási keretszámokat klasszikusan már februárban szokták közölni, hogy tervezni lehessen, netán lobbizni, ha valahol épp szűkítés, karcsúsítás: magyarán osztályok megszűntetése forogna fenn. A nyolcadikosok esetében ez az időhatár kitolódik, de májusban már szokás tudni, ki hány kilencedikessel számol ősztől.

Ehhez képest, miután a nyolcadikosok képességvizsgája épp hogy visszatántorodott egy jókora botrány széléről, a tárca egyetlen héttel a kilencedikbe való felvételi előtt méltóztatott közölni szándékait: melyekről addig csak utalásszerűen jelzett valamit, mert hogy kommunikált volna, az ugyanúgy túlzás, mint a működés. ( Nem tudni, mindössze elnézték a naptárt, vagy szándékos mulasztás történt, hogy ne lehessen tiltakozni, ellenjavaslatot megfogalmazni, esetleg horribile dictu, vitát generálni; feltéve, hogy egyforma eséllyel következett be egyik vagy másik variáns, akkor is elégtelen kerül az ellenőrzőbe)

Ezt tetézi Andronescu asszony érvelése: arra a mintegy 700 ezer ifjúra gondolt, midőn eldöntötte, hogy növeli a szakiskolai osztályok számát, szerinte ugyanis ennyien maradtak ki a közoktatásból 1991 óta, mert sem középiskolában, sem ( jó ideig nem is létező vagy igen ritkásan fungáló) szaksuliban nem találták fel magukat, most pedig ott a nyomasztóan tágas munkaerőpiac egy nagy adag képzetlen, és Andronescu szerint, külföldi vendégmunkát vállaló fiatallal. Ezt a tömeget nem szeretné növelni a miniszter asszony és szerinte a munkáltatók is egyre több bádogost, cukrászt, fodrászt és hegesztőt szeretnének keblükre ölelni. Leszámítva, hogy csak nagy kerek számokkal példálózik és nincs konkrét leltára a tényleges hiányszakmák valós dinamikájáról, Ecaterina Andronescu megtoldja egy zseniális plussz-poénnal, vagy slusszpoénnal, már magam is zavarban vagyok: hogyaszongya, az ötös jegy alatt teljesítő nyolcadikos biztosan elhasal majd érettségin ezért kell őt betuszkolni a szaksuliba, mintegy kötelező vigaszágon. Érteni vélem, hogy a miniszter asszony attól tart, törvényt szeg, mivel a honi tájakon a tíz osztályos képzés kötelező, de hogy ne olvasott volna legalább fejezetcímek szintjén a felzárkóztatásról, azt mélységesen kétlem. Maszatolásból viszont kitűnőre vizsgázik doamna Cati, mert a jól bejáratott forgatókönyv szerint elkezdődött az utólagos tili-toli, a közhördület hatására a kifarolás, s ami mindezzel jár... Ecaterina Andronescu, ha jól tudom fizikus alapszakmáját illetően: a román tanügy viszont nem szaklabor, ahol kedvünkre elkísérletezgetünk, mígnem kicsengetnek.