Ingyenes tehetséggondozás fiataloknak – lehet jelentkezni az MCC jövő tanévi képzéseire

Ingyenes tehetséggondozás fiataloknak – lehet jelentkezni az MCC jövő tanévi képzéseire
Javában tart a jelentkezési időszak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) jövő tanévi képzéseire: ötödik osztályosoktól egyetemistákig várja a tehetséges fiatalokat a szervezet díjmentes, egyedülálló tehetséggondozási programjaival.

A következő tanévben is folytatja a tehetséges diákok felkarolását az MCC Erdély nyolc városában. Ebből hét helyszínen – Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – saját oktatási központ működik. A Fiatal Tehetség Program az általános iskolásoknak, a Középiskolás Program a 9‒12. osztályos tanulóknak, a Kolozsvári Egyetemi Program pedig két fázisban, junior- és szeniorképzésben a kincses város diákjainak biztosít a közoktatást kiegészítő, hasznos gyakorlati tudást.

„A MCC arra törekszik, hogy Erdély minden szegletében és társadalmi háttértől függetlenül elérhető legyen a gyerekek, fiatalok számára a szervezet ingyenes tehetséggondozási programjainak kínálata. Igény van rá, hiszen minden képzési szinten nagy volt a túljelentkezés” – mondta el Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a szakmai programok, tudásgyarapítás mellett a közösségformálás is fontos cél az intézményben: az élményközpontú oktatás, erdélyi és nemzetközi találkozók mind hozzájárulnak az értékes kapcsolati hálók, egy összetartó közösség kialakításához.

A kolozsvári egyetemi program szeniorképzésére május 18-ig jelentkezhetnek azok a hallgatók, akiknek még legalább két tanév van hátra az alapképzéses diplomájuk megszerzéséig. A program számos szakterületen – jogtudomány, közgazdaságtan, innovációs technológiák, pszichológia, nemzetközi kapcsolatok, média, valamint történelem és társadalomtudományok – biztosít régiónkban egyedi, interdiszciplináris képzést térítésmentesen, emellett a hallgatók ingyen igényelhetnek szállást az intézmény Kolozsvár belvárosában található kollégiumában. A kiemelkedően tehetséges fiatalok ösztöndíjban részesülnek, a sikeres munkakeresésben pedig a szervezet Karrierirodája segít.

A képzésre való regisztráció első lépése egy online űrlap kitöltése, majd a kért dokumentumok feltöltésével véglegesíthető a jelentkezés. A felvételi folyamat egy online írásbeli és egy személyes jelenléttel zajló szóbeli részből áll. A jelentkezéssel kapcsolatos részleteket az mcc-kolozsvar.ro oldalon olvashatják el az érdeklődők, a felmerülő kérdéseket pedig a felveteli.kep@mcc.hu e-mail címre küldhetik.

A Fiatal Tehetség Programba június 30-ig jelentkezhetnek a 4. osztályos diákok. A program célja, hogy a gyerekek játékos oktatással sajátítsanak el a gyakorlati élethez szorosan kötődő ismereteket. A szervezet emellett díjmentes angol és román nyelvoktatást is biztosít a jelentkezőknek. Az érdeklődők a fit.mcc.hu/jelentkezes oldalon iratkozhatnak a jelentkezési lap kitöltésével és a szülői ajánlás feltöltésével, majd szeptemberben személyes interjúra hívják a fiatalokat. A programról további tudnivalókat a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak.

A Középiskolás Programba való jelentkezés határideje június 12. Az MCC Középiskolás Programja ingyenes online társadalomtudományi képzést kínál olyan lelkes fiatalok számára, akik érdeklődnek a legfontosabb társadalmi, gazdasági, közéleti események iránt, emellett angol és román nyelvoktatást biztosít az érdeklődőknek. A felvételihez a diákoknak egy szabadon választott könyv, film, sorozat vagy előadás kapcsán írt kritikai esszét kell beküldeniük. A jelentkezési űrlap itt érhető el: moodle.mcc.hu/jelentkezes. További tudnivalókat a kp.mcc.hu oldalon olvashatnak a programról. 

A szervezet munkatársai örömmel fogadják a fiatalok jelentkezését, és szívesen látják az érdeklődőket az MCC-központokban. További információkért a kolozsvar@mcc.hu e-mail címen vagy a szervezet Facebook-oldalán (Mathias Corvinus Collegium – Erdély) érdeklődhetnek.

Fiatal Tehetség Program - Jelentkezési határidő: június 30. - Honlap: fit.mcc.hu

Középiskolás Program - Jelentkezési határidő: június 12. - Honlap: kp.mcc.hu

Kolozsvári Egyetemi Program - Jelentkezési határidő a szeniorképzésre: május 18. - Honlap: mcc-kolozsvar.ro